Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény
az egy-két módjára gondolsz, ami a modern felfogás szerint a szexuális kultúra része . . . Már engedje meg dr. Vendég, de aki mindenben etikus partner volt, és hosszú távon volt az, az nem markecolt, nem lopott, nem lehetett besurranó és a I k a t i I a g volt alkalmatlan a bestialitásra; még akkor sem, ha egyébként excentrikus volt a jelleme. Te, Jákó semmilyen konkrétumot nem tudsz elővezetni a lány ártatlanságának bizonyítására, de akármit diktált jegyzőkönyvbe ez a lány, bestiálisán nem gyilkolhatott. Ha felvállalta is ezt a lefényképezett módszert, hazudott. Amióta az anyját kereste, egy tucat úrvezetőnek és hivatásos pilótának „odatartotta”; erről ritkán beszélt s mindig fintorogva, önutálattal. Ebből azonban nem következtethető ki a „különös kegyetlenség”, az első és a második képen látható állatiasság. Az, hogy „odatartotta” a keresés és a követés idejére volt érvényes. De csak a megtalálásig: a cél eléréséig! Ha most menne be hozzá egy vérmes smasszer, a lány foggal, körömmel védekezne: most már nem tartaná oda! Ebben ne legyek annyira biztos, mondta dr. Vendég, miközben a homlokát masszírozta. Ő tízzel egy ellenében le merné fogadni, hogy Mária semmi ellenállást nem tanúsítana: az első szóra „odatartaná”, mert mióta megtette és aláírta a vallomását, azóta nagyon megváltozott. Mindent megcsinál, amit mondanak neki, hagyja, hogy bármit tegyenek vele, csak éppen nem szólal meg. Ez iszonyú, mondtad s folytattad volna, de dr. Vendég legyintett: „hagyjuk a lírát”, inkább az első ábrát vedd szemügyre és kommentáld, de minél rövidebben. Nincs sok kommentálni való rajta. A gyilkor vagy ferde hajlamú, s ebben a felfogásban ösztönlény, vagy szándékosan kaszabolta felismerhetetlenné az arcot. Te az utóbbira tippelsz. A rombuszok harántirányú vágásait elterelő műveletként alkalmazta, azért, hogy az anyajegyet, amely nélkül az áldozat nem azonosítható, leplezze. Dr. Vendég: („Jegyzőkönyv 4. oldal. 5. bekezdés”) Bocskó Mária majdnem ugyanezt mondta, de a saját terhére Íratta; indoklásul pedig — idézet szó szerint — „azért faragtam le anyám homlokáról az anyajegyet, mert nem volt méltó rá, hogy viselje.” „Hazudott.” „Tételezzük fel: igen.” „Nem ő volt a tettes.” „Tételezzük fel: nem.” „Akkor én semmit sem értek.” Csak a papírforma az, amit nem értek —, így ő. A beismerő vallomást épeszű, logikusan gondolkodó ember tette, s a vád ebből indul ki. A súlyos személyiség-zavar későbbi állapot, az csak módosíthatja a büntetés körülményeit, de a felmentő ítélethez kevés. Bocskó Máriát ön- és közveszélyesnek minősítik, s akként fognak vele bánni. A bánásmód leírása szükségtelen. Hiába deklarálják az ártatlanság vélelmét, a tárgyalóteremben olykor a bűnösség vélelme érvényesül. Ha ez a lány a bíró felszólítására egy igennel, vagy csak egy fejbólintással is megerősíti a beismerő vallomását, a hipotézisekre alapozott védelem máris verve van. A Szerv mellékelhetné ugyan fenntartásait a vallomás hitelét illetően, de ezzel öngólt lőne, mert megkérdeznék, hogy miért nem teljes a vizsgálati anyag, miért nem gyűjtötték össze a terhelő, a minden kétséget kizáróan terhelő bizonyítékokat? Az ügyész az igazságszolgáltatás elkényeztetett gyermeke: számára a vádindítvány támadhatatlansága presztízskérdés . . . Miért nem értem meg végre az ügyrend szentségét és a kutyaszorítót, amelyben ő van most?. . . Akire ráadásul a Szerv elitje is acsarog, fejért fejet követel, mert értékes emberüket vesztették el Bocskó Ilonában ... Te most már kezded érteni dr. Vendég makacsságát, és szívből bánod, hogy nem jogi karra iratkoztál. Képzett védőként felvállalnád ezt az ügyet, mert ebben a feltevések olyan halmazata van együtt, amelyeknek okos hadrendbe állításával meg tudnád győz23
