Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Sümegi György: Fülep Lajos tiszteletes úr Baján
én hozzám írott leveléből). A másságát, a különösségét, a kisvárosból kiütköző voltát egyszájjal emlegetik mindazok, akik Baján valaha is találkoztak vele. Feltűnő is lehetett. „Néhányszor láttam a Deák Ferenc utca fáinak lombsátra alatt a hazulról jövő, vagy hazafelé tartó, feltűnő fiatal férfit. Ez a feltűnőség, nyilván, elsősorban exteriőrjéből, de — ma már tudom — bensőjéből is sugárzott és at- moszfériát teremtett körülötte. Magas, vékony fiatalember volt, polgári civilben, lassan sétálva, elgondolkodva ment. Férfiasán szép arcát dús haj és szakáll keretezte. A haj is, méginkább a szakáll rőt színben játszott, olyanná szépítette fejét, ahogy egyes képeken Krisztusét ábrázolják. S ezen a krisztusi fejen — homlokon, arcon, szemben — mintha valami szomorúság borongott volna, a magánosság szomorúsága”. (Major Máté) A szeretetteljes hangba, a különösségnek, a jelentős szellemnek kijáró tiszteletbe ennek ellentmondó jellemzések is vegyülnek. Egyházi területen — a bajaiak körében is — föl-fölbukkanik az a nézet, hogy „19 — azaz a Tanácsköztársaság — után Fülep nem az egyház mellé, hanem mögé állt”. Igazságot persze ezen kérdésben is nehéz tenni. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a 20-as évek kisvárosa, a kisszámú gyülekezet számára végig kicsit idegen és megközelíthetetlen is maradt Fülep. Alakja, ottani szolgálata éppen azért foglalkoztatja még ma, hat évtized távolából az embereket, egyháztagokat is. Talán Fülep kihívó bajai jelenlétének tudható be az is, hogy volt parókiája irattárában a sokat idézett presbitériumi jegyzőkönyveken kívül nem maradt utána (vagy valaki elvitte? magához vette tanulmányozásra, esetleg azért, hogy más ne nézhessen bele?) más dokumentumanyag. Pedig közel öt éves munkálkodás idején jelentős levélforgalmat bonyolított (az Iktatókönyv szerint: 1922-ben 5, 1923-ban 115, 1924-ben 149, 1925-ben 113, 1926-ban 97,1927-ben pedig 67 hivatalos levelet írt). Feltűnő, hogy hivatali levelezés nem maradt utána, ahogy egyébként magánleveleit is alig ismerjük ebből az időszakból. A Kner Imrével Medináról indult (Kner haláláig tartó' nagy levelezésben egyetlen darab maradt ezidőből. 1924. dec. 19-én írta Knernek Bajáról: „A múlt hónapban Pesten s együtt Tolnaival és Káldorral — utóbbi állandóan Pesten lakik, Tolnai átjött erre az alkalomra. Káldor a P. Lloydnál dolgozik, Tolnainak Brueghel-je Pipernél sajtó alatt”. A levélrészlet azt is elárulja, hogy Fülep igyekezett megtartani korábbi személyes kapcsolatainak egy részét, kontaktust volt tanítványaival a bajai nehéz években is. * * * Fülep Lajos Baján, 1922—27 között. Szűkülő és táguló körökben, kis részletekben, elejtett megjegyzésekben próbálom évek óta megtalálni a jellemzőit, azt, hogy mit jelentett, mit jelenthetett a legnagyobb magyar művészetfilozófusnak ez a szűk fél évtized. Nyugodt és háborítatlan munkát? Műve lassú s biztos építését vagy a vállalt szolgálat fontosságát inkább? Is—is — válaszolhatunk lakonikusan, segítségül idézve ehhez Ovidius-t „Bene vixit, qui bene latuit”. Zárkózottságával a művét szolgálta. Az 1970-es évek elejétől sokszor megfordultam Baján, Fülep nyomait kutatva gyakran a református parókián is. Nemcsak volt lakókörnyezetébe, de az elképzelt 20-as évekbeli kisvárosba is nehezen tudtam belelátni őt. Nem akart beleférni korába, mintha nagyságrendekkel előtte járna, kiemelkedne belőle. Mintha a környezet nem lett volna igazán méltó hozzá. Nyomait, szelleme és építőmunkája eredményét az egyházi épületek őrizhetik s maguk a ritkuló hívek — emlékezetükben. Ottlétének egyéb emléke — szinte semmi. Többször végigjártam az udvart, a paplakot, elidőztem a templomban, ahol emlékezetes előadásait és prédikációit tartotta. Leginkább mégis a — Major Máté megidézte — gesztenyesor alá tudtam s tudom odaképzelni magas szálas alakját, amint vörösben izzó szakállasán, kalapban sétál — zárkózottan és elgondolkodva. Hívei, maroknyi gyülekezete napi problémáin ugyanúgy töprenghetett, mint pl. a Művészet és világnézet kérdéskörén. Igen, megosztotta magát a saját munkája és az egyházi szolgálat között, s ez utóbbi nem egyszer lehetett számára a nehéz körülmények és az emberi tehertételek miatt egyaránt: gályarabság. A napi gályarabságot, a szüntelen kötelességteljesítést, a rákényszerített szélmalomharcot egyedül a könyvtárában végzett elmélyedt munka és olvasás ellensúlyozhatta „Ámulva néztem körül, mert addigi életemben ennyi könyvet együtt még sohasem láttam. A mennyezetig rakott könyvektől roskadoztak az állványok, a szoba közepén egy nagy íróasztal állt, s azon is könyvhalmok voltak, s a fal mellett egy heverőt láttam népművészeti párnákkal díszítve. A falakon — ahol kis üres hely volt — népművészeti tányérok függtek, s a szoba egész képe mély, szinte megható benyomást keltett bennem. Úgy éreztem magam, mint egy szentélyben, (dr. Szántó Károly) Nyoma, igazi emléke csak saját szentélyében, a könyvtárszobában maradt Baján. Mégpedig egy fénykép, bekeretezett csoportkép 1925-ből. A bajai ref. egyháztanács tagjai között 40 évesen ül a szakállas, bajuszos, magashomlokú, nyílt tekintetű tiszteletes úr. Áfáiról csupán csak az elárvult, rideg, volt könyvtárszobáját nézheti ... Az ötven éves fénykép mellé bizony méltóbb emléket is kellene állítani Baján a százéves Fülep Lajosnak. 73
