Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám - Kriston Vízi József: Adalékok a bukovinai székelyek játékkultúrájához
Az iskolai mú'költészet erkölcsjobbító célzatosságát pedig az alábbi sorok példázzák: Aki nem sír, nem kiáltoz, annak angyal kis kertet hoz. Lesz benne egy szép, de szép fa, minden ágán aranyalma. Hát még mi lesz, mi? Bizony csípős vessző, suhogó. Rossz gyermekeknek való. A kisgyermekkort követő, egyre nagyobbfokú önállóságot egyrészt a környezet fokozatos és természetes megismerése, másrészt pedig a családok megélhetéséből fakadó kényszer serkentette. A kisebbekre való ügyelés, a ház körüli apróbb munkák ellátása, majd a liba-, disznyó- és marhaőrzés szinte észrevétlenül vált újra és újra az iskoláskor körüli gyermekek feladatává. Eközben jó időtöltésül szolgált számos, főként egyszerűbb, természethez kötött játékforma. A hadikfalvi gyerekek, ha tehenvel voltak, jószágőrzés közben főztek, sütöttek, esküvőst játszottak künn. ,,A fickócskák közül minden küs gyermeknek vót botja, amivel a marhát őrizték. Amikor megjöttünk az iskolából, még hajtanunk kellett legelni is ezt-azt. A botunkra kis bevágásokat vágtunk és annak 22-nek kellett lenni. Ahhoz volt mondókánk is, azt közben az ujjunkkal követtük. így volt: Fát vágok, fát, fehér mogyoró fát, régi rakottyát. Aki velem vers, én is avval vers, fogadkozom kupa borba, huszonkettő ez. így mindig kijött a 22 rovás. A többiek számlák, hogy valóban kijön-e, sikerül-e? Csalni nemigen mertünk.”6 Sárból „a lányok tehenőrzés közben a küpüskút mellett házat, asztalt, kaput, babácskát széket meg ágyacskát es csinyáltak.” Afiúkp/stdzósnak nevezték azt, amikor sárból egy tenyérnyire alakított, egyik oldalán nyitott kis téglaalakot formáztak, majd hirtelen a földhöz vágva durrantottak azzal. Az istensegítsi fiúk „puskázni mentek”, s sz/konból7 (sárból) szintén hasonló, vékonyaljú tálkafélét készítettek. Majd beleköptek és így kiáltottak: „Tyű, keresztapám puskája!”, aztán földhözvágták a sárdarabot. E ragadós, jól formálható agyagos földből tehénkét, lovakat meg börbécset (kost) készítettek és egymás állatkáit összeütötték, koso/tottak. Amelyikének a szarva letört, az veszített. A szikon-ökörnek szarvat a csürkehús mellyéből kiszedett villáscsontból készítették. A börbécset vagy az ökörkét a fű közé rejtették el, hogy „más ne kapja meg”. A jól célzó fiúk egy hosszú, horgas végű vesszőre szikon-golyót szúrtak (ez volt a „buzogány”) és előre megbeszélt, messzi célpont felé hajították. Másik kedvelt játékfegyver a bojzapuska volt, amiből csepűdugó golyócskákat lőttek ki egymásra.Tavasszal a gyenge ficfából készült a tilinka és a fütty, amely ha elkészült, „úgy szólt mint a fene”. A „nagy karó lehasított héját meg összetekerték, belé sípot raktak, ez is jól szólott, csak nem soká tartott”. A kislányok „leszakasztott tyúkWrógból láncot hajlítottaks a karjuk37
