Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 9. szám - MŰHELY - Szabó László: Az oszét-jász rokonság néprajzos szemmel

4. A magyarok keleti kapcsolatait kutatva az oszétekről először adott részletes leírást Zichy Jenő Ázsia-kutatónk (Zichy J.: Kaukázusi és közép-ázsiai utazásai. I—II. Bp. 1897.). A jász—őszét rokonságra — éppen mert a jász név eredetét Melich János csak 1912-ben tisztázza — még nem figyelt fel. Oszétekről szóló leírása magyar szempontú, s az őszét kutatók ma is alapvető forrásként tartják számon (Kaloev, B. A.: Oszetyinü glazami ruszkih i inosztrannüh putyesesztvennyikov. XIII--XIX. vv., Ordzsonikidze, 1967.). Ugyancsak nem jász, hanem magyar őstörténeti szempontból figyelt fel Munkácsi Bernát az alán—őszét nyelvre, jövevényszavainkra (több cikk után Munkácsi B.: Árja és kaukázusi elemek a finn—magyar nyelvekben. I. Bp., 1901.). E munkát az őszét kutatás messzemenően kihasználta, s beépítette saját néptörténetébe is (Abaev, V. I.: Oszetyinszkij jazük i folklór. I. Moszkva, 1949.). Úgy véljük, e két adattal máris sikerült érzékeltetnünk, hogy az őszét—jász kutatásnak mi az egyik legfőbb nehézsége: a jászokat befogadó magyarság a Kaukázus előterében együtt élt az oszétekkel, illetve ezek elődeivel, s tőlük nyelvileg is igazolhatóan számos kulturális elemet vettek át. hoztak magukkal a Kárpát-medencébe. Éppen ezért szinte eldönthetetlen, hogy egy- egy meglévő kulturális elem a magyarokkal vagy a magyarokba olvadt jászokkal együtt került-e hazánkba. Szinte szimbolikus az is — s jelzi a kutatás nehézségeit —, hogy Kalojev, ß. A. előbb idézett forrásgyűjteménye élére, mint legrégibb alán—őszét népről szóló híradást Juliánusz barátét állítja, s ezt az a Rubruk követi, aki a magyarok őstörténetének is éppen úgy forrása, mint az oszétekének (Kaloev, B. A.: 1967. 12—20.). S ekkor még nem is beszéltünk a régészet eredményeiről. Ezek taglalására e hely azonban nem alkalmas. Lássuk inkább az őszét etnogenézist, amely — kiiktatva most a vitás kérdéseket, esetleges más lehetőségeket — önmaga is tükre azoknak az akadályoknak, amelyekkel az összehasonlító néprajzi vizsgálatoknak a jövőben meg kell küzdenie.

5. Az őszét népet 1843-ban a német Tachtshausen, A. germán eredetűnek vélte. Miller, V. F. 1887-ben már az alán—őszét azonosságot hangoztatja, s az oszétek iráni nyelvéről értekezik a német Hübschmann, H. is. (Tokarev, Sz. A.: Etnográfijá narodov SzSzSzR. Moszkva, 1958. 261—262. — Abaev, B. I. i. m. 13—14.). Miller még úgy vélte, hogy az oszétek az alánok ősei, akik a Kaukázusból, a hegyek közül költöztek az alföldre, eljutva a dél-orosz Don-vidékig. Később Marr, N, Já. és Aboev, B. I. e mozgás ellenkezőjét igazolták, s nem tagadva, sőt megerősítve a szarmata (alán)—őszét kapcsolat igazságát, az oszétek egyik ősének tekintették az alánokat. (Abaev, V. I., i. m. 36— 52.) Az említett népeken kívül az őszét etnogenézis során még más népeket is figyelembe vettek, s a ma elfogadott, s csak részleteiben vitatott képet ők rajzolták meg.

A mai Észak- és Dél-Oszétia területén a XVI—VII. század között a szovjet régészek által közép-kaukázusi bronzkori kultúrának nevezett, meglehetősen egységes és nagyhatású műveltség nyomai maradtak fenn. E kultúrától északra, nagyjábólSztavropol magasságáig, a sík vidékre messze kiterjeszkedve helyezkedett el az a népesség, amelynek műveltségét észak-kaukázusi bronzkori kultúrának nevezik. E két kultúra rokon volt egymással, s az ősibbnek a közép-kaukázusi kultúrát tekinthetjük, amely a kutatók szerint kétségtelenül helyi keletkezésű, jellegzetesen kaukázusi műveltség volt (Tye- hov, B. V.: Centralnüj Kavkaz v XVI—X. vv. do N. E., Moszkva, 1977. 3—12. és a térkép). A közép-kaukázusi vagy más néven kábán kultúra virágkora a XI—VII. század. így periodizál a moszkvai Történeti Múzeum és a most készülő ordzsonikidzei állandó régészeti kiállítás is. E korból nyelvi emlékek nem maradtak fenn. A régészeti leletek vadász-állattartó-fémműves kultúrát rajzolnak elénk. Bronzművességüket a későbbi kaukázusi ötvösség előzményének tekintik. Kiemelkednek a bronztárgyak közül csillag és bárd alakú buzogányaik, díszített felületű csákányaik, s bika, kutya, farkas, ló

61