Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Tüskés Tibor: A Magyar művészet-ről - csaknem hetven év múltán

nél, a puszta mú'tárgyleírásnál. Fülep szakít ezzel a hagyománnyal, alapgondolata, módszere és mércéje egyaránt elüt a magyar műtörténetírás addigi gyakorlatától.

Áttekintését „évadvégi mérlegnek” nevezi, gondolatait „a múlt megszámoltatásának s a jövőre való készülődés szükségének érzésével” veti papírra. Korszakhatárt érzékelő képessége kiválóan működik. Az első világháború és a forradalmak — ma már világosan látjuk — valóban éles határt húztak a magyar művészet történetében. 1917-ben halt meg Ferenczy Károly, 1918-ban Hollósy Simon és Fémes Beck Vilmos, 1919-ben Csont- váry, Nagy Balogh és Mednyánszky, 1920-ban Szinyei Merse Pál, Benczúr Gyula és Lajta Béla. S a világháború és a követő forradalmak korszakzáró és -nyitó jelentőségű azoknak a művészeknek a pályáján is, akik túlélik az eseményeket, de 1919 után kényszerű emigrációba vonulnak, átmeneti vagy hosszabb ideig külföldön tartózkodnak. Fülep jól látja, hogy az általa vizsgált művészek munkásságával és művészeti jelenségekkel egy korszak ért véget, s a háborúval új korszak kezdődött a magyar művészet történetében. A Magyar művészet 1922-ben kelt első előszavában írja: a tanulmány körzeadását „csak azzal a teátrális pózzal tehetem, mellyel új épületek alapköve letételénél kivonatolt adatok följegyzését szokták elhelyezni a fundamentumba”.

Már 1916-ban gondol az előadások szövegének könyvbeli megjelentetésére: a kéziratot kiadónak adja át, de „a megfelelő reprodukciókelőteremtésének nehézsége és költséges volta folytán” nem tud a könyv megjelenni. A tanulmányt két év múlva, 1918. március 16-án a Nyugatban kezdi el közölni. írását „alkalmi termék”-nek mondja, s csak a szerkesztő unszolására egyezik bele a közlésbe. 1918. május 19-ig három folytatásban három fejezet (Európai művészet és magyar művészet, Magyar építészet, Magyar szobrászat) jelenik meg, majd a „szokatlan közbenső idők zűrzavarában” megszakad a közlés, és az újabb, záró fejezet (Magyar festészet) publikálására három részletben csak négy év múlva, 1922-ben kerül sor. 1922. március 16-án ér véget a közlés. Hamarosan ismét szóba kerül a tanulmány könyvszerű megjelentetése. A Nyugatban folytatásokban közölt tanulmány könyv alakban Magyar művészet címmel először 1923-ban jelenik meg az Athenaeum kiadásában a Gondolat és írás sorozat második darabjaként, ám a könyv most is csak két reprodukciót tartalmaz. (A sorozat első, címadó kötete Babits tanulmányait foglalta magába, s az előző évben jelent meg.) A könyv előszava 1922. szeptemberében kelt; Fülep az év őszétől—1927-ig — Baján lelkész. Az előszóban elmondja, hogy 1916 tavaszán íródott „kis tanulmányát” eredeti alakjában, változtatás nélkül adja közre (csupán a tanulmány néhány, a Nyugatban közölt lapalji jegyzetét hagyta el!), de azt az utalást, hogy a könyv a Szellemi Tudományok Szabad Iskolájában tartott előadásokat tartalmazza, az előszóból a szerző tudta nélkül a kiadó törli. Tanulmányát „kivonatos, vázlatos, sűrített följegyzések”-nek mondja, de gondolatainak értékével és újszerűségével tisztában van. Följegyzéseit a jövőbe vetett reménnyel bocsátja közre, tudja, hogy megállapításait a holnap igazolni fogja: „A bennük vázolt elméletnek még bizonyosan el fog jönni az ideje, amikor majd szükség lesz reá és jó lesz tudni, hogy bizonyos dolgok már ekkor és ekkor megmondattak és éppen magyar szóval.”

Fülepnél az írást mindig a szükség hívja elő, s tanulmányainak kötetbe szerkesztésével, újbóli kiadásával nem sokat törődött. így maradt a Magyar művészet egész hosszú életében az egyetlen nyomtatásban megjelent önálló könyve. Amikor megjelent, többnyire hallgattak róla, vagy heves, acsarkodó támadást indítottak ellene, a rossz akadé- mizmust és eklekticizmust kíméletlenül leleplező irányát „a nemzet nagyjait sárba tipró” merényletnek kiáltották ki. A könyv egyfelől botránykőnek számított, másfelől azonban erjesztően hatott, gondolatai lassan fölszívódtak: „dinamit” és „kovász” lett. Fülep később maga mutatott rá, hogy például Genthon István 1935-ben megjelent

75