Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - MŰHELY - Pálóczi Horváth András: A kunok bejövetele és letelepedése
uralkodót megillető pompával fogadta Kötent, és parancsot adott, hogy népével együtt vezessék be az ország belsejébe. A kunok befogadása ebben a történelmi helyzetben mégis szerencsétlen kimenetelű lépésnek bizonyult. Egyrészt IV. Béla ezzel magára vonta a mongolok haragját: a keleteurópai steppéket meghódító mongolok a kunokat a hadijog címén szolgáiknak tekintették, ilyenformán befogadásuk ürügyet szolgáltatott Magyarország megtámadására. Még Köten kán beköltözése előtt intézte Batu kán az alábbi gőgös hangú levelet IV. Bélához: „Megtudtam ezenfelül, hogy kun szolgáimat oltalmad alatt tartod. Ezért uta- sítlak téged, hogy ezeket a jövőben ne tartsd magadnál, és miattuk ne kerülj velem szembe. Nekik könnyebb elmenekülni, mint neked, mivel nem lévén házaik, sátraikkal vándorolva talán el tudnak menekülni, de te, aki házakban lakói, váraid és városaid vannak, hogyan fogsz menekülni kezeim közül?” A nomád életmódot folytató kunok nem tudtak egyik napról a másikra beilleszkedni a sűrű településhálózattal, kialakult falurendszerrel rendelkező ország életébe. A magyar lakosság és a kunok között napirenden voltak az összetűzések. „Amikor pedig a kunok királya nemeseivel és közembereivel együtt kóborolni kezdett Magyar- országon, végtelen sok marhacsordájuk lévén, súlyos károkat okoztak a magyaroknak legelőkben, vetésekben, kertekben, gyümölcsösökben, szőlőkben és egyéb javaikban” — írja Rogerius nagyváradi kanonok, a tatárjárás szemtanúja és krónikása. A magyar arisztokrácia is féltékenyen nézte a kunok befolyásának növekedését, a vendégnépeket megillető kedvezményeit és megbecsülését. Az egyes magyar urak által szított közhangulat akkor fordult teljesen a kunok ellen, amikor a mongol előőrsök megjelentek az országban. A Pest városáig kalandozó mongol előőrsök soraiban kunokat véltek felfedezni, aminek annyiban lehetett alapja, hogy a keleten maradt, leigázott kuriokat a nomád seregszervezés szabályai szerint a mongolok valóban hadseregük előhadába sorolták, így keveredhettek abba a gyanúba a vendégként befogadott kunok, hogy a tatároknak kémkednek. Ezzel Köten sorsa is megpecsételődött. Ez idő tájt gyülekeztek az ország minden részéből a tatárok ellen fegyverbe hívott hadak. Pest városában magyar és német fegyveresek megrohamozták azt a palotát, amelyben Köten és családja tartózkodott, testőrségük sem volt képes megvédeni őket, mindnyájukat felkoncolták. A tatárok ellen szintén összehívott kunok, meghallva királyuk halálát, pusztítva és fosztogatva dél felé kivonultak az országból. 1241 márciusában, a muhi csata előestéjén a magyar királyság jelentős könnyűlovas haderőt vesztett el éppen akkor, amikor arra a legnagyobb szükség lett volna. Kivonulásuk után a kunok valahol Bulgáriában, az al-dunai síkságon éltek. A tatárjárás után IV. Béla ismét behívta őket — erre valószínűleg 1246-ban került sor, egy lehetséges újabb tatár támadás kivédésére hozott intézkedések kapcsán. A kunok megnyerését, a velük kötött új szövetséget középkori szokás szerint házasságkötés pecsételte meg: 1247-ben IV. Béla összeházasította elsőszülött fiát, a trónörökössé koronázott V. Istvánt a kunok név szerint nem ismert új fejedelmének leányával, Erzsébettel. A lakodalmon a kunok tíz főembere—asteppei népek körében elterjedt hiedelemnek megfelelően — karddal kettévágott kutyára esküdött, hogy a magyar király földjét meg fogják védelmezni a tatárok és más barbár népek ellen. A magyar királyságnak mindenekelőtt katonai szempontból volt szüksége a kunokra. Honfoglaláskori hagyományokra visszavezethetően csaknem az egész középkor folyamán voltak a magyar hadseregben nomád taktikával harcoló könnyűlovas csapatok, melyek az elővéd feladatait látták el. Erre a szerepre elsősorban a nomád harcmodort jól ismerő keleti népek voltak alkalmasak. A kun segédcsapatokat 1247-től évről évre ott találjuk a magyar király oldalán az Ausztriába, Stájerországba, Csehországba, 66
