Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény

„Én ezt nem tudtam —feleltem —, de ha történetesen tudtam volna is, csak megismételhetem, hogy az áldozat nem ismerhető fel.”

„Maga tudta, hogy ez be fog következni.”

„Nem tudtam.”

„Hazudik.”

„Most vádol, vagy egy vizuális tesztet végez?”

„Az én tudatomban nem válik el a kettő, de azért visszavonom.”

„Akkor folytassuk.”

„A lány beismerő vallomást tett. Kezén, körmei alatt az áldozat vére. Itt a laborlelet és a jegyzőkönyv. Olvassam?”

„Nem érdekel.”

„Ezt hogy értsem?”

„Nem a lány volt a tettes.”

„Mire alapozza?”

„Erre a csecsebecsére, itt.” — A könyvespolc mögül kirakott rugós kés koppant az asztalon. Dr. Vendég másodpercek alatt elővarázsolt egy ugyanolyant; két fémes „klatt”, azután hangtalanul helyére csúszó pengék, cserebere villámgyors váltásokkal, azután a rideg kérdés.

„Melyik volt Máriáé?”

„Nem tudom.”

„Akkor a lány a másik késsel is megölhette az anyját. Nem?”

„Talán. Ha azonban a másik kés az anyáé volt, bizonyosan nem.”

„Miért lett volna éppen az anyáé?”

„Mert v á r t a a lányát, és zajtalanul akarta eltenni láb alól. A két kés egyforma, de nem tucatáru.”

„Előfordult már, hogy valakit a saját késével öltek meg.”

„Nem hiszem, hogy a lány kölcsönkérte és kapta volna az anyuka bicskáját.”

„És ha elvette?”

„Mária nem éppen gyenge, de Ilona asszony egy fejjel magasabb és legalább két súlycsoporttal nehezebb volt. Félkézzel a falhoz kente volna a lányát. Ha az anyát mégis a saját bökőjével ölte meg valaki, akkor az a valaki nem Mária volt.”

„Hm.”

„Csak azt akarom mondani, hogy a jegyzőkönyv nem fétis és nem tabu. Máskor is előfordult már, hogy valakit hamis jegyzőkönyvek és beismerések alapján ítéltek börtönre, kötélre.

„Elgondolkodtató, de van egy bökkenő. Ha Mária itt felejtette volna a kést, akkor . .

„Én csentem el tőle.”

„... akkor ismét vásárolhatott egy ugyanolyant, ugyanonnan.”

„Nem.”

„Miért nem?”

„Mária szegény, ez a rugós műalkotás pedig drága.”

„Az utcasarokra is kiállhatott a pénzért?”

„Én ezt nem mondtam.”

„Én is csak feltételeztem. Kizárja?”

„Nem. Rögeszmés elszántságát ismerve, kénytelen vagyok megismételni, hogy nem.”

Dr. Vendég a rend kedvéért („foglalkozási ártalom”), összefoglalja észleléseit azzal a megszorítással, hogy a részeredmények nem véglegesek; módosulhatnak, s később más megvilágításba helyeződve érvényüket is veszthetik. Az elkövetés eszköze, a rugós

21