Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - SZEMLE - Székelyhidi Ágoston: Népi szociográfia 1930-1938: jegyzetek Némedi Dénes könyvéről: [könyvismertetés]

rén fölnyúlnak a szelíd fényben karcsú, mesebeli tornyai, mintha a győzhetetlen termő kedvnek intő, mutató ujjai lennének.” Az alföldi aszállyal és nincstelenséggel ellentétben a Duna—Tisza közi gyümölcsösök, kecskeméti piac szépségein tűnődik. Hangja szinte líraivá válik, Arany János és Katona József szellemét idézve. Gyönyörködik a kecskeméti gyerekek virágvasárnapi felvonulásán, a kiállításokon. S megáll a kecskeméti városháza előtt, ahol valóban méltó emlékkövet helyeztek el Katona József emlékére. Kiss Endre polgármester beszédére hivatkozik, a Hírős Hét eseményeiről szól, és az „ébredező Alföld szellemét” idézi. Közbevetve megjegyezhetjük, hogy Féja Géza többször járt Kecskeméten, ő írt előszót Sántha György verskötetéhez akkor a harmincas években és a felszabadulás után is. (Sántha György írt verset a kecskeméti Katona József emlékkő leleplezésére Itt címmel.) S mint Móricz Zsigmond és Németh László is járt és telket vett Kisnyírben, Féja Géza is ellátogatott 1934- ben a kisnyíri buckás homokra, e visszaszorított alföldi sivatagba. A telepítés, a parcellázás jelentős eredményeit — Kada Elek kecskeméti polgármester kezdeményezését dicsérve — megállapítja, hogy „újra fel kell fedeznünk az Alföldet és a népet.” Érdeklődéssel olvassuk az Ég a Kolontó című írását, melyben Izsákról és a boldogult Treitz Péter Kolontó-tanulmányáról, a lecsapolásról és a kitermelt sárfehér szőlőfajtáról ír. Majd Kiskunhalasra jutva a „teknősbékák fütyülő paradicsomát” találja itt, a nagy terményvásárló vállalatot és a halasi csipkét.

Féja Gézának, az „ezernyi fajta népbetegség” tüneteit vizsgálva természetesen mindig irodalmi vonatkozások is eszébe jutottak. A kivándorláskor Ady Endre versét idézi, „Éles a hajósíp,/ Hallja baj-tetőzve, / Zselénszky gulyása, / Tisza urak csősze,” az Ülj törvényt Werbőczi című költeményből. Kecskeméten Katona József, másutt Móra Ferenc, Petőfi Sándor, Eötvös József és mások művei épülnek be természetesen soraiba. S milyen indokolt Berzsenyi Dániel régi tanulmányának, A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul-nak kiadása a harmincas években, és gondolatait felidézni: „Ez a Berzsenyi nagy igazolás, biztatás és jó erő mindnyájunknak, akik a magyar reformpolitika útjait járjuk. íme: mi képviseljük az igazi tradíciót, a mi hitünk a múlt legtisztább értelme. ” Indokolt volt újra és újra a harmincas években kibontakozott, megerősödött népi írói mozgalom új alkotásaira felhívni a figyelmet. Örömmel ír Féja Géza „az arcvonal Benjáminjának,” Kovács Imrének Néma forradalom, Erdei Ferenc Futóhomok, Darvas József A legnagyobb magyar falu című munkáiról. Kis portrét rajzol Kodolányi Jánosról. Kiemeli Illyés Gyula Puszták népének korszakos jelentőségét. Érdekes interjút közöl Veres Péterrel, Balmazújvárosban látogatva meg őt, és megjegyzi, hogy „nemzeti erőnket csonkítjuk, ha így hagyjuk: egyedül, elszigetelten.” Megemlíti Ortutay Gyula munkásságát, figyel az erdélyi

írókra, Balogh Edgár és Balázs Ferenc munkáira. Közben a mozgalomról, a szervezetről, a parasztpárti tömörülésről, a népfőiskola gondjairól vall. S nem felejti azt sem, hogy milyen könyvek és írók kerülnek az iskolákba, az ifjúsághoz. S elkeseredetten veszi észre 1937-ben, hogy sem a fontosabb népköltési gyűjtemények, sem a legjobb modern magyar költők nem jutnak el hozzájuk, a fiatalokhoz Ady Endrétől Kosztolányi Dezsőig. Olykor meg tiltják a legjobb könyveket, így Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényét is.

Féja Géza kötetéhez Müller Miklós harmincas évekbeli szociofotói csatlakoznak, szinte egyedülálló dokumentumokkal gazdagítva az írott szó anyagát. (Müller Miklós fotói szerepeltek a Viharsarok régi kiadásában és Szabó Zoltán Cifra nyomorúságában.) A Magyar haláltánc című kötet Adyt és Móriczot asszociáló címével és anyagával méltón illeszkedik Féja Géza Viharsarok című nagy szociográfiájához. (Szépirodalmi, 1984.)

SZEKÉR ENDRE

NÉPI SZOCIOGRÁFIA 1930—1938

Jegyzetek Némedi Dénes könyvéről

Olyan egy kicsit ez a tanulmány, mint megkésett emlékbeszéd afölött, akit élve temettek el. Sem a népi szociográfia nem tehetett persze arról, hogy szerepét csak kurtán-furcsán tölthette be, sem Némedi Dénes arról, hogy kényszerűen hosszú hallgatás és felejtés után kezdhetett a föltáráshoz, földolgozáshoz. Elkerülhetetlen nyomott hagyott aztán ez az elfojtottság, lappangás, késés a munkán, mely így is úttörő érdemű.

Némedi Dénes történelmi rendszerezést készített, tudatosan egyoldalú nézőponttal. „A népi mozgalom úgy érdekelt mint értelmiségi mozgalom, a szociográfiai mozgalom mint a hazai szociológia előtörténetének egyik fejezete . . . Tényirodalommal, dokumentumirodalommal sokfelé lehetett akkoriban találkozni, de mégis meghökkentő volt, hogy egy politikai, nemzetmentő szándékú értelmiségi mozgalom a szociográfiákban, társadalommegismerésben találja meg a neki megfelelő tevékenységi terepet. Ezt a jelenséget akartam megfejteni . . .” Világos c'él, bár nem bizonytalanság és ellentmondás nélkül. Kétségeimet, eltérő véleményemet igyekszem körvonalazni majd. Előbb azonban az alapfölfogás megerősítése látszik fontosnak, nevezetesen, hogya szociográfiai mozgalom „politikai, nemzetmentő” szándékkal kapcsolódott egybe. így volt. De nemcsak 1930 táján, és nem csak a népi szociográfia esetében. Oka abban jelölhető meg, hogy a nemzet élete és a politikai irányítás évszázadok óta szétvált, elidegenült, a szellemi, társadalmi, gazdasági fej87