Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - MŰHELY - Pálóczi Horváth András: A kunok bejövetele és letelepedése
A források hét kun nemzetségről tudnak, de név szerint csak négy vagy öt nemzetséget lehet azonosítani és településhelyét meghatározni. A Duna—Tisza közén szállt meg a Csertán („csuka”) nemzetség. Kapitánya a XIV. század közepén Köncsög ispán volt, aki Halas mezővárosban tartotta székhelyét, a XV. században ez lett a központja a nemzetiségi területen kialakuló közigazgatási bíráskodó szervezetnek, a széknek. Korábban is valahol Halas környékén lehetett a nemzetség központja. Szintén a Kiskunságban említik az lloncsuk „kígyócska” nemzetséget, egy kun nemesember, Ja- kabszállás kapitánya, Buthemer nevében. A mai Nagykunság területét az Olás („egyesítsed”) nemzetség foglalta el, központja eredetileg Törökszentmiklós—Kuncsorba térségében lehetett. Később, a szék-szervezet kialakulása idején a Kunhegyes határába eső Kolbazszállása lett Kolbaz-szék központja. A Marostól délre, a Harangod mellett, a későbbi Szentelt-szék területén szállt meg a Kór („kevés, csekély”) nemzetség. Délebbre, a Temes folyó környékét választotta szálláshelyként a Borcsól („bors-fiak”) nemzetség. Ez utóbbinak később nincs nyoma, innen eltávoztak a kunok. Egyes nemzetségnevek megfelelőjét keleten a kun-kipcsak törzsnevek között is megtaláljuk. Orosz évkönyvek említik az Ulasevicsi és a Burcsevicsi törzset. Az Aranyhorda kipcsak törzseinek sorában szerepel a Burcs-oglu és a Csurtan törzs. Ezek az egyezések is arra utalnak, hogy a magyarországi „nemzetségek” a törzseknek megfelelő nagyobb társadalmi egységek voltak, melyeket már régóta nem a vérségi kapcsolat tartott össze. A szállásterület tekintélyes részét a nemzetségek élén álló előkelők (kapitányok, ispánok) és rokonságuk birtokolta, a többi szállás a vagyonos középréteg kezén lehetett. Ez utóbbinak volt képviselője Buthemer is, az ő esetében lehetséges, hogy néprajzi értelemben vett „igazi” nemzetségnévről van szó. Nagy vonalakban tehát jól rekonstruálható az a fejlődés, melynek során a mongol támadás következtében szétszóródott törzsek töredékeiből a nemzetségi arisztokrácia irányítása alatt új törzsek szerveződtek: ez a hét „nemzetség” Magyarországon földrajzilag is elkülönülő szállásterületet kapott; a nemzetségi terület adja keretét a lassanként feudalizálódó kun társadalom közigazgatási szerveinek, a székeknek. A kunok belső ügyei éppen önigazgatásuk miatt sokáig rejtve maradnak, a nemzetiségi bíráskodás nem igényelte oklevelek készítését. Először tehát akkor hallunk a kun szállásokról, amikor valamilyen okból pereskedésre került a sor a szomszédos magyar földesurakkal, vagy amikor a király, a nádor vagy más hivatalos személy útjába ejtette a kunok földjét és ott állított ki oklevelet. A kun szállásokat körülírva, mint valamely magyar helység vagy egyház környékén fekvő települést tudták megnevezni, illetőleg a birtokos, a szálláskapitány neve alapján. A steppei török népek helynévadási szokásainak megfelelően a megszilárdult kun szállások is rendszerint a birtokos nevét viselik (hasonló módon különböztették meg a honfoglaló magyarok is településeiket). A két-háromszáz évvel korábban letelepült magyarság a kunok kötetlenebb településeit egységesen ,,szállás”-nak nevezte, akkor is, amikor ezek a szállások már nem változtatták helyüket, és szilárd lakóépületek álltak rajtuk. A XV—XVI. században említett Köncsögszállása, Törtelszállás, Csólyosszállása, Jakabszállása, Karcagújszállás, Turgonypéterszállás stb. a kun lakosság állandó falvai utcával, házakkal, telkekkel, nem pedig valamiféle megkövesült nomád szállások. A Kunság népe a földrajzi adottságoknak és a körülményeknek megfelelő sokoldalú, összetett gazdálkodást alakított ki. Az adóösszeírások és a régészeti kutatások egybehangzó tanúsága szerint az állattartás (szarvasmarha, juh) jelentősége ugyan megmaradt — a Kolbaz-széki kunok az 1500-as évek végén az egri várnak 12 vágómarhával, sajttal, túróval, vajjal is adóztak —, de a terményadók között az első helyre gabonafélék (búza, árpa, rozs) kerültek. 69
