Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Sümegi György: Fülep Lajos tiszteletes úr Baján

ben, a gyülekezeti munkájában (a hitoktatás mellett) mindig jelen volt a tanítás, az oktatás, a figyelemfelhívás, a nevelés mozzanata. A hazaszeretetre nevelést (mai szóval: hazafias nevelést) az irodalom példájával, versekkel is igyekezett erősíteni. Miskolczi Ferencné Juhász Ilona ny. tanítónő 50 év távolából így emlékezett vissza egy fontos eseményre: „Petőfi Sándor születésének 100. évfordulóját (1923. január 1-én) egy esti összejövetelen gyertyafénynél tartottuk atemplomban. Kóczé Lajos gimn. tanár szavalta A hazáról című versét:

Lement a nap. De csillagok Nem jöttének. Sötét az ég.

Közel s távolban semmi fény nincs.

Csak mécsvilágom s honszerelmem ég.

Szép csillag a honszeretet,

Gyönyörűségesen ragyog.

Szegény hazám, szegény hazám, te,

Neked kevés van ilyen csillagod.”

Több visszaemlékezés állítja egybehangzóan, hogy Fülep előadásszámba menő „tudós prédikációit” (a reformációról, Assisi Szent Ferencről stb.) többször meghallgatták idegenek, köztük néhány ciszterci tanár is. „Meglepetés volt egy ízben a Szabad Lyceum keretében előadást vállalt. A magyar népdalról beszélt, Kodály és Bartók gyűjtését ismertette, a népdalbetéteket felesége énekelte el” (Achátz Imre). A Független Magyarság 1925. nov. 12-én ismeretterjesztő előadások beindulását jelzi: „Fülep Lajos és Molnár Antal előadásai a rohamléptekben világhódító magyar zene múltja és jelene” (Ugyanezen sorozatban Felvinczi Takács Zoltán Kelet művészetéről beszélt).

A visszahúzódó Fülep nem élt, nem élhetett mozgalmas társadalmi életet, csupán néhány emberrel érintkezhetett rendszeresen: a szemben lakó Róna sebész-főorvossal, Major Máté szerint „a Nyu- gatalapító-szerkesztő-kiadó Fenyő Miksa ott élő öccsének családjával”, Éber Sándor festőművésszel, aki megfestette Fülep arcképét s állítólag a lelkész a modellje Éber kelebiai oltárképe Krisztusának is, Kollár könyvkereskedővel, néhány ciszter tanárral. Az egyházi szolgálat, a hivatali munka elvégzése mellett főként könyvtárszobájában dolgozhatott Fülep. „Könyvtárszobája és lelkészi hivatala a volt ref. isk. tanterme volt. A falak mentén könyvespolcok álltak. Középtájon, szemben nagy íróasztal. Az előtt puha szőnyeg, kényelmes karosszékek. Egyszer láttam. Ez a kép maradt meg bennem” — írta Miskolcziné Juhász Ilona. A Magyar művészet, Fülep főműve már bajai tartózkodás idején jelent meg 1923-ban az Atheneum R. T. Kiadásában, Gara Arnold címlapjával. Fülep bibliográfiáját áttanulmányozva azonban feltűnő, hogy — kivéve a Bajai Reformátusok Lapja írásait — meglehetősen kevés cikke, tanulmánya készült el s jelent meg ezidőtt. Változatlanul írt ugyan a Nyugatnak (Lesznai Annáról, Pethes Imréről), Assisi Szent Ferencről a Diákvilágnak és a Terciarius Közlönynek, néhány recenziót a Könyvbarátok Lapjának és a Művészet és világnézet című nagy tanulmányát az őt Baján is fölkereső Elek Artúr Ars Una című folyóiratának. Baján írhatta Giovanni Papini Krisztus története bevezetőjét és A mai művészet válságá-t („a művészetnek ma már egészen az agóniához hasonló válsága”) a Diákvilágnak. A bajai közönség, a tárlatlátogatók és művészetszeretők számára egyetlen katalógus előszót írt 1927. januárjára, a Nemzeti Szalon III. bajai tárlatához. Ebben a zene és a képzőművészet sajátságairól és különbözőségeiről értekezik alapfokon, érthetően, szinte szájbarágósán. „Amit a kép »ábrázol«, ahhoz az erdő vagy a ló csak alkalom, semmi több — az, ami a képen látható, már elvált a valóságos erdőtől és lótól, önálló, öntörvényű, öncélú alkotás, mely ugyancsak a maga nyelvén mondja el a maga — másként elmondhatatlan — mondanivalóját, akárcsak a zene”. Majd végül levonja a környezetnek szóló aktuális tanulságot: „Vidéki városban, mint Baja, ahol nincsenek múzeumok, mikbe bármikor be lehet menni, különösen meg kellene ragadnunk minden alkalmat, amikor jó képeket és szobrokat láthatunk. Nemcsak a művészeknek használunk vele, hanem elsősorban magunknak”.

Fülep Lajos alakjáról, bajai egyházi szolgálatáról, ott töltött éveiről több visszaemlékezés jelent meg az utóbbi évtizedben (Major Máté, dr. Szántó Károly, Gál István, Kopasz Gábor, Dobai Ádám). Néhány fontos kérdésben (alakja megítélése, prédikációi hatása, kapcsolatai) nagyrészt azonosak a vélemények. Szinte mindannyian egyetértenek abban, hogy Fülep póztalanul, tisztán és világosan, szónoki fogások nélkül beszélő prédikátor volt. „Nyugodtan, egyszerűen ment fel a katedrára. Fekete palástja vékony, fénytelen anyagból volt. Teljesen a hátára ráncolta. Vállán látszottak a tartópántok. A lépcsőn fölfelé menet egyik karjára vette palástját. Beszéd közben teljesen a hátán volt a palást. Karjai szabadok. Pedig nem igen használta. Nem szónokolt. Egyszerűen, meggyőzően, csendesen beszélt. (...) Szerettem nézni, miközben beszélt. Szakállas Krisztus-feje szelíd volt ilyenkor és nyugodt. Egyébként magas, szálas alakja is imponáló volt. Egyszer nyáron utcán találkoztam vele: szandálban járt, könnyű nyári ruhában, széles, szokatlan formájú kalapban. Igazán először a szandált vettem észre rajta. Roppant egyszerű, de más (Miskolcziné Juhász Ilona kiemelése) volt öltözete, egész megjelenése, mint a többi bajai férfié, vagy a korabeli papok ruhája” (Miskolcziné Juhász Ilona 1981. január 3172