Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény

kés bizonyos, de a tulajdonos személye kétséges, Bocskó Mária vallomása ellenére. („Jegyzőkönyv 3. oldal, 2. bekezdés”) Az ellentmondás feloldhatatlannak látszik, de a lényeget illetően nem kimerített. Másodszor: az áldozat az 1. és a 2. képen nem ismerhető fel, csak a harmadikon a gyilkos személyével kontextusban. Ennek ellenére én, a tanú (?!), a kérdezett nem egyoldalúan, de hipotétikusan kétséget próbálok támasztani a bűnelkövető személye iránt. Ez az ellentmondás is alaposabb elemzést követel, mert a megkérdezett szerint a gyilkosságot egy másik, eddig ismeretlen személy is elkövethette. „Stimmel?”

Mindegy, mondtad, mert sejtésed szerint dr. Vendég, aki a Szerv képviselőjeként tisztelt meg látogatásával, tudja az igazságot, te azonban nem tudod e „teszt” nevű csúfság — mondhatnád úgy is, hogy kihallgatás, vagy macska-egér játék célját, értelmét, amit felfüggesztésre ajánlasz.

Már megint túlságosan hosszú és kacskaringós mondatot mondtam, korholt indu- lattalanul dr. Vendég. Ő röviden válaszol. A Szerv egy igazságot tud, de az igazságot nem tudja, ha túlnéz a papírformán. Ezt akarja ő velem együtt megfejteni. Kérdések tucatját tehetné fel, bármikor beidézhetne, de meggyőzőbb és többet érő volna számára a kívülállóval együtt kiokoskodott igazság... Örvend, hogy megérted végre. Ha a gyomrod megszűnt háborogni, vegyél fel egy képet s szemléld: mindegy, hogy melyiket.

Az 1. és a 2. kép láttán azt mondtad, hogy Bocskó Mária kemény, konok, célra törő jellem, de habitusából a perverzió hiányzik. Az érdeklődési kör azonossága miatt elég sokat vitáztatok, olykor „késhegyig” ment a polémia, de ha a te érveid elfogytak, ő hirtelen témát váltott. Nem kéjelgett a győzelmében. Ezt azért tartod fontosnak megemlíteni, mert ez kulcs Mária jelleméhez. A „Ne ölj!” parancsolata alól eleve és előre megfontolt szándékkal felmentette ugyan magát; a gyilkosságot vállalta, de a bestiali- tást nem! ... Ez nem va|l rá, egész mentalitásával ellenkezik, hogy így ölt volna, ahogyan ez a kép mutatja. Arcot összevagdalni, a homlokra rombuszokat szabni, harántirányba is benyesegetni a bőrt, majdnem meghámozni az orrnyereg fölötti részt... hát ez nem az ő stílusa.

Dr. Vendég: Védőbeszédem poétikus ihletésű, elfogultságra vall, hogy a lány vitastílusából kiindulva vonod kétségbe ölési stílusát. Hát igen. Aki a jóízlés határai közt polemizál, az egy drasztikus tett elkövetése közben is vigyáz az etikettre: kulturáltan öl ... De ne vágjak pofákat, ne sértődjek meg, mert szerinte is sok igazság van abban, hogy a stílus maga az ember. De a „stílus” („mi mindent jelent ez a szó!”) csak több cselekvési mezőben adja ki, illetve össze az embert. Ő — például — elég sok nőt rakatott rács mögé, akik az ágyban — állítólag — nagyon kulturáltan viselkedtek, de egyébként tyúkeszűek voltak, sőt némelyik debilis volt; a fűrészelésen kívül csak a marke- coláshoz, a besurranáshoz értettek vagy ahhoz, hogy kihazudják a pénzt a hiszékeny emberek zsebéből. És nem akárhogy: egyetemi fokon! ... És ha én most azt mondom erre, hogy kivétel erősíti a szabályt, akkor ő megmarad a papírformánál. A lánynak kötelet tétet a nyakába, neked pedig életfogytiglanig tartó lelkiismeretfurdalást. Nos?

Neked, szóltál békítőleg, ez a fajta árukapcsolás nincs ínyedre. Te csak egyetlen példát ragadtál ki, mert nem akarsz ismét a szószátyárság bűnébe esni. Ezt a példát azonban az egész lány habitusának, intellektusának ismeretében mondtad. Máriát sok „cselekvési mezőben” volt alkalmad megismerni. Lángoló volt a szexusa, de kulturált. Sosem kívánt többet, mint amennyi tőled telt; időszakos kudarcaidat szeretettel és szakértelemmel tolerálta, ami korosztályára nem jellemző. Ha viszont neki nem volt kedve a dologhoz, vagy vérzése miatt kellett tartózkodnia: szelíd szóval hárított el magától, vagy egyoldalúan szabadított meg feszültségeidtől. Az egyoldalúságnak arra

22