Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - MŰHELY - Ohati Nagy László: Muharay Elemér életútja
MŰHELY OHATI NAGY LÁSZLÓ MUHARAY ELEMÉR ÉLETÚTJA A közelmúlt szellemi életének ez a máig — és a jövőben talán még inkább — ható egyénisége egy idő óta ismét gyakorta fölemlítődik, visszaemlékezésekben, utalásokban. Egykori tanítványai, harcostársai közül sokan ma már a legjelentősebb alkotók között lelhetők, a művészet és a tudomány különböző területein. Életprogramja — mondhatjuk így is: hitvallása — semmivel sem kevésbé időszerű, mint bármely kortársáé. Életművének további földolgozása és gyümölcsöztetése kulturális életünk számára egyre nélkülözhetetlenebb. 1901-ben született a jászberényi Hajtapusztán. Szülei párholdas földjükön nem boldogultak, apja ezért vasúti munkás lett Debrecenben, majd az altisztségig vitte föl. Elemér (eredetileg Vendel, de ez a név nem tetszett neki, megváltoztatta) a hatodik elemi befejezése után szintén a vasúthoz szegődött, pályafenntartónak, később különböző alkalmi munkákkal tartotta fönn magát. Eközben tanult: magánúton elvégezte a négy polgárit, majd a reálgimnázium ötödik és hatodik osztályát. Tizenhétéves korában — 1918-ban — önként belépett a köztársasági hadseregbe, majd vöröskatona lett. A Tanácsköztársaság leverését követően hosszadalmas, keserves román fogságba esett. 1921-ben juthatott be Budapesten az Anyagvizsgáló Intézethez napszámosnak, majd ugyanott segéd raktárkezelő lett. Közben elvégezte a Bolváry-Mattyasovszky-féle színi- és rendezőiskolát. A filmszakmában igyekezett további utat találni, de ez a törekvése kitűnő eredményei ellenére — nem járt kellő sikerrel. AGanz-gyárba szegődött órabéresnek, majd 1926—28 között Francia- és Németországban keresett megélhetést s újabb ismereteket. Jórészt fizikai munkája közben nemzetközi rangú rendezők módszerét és fogásait leste el. S mint évszázadok óta annyi kiváló magyar szellemnek: neki is Európa nyitotta föl a szemét kultúránk értékeire, valóságunk kegyetlen sivárságára, és az ő lehetséges, szükséges tennivalóira. Hazatérve Bartók és Kodály példája nyomán, munkásságuk adaptálásával a magyar színjátszás megújítására tette életét. Vidéken jutott színészi és rendezői szerződéshez, majd 1931-ben a pesterzsébeti Erzsébet Színház vezetője lett. Munkásbérlettel kísérleteztek, de a városi hatóság a vállalkozás kibontakozása előtt, tűzveszélyességre hivatkozva, megvonta a helyiség használatának engedélyét. Rövid ideig a Magyar Színházban működött, s a fiatal színészek szervezéséhez fogott, anyagi és művészeti helyzetük rendezése — rendeztetése—érdekében. A Színigazgatók Szövetsége nem késlekedett a válasszal: feketelistára tette. Önállósodni igyekezvén, elindította az Új Tháliát, majd ennek gyér sikere után a Művész Stúdiót. Ennek az utóbbinak már határozott célja volt a népi játékkultúra kifejlesztése. 1936-ban Dunakeszin parasztfiatalok előadták néhány meseföldolgozását, e kezdeményezés azonban folytatás nélküli maradt. Közben 1935 végétől—egyéb tevékenysége közepette—aSzabó Pál és Barsi Dénes által (Biharugráról) szerkesztett Kelet Népe budapesti szerkesztője lett. A lap hallatlan nehézségekkel, pénztelenséggel küzdött, megjelenése számról számra akadozott. Szerkesztősége — gyakorlatilag ingyenes „albérlet”-féle—negyedévenként máshol ütött tanyát. 1936 elejétől például Püski Sándorék (két szoba-hallos) lakásában húzódott meg Muharayval együtt, s közben meghívott vendégként hosszabb ideig Sinka István 52
