Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Féja Géza: Magyar haláltánc: [könyvismertetés]
SZEMLE FÉJA GÉZA: MAGYAR HALÁLTÁNC Fája Géza neve és irodalmi (szociográfiai) munkássága szorosan összekapcsolódott a népi írói mozgalommal és főművével, a Viharsarokkal. Ez a szociográfiai műve, a Sárközi György szerkesztette Magyarország felfedezése sorozatban jelent meg a két világhábíarú közötti irodalom kiemelkedő alkotásaként. Életművének szép- irodalmi műveit (például Visegrádi esték), irodalomtörténeti alkotásait (így A régi magyarságot), kései esszéit és irodalmi tanulmányait (többek közt a Lázadó alkonyat címűt) — nem is szólva csaknem teljesen és indokolatlanul elfeledett verseiről — mindig elnyomta a főmű, a szociográfiai irodalmunk egyik középponti jelentőségű műve, a Viharsarok. Lényegében ezzel a feledéssel, irodalomtörténeti hangsúlyeltolódással száll vitába az utókor a Féja Gé- za-hagyaték és -életmű sajtó alá rendezésével, kiadásával, teljesebb és újabb művekre irányítva a figyelmet. A Magyar haláltánc című kötet az író fiának, Féja Endrének avatott összeállításában, sajtó alá rendezésében a szó szoros értelemben véve új szociográfiai művet hozott létre — szinte töredékesebb, kisebb részekre tagolódó, pub- licisztikusabb változatát a hajdani nagy műnek. Hiszen maga Féja Géza — az utószó megállapításai szerint — 1958-ban, az irodalmi életbe való visszatérése, a Viharsarok és elbeszéléskötete megjelenése után gondolt a harmincas évektől írt szociográfiai ihletésű írásai, riportjai kötetbe rendezésére. A szociográfiai kötet azonban csak 1984-ben jelent meg. De a Magyar haláltánc így megkésve is méltón fedezi fel újra — visszatekintésként is — a két világháború közötti magyar valóság egy-egy részletét. S ez is Magyar- ország felfedezése, el nem feledhető hitelességgel szóló írások, Féja Géza tollából. A magyar haláltánc Képeit rajzolja meg Féja Géza szociográfiai írásaiban, melyek a harmincas évek irodalmában közvetve vagy közvetlenül a nagy szociográfiai művek mellett Móricz Zsig- mond nagy regényei és szociográfiai ihletésű művei, riportjai felé mutatnak, azzal mutatnak rokonságot. Féja elmegy Szegedre, és ott a Szent Márk teret utánzó pazar épületek mellett a „köpködőt”, a rendezetlen, Elő-Ázsiát idéző piac kavargását veszi észre 1931-ben. A „magyar Nihil rettentő feketeségét” látja itt, és ezzel szeretné szembefordítani a magyar fiatalságot. Hajdú- böszörményben nyomortanyákat vesz észre, Borsod megyében kis földmunkásházakat, aztán egy tuberkulózisos sovány, sápadt asszonyt. „Ösz- szeroppant lelkek a Hajdúföldön”, írja Féja 193-f-ben a Magyarország hasábjain, és elkeseredve, „mintha sírgödörben” lett volna, a halál leheletét érzi. Pedig a tiszántúli embert és erőt valaha Arany János Toldi Miklósa és Móricz Zsig- mond Sáraranyának Túri Danija jelképezte! Sán- dorfalvára utazva Katona József Bánk bánjának Tiborcát hallja tovább panaszkodni a Pallavicini uradalomban. Olykor elutazva sem tudja elfelejteni az ott hallott panaszokat, keserveket: „Ne hagyjanak itt minket!” S ahogy Nagy Lajos híres szociográfiai művében, a Kiskunhalomban is megjelenik a csendőr alakja, úgy Féja Géza írásaiban is, aki bizony „észrevehető bizalmatlansággal” szemléli őket, meddig maradnak, miért jöttek, és csak egy számukra is ismerős debreceni újságíró alakja, jelenléte nyugtatja meg őket. A látogatások eredményeként született írások nem csupán leírt szavak, mondatok, hanem azon túlnőve valóságos társadalmi problémákat dolgoznak fel. Szegeden a gyermekklinikába eljutva az akkor végzetes tüdőbetegségről szól. A sötét, nedves lakásnak nevezett lyukakban látogatja meg a szegény családokat. S úgy érzi, hogy a csongrádi tüdőszűrő vizsgálat az igazi „hadjárat”, „fajvédelem”. Máskor pedig az „egyke”, ahogy orvos-riportalanya nevezi a „vérvagyonveszte- ség”, a szaporodás csökkenése ellen ír. Nem tudom a mai olvasó szemét letakarni és a problémát nem tekinteni ma is időszerűnek, hisz a József Attila versében, a Hazám soraiban felsorolt ezernyi fajta népbetegség közt emlegetett egyke sajnos ma is hódít, és ahogy Illyés Gyula nem egy régebbi és közelmúltban írt írásában, versében megállapította: „fogy” a magyarság, a nép, és sajnálatosan nemcsak a Féja Géza-írásban említett helységben vagy helységekben. „Most jöttem a Csillagbörtönből”, mondja az egyik hajdani riportalanya, aki gondatlanságból elkövetett emberölésért ült, mert „a gyermeket gyakran meg is fojtja — nem a bába, hanem a bánásmód.” S a menyecske, akin „operációt” hajtott végre, vérmérgezésben halt meg. Aztán természetesen számos írásban felmerül a szorongató földkérdés, földnélküliség, a torz földreform. A Pallavicini uradalom szorítását, az Ady-verset nem tudja felejteni Féja Géza, az Ülj törvényt, Werbőczi címűt, és a magyar nagybirtok által nagyvilágba, kivándorlásra szorított magyar parasztokat. De meg kell állapítania, hogy a nincstelen parasztok a harmincas évek derekán még kivándorolni sem tudnak az álmok Amerikájába, az újvilágba. Máshol pedig arról ír, hogy a kanadai Tímár József hazatért. A kivándorlás útja is kilátástalan. Felveti írásaiban a nyílt és a titkos szavazás problémáját. ír a szekták szerepéről. S mint Veres Péter, ő is megállapítja, hogy a magyar kérdés alapvetően parasztkérdés, a földkérdés megoldása, a két világháború közötti kilátástalan parasztsors felemelése, javítása. Számunkra különösen érdekes, hogy Féja Géza mit és hogyan ír Kecskemétről és környékéről, pl. a „Hírős város, hírős hét és hírős gulya” című írásában. Az első kép biztató, ahogy a vonatablakból meglátja „az Alföld végtelen tenye86
