Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - SZEMLE - Sümegi György: Nagy István életműve - Erdélyben: Murádin Jenő: Nagy István: [könyvismertető]
rosszabbul fizetett munkahelyeire, ami persze — részben legalább — alacsony iskolázottságukból következik, de számos egyéb okra is visszavezethető, s következményeiben a legelőnytelenebb helyzetet (ingázás, a családtól elszakított munkásszállási lét, a kultúrától való elzártság stb.) reprodukálja. Külön figyelmet érdemel egy megállapítás: a cigányok gyors munkába állításának kedvezett — a gazdasági hatásaiban súlyosan diszfunkcionális — „átlagbér-szabályozás”. Kellett az olcsó munkaerő, hogy másoknak többet lehessen fizetni. Kérdés: a változó, racionálisabb bérszabályozás vajon hogyan fog hatni a cigányok és más kvalifikálatlan rétegek helyzetére? Olvasunk még a cigányság lakás- és egészségügyi viszonyairól, művelődéséről (Havas Gábor), közelképet kapunk egy magyar falu viszonyairól, a cigányság vonatkozásában (Babus Endre—Gáti Zoltán—Mészáros Ágnes), végül a cigánysággal kapcsolatos előítéletekről (dr. Tauber István). Részletes beszámolót érdemelne mindegyik írás, terünk már csak a legutóbbi kérdéskörre van. Tauber szemügyre veszi a forgalomban lévő előítélet-változatokat, s megkeresi az irracionális kijelentések, az indulat-szülte állítások racionálisan is mérlegelhető magvát, ürügyét is. Ilyen formán képet ad az előítélet-képződés természetéről is. így például egy szűk cigány kereskedőréteg magatartása éppen úgy alap az általánosításra, mint a lumpen elemek viselkedése. Legkevesebb szó a beilleszkedett családokról esik. A magyar társadalom iskolázottsága az utóbbi évtizedekben jelentősen növekedett, s némileg kiterjedtek a tömegeket alkotó egyének mozgási- és döntési, érdekérvényesítő és értékválasztó lehetőségei. Másfelől vitathatatlan, hogy a cigány lakosság tömegei — noha az életformaváltás még a szerencsésebb esetekben is kínos problémák egész sorát veti fel — igyekeznek megfelelni a velük szemben felállított követelményeknek. S bár műveltebbek vagyunk, mint tegnap, s a cigányok jobban alkalmazkodnak igényeinkhez — előítéleteink elienük szélesebb körűek és hevesebbek mint korábban. (Ez persze éppen a beilleszkedés tömegességével, az érintkezési felületek kiterjedésével magyarázható, de el nem fogadható.) Á tolerancia általában sem erényünk, a cigányokkal szemben végleg elvetjük gátlásainkat. Elterjedt babona, hogy a kormányzat és az állami-tanácsi intézmények részre- hajlóak a cigányok iránt: egyszerűen szólva: a cigányok „többet kapnak”, mint a nem cigányok. Ebben az antológiában többen is bizonyítják e hiedelem ellenkezőjét, noha nyilvánvaló: a fölzárkóztatásuk igenis megkövetelné a „részrehajlást” — amint azt Csalog Zsolt hangsúlyozza. Diósi Ágnes magatartása ezért — ha nehezen is követhető — példa értékű. A cigánykérdés is magyar sorskérdés, amelynek gondosan kimunkált fordulatra van szüksége, s ez csak egy össztársadalmi tudati-szemléleti változással párhuzamosan képzelhető el. GONDOS ERNŐ HAGY ISTVÁN ÉLETMŰVE—ERDÉLYBEN Murádin Jenő: Nagy István Nagy István (1873—1937) festőművészt nemcsak életidejének majd a hatodrésze (tanítóskodása Homokmégyen 1892—94, 1930-tól haláláig hartai, bácsalmási tartózkodása és bajai megtelepedése), hanem nagyszámú, jelentős alkotása is meghatározóan hozzákapcsolja az alföldi művészethez, a Duna—Tisza közi, a mai Bács-Kiskun megyei képzőművészeti hagyományokhoz. Izgalmas, hogy ennek a területnek valaha szegényesebbnek hitt és láttatott művészeti múltja hogyan dúsul-sokszínűsödik visszafelé is eddig ismeretlen művekkel: messzehangzó példája, hogy Tornyai János eddig rejtett művei sorában fölbukkant nagyszámú bajai, Baján készült alkotás is. így aztán nemcsak a Tornyai-életmű lett gazdag, hanem a festészet bajai története is. A két víz közén nem számíthatunk a Nagy István-i életmű ilyen szenzációs továbbgazdagodásával, de eddig ismeretlen összefüggések, kisebb adatok (máig homály fedi például homokrnégyi munkálkodása tartalmát), ott fogant művek még mindig fölbukkanhatnak. Annál is inkább így van ez, mert a közismerten vándoréletmódban, bajai megtelepedése előtt örök bolyongásban dolgozó festő nemcsak új, s ismeretlen tájakat hódított meg festészetének, hanem vándor portréfestő is volt egyúttal, úgy, ahogy annak idején Barabás Miklós is helyébe ment a megrendelőknek. Kunszentmiklósról ismerek például ilyen, háznál készült portré-párt. Az évtizedeken át bolyongó festő vándorútjainak idő- s térbeli meghatározásánál már csak munkáinak a szétszóródását, a készülési helyeikről való elkerülését nehezebb nyomon követni. Mert a három Duna menti országot (Magyar- ország, Románia, Jugoszlávia) akaratlanul művészete örökösévé tevő alkotó erdélyi tájképei és arcmásai ugyanúgy előfordulnak magyarországi köz- és magántulajdonban, mint bajai, sajkás- szentiváni vagy alföldi darabok a Királyhágón túli városokban, sőt Bukarestben vagy éppen Újvidéken. A tavaly múlt húsz esztendős, 2500 kötetszámot meghaladó romániai nemzetiségi kiadó, a Kriterion 25. művészeti monográfiájaként 1984 őszén Murádin Jenő: Nagy István című kötete jelent meg. Érdekes újdonság benne — többek között — az a tény, hogy a festő halála után a kolozsvári Kőmíves Nagy Lajos Baján 40 képet, Náthán Mór (aWolfner cég mellett a legjelentősebb mecénása volt a festőnek) pedig Kolozsvárott 93 grafikát vásárolt az özvegytől, aki a Romániába magával vitt nagyszámú képpel lehetővé tette Nagy István 1939-es kolozsvári emlékkiállítása megrendezését is. Murádin bemutatja a festő 86
