Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 8. szám - Zám Tibor: Anyajegy: kisregény
dzsungelt választ búvóhelyül, amelyben valóban nyoma vész. Egy ilyen szövevényben őt csak a véletlen hozhatja a kezére: ha szembe találkoznak az utcán. Bár szerencsétlenebb ő ilyen szerencséhez, egyszer az életben neki is lehet mázlija. Ha pedig a sok dzsungel valamelyikében szimatot fog, nyomon marad s talán hamarabb céljához ér, mint remélné. Ne vegye zokon Bocskó Mária, hogy közbeszólsz, de vérségi veszteséged és gyászod nyomán — talán — nem tolakodás néhány elejtett szó jelentésére, illetve originális zártságára rákérdezni: mit tenne Bocskó Mária, ha a szakszerű nyomozás, a szerencse, a mázli, a véletlen „kezére játszaná” anyut?... „Eldöntött kérdés”, a vonzást két ölelő karjával fogja viszonozni, a taszítást pedig egy rugós késsel, amit az alvilágban szerzett a „kismester”-től, aki boxerekre, ólmos botokra és rugós késekre szakosodott egy félreeső, józsefvárosi szuterénben. Nektek valóban kár volt találkoznotok, jegyezted meg tárgyilagosan, de most már, hogy megtörtént, mindegy. De nyitva maradt néhány kérdés az „ezután” körében: van-e értelme tovább vagy nincs ... Ha van, akkor hogyan és miként? Útitársnőd epésen megjegyezte, hogy a kérdések feltevése részedről nem vall égig érő intellektusra. Természetes, hogy amikor ő jön, a másik kurva megy — ha éppen ott lesz, ha meg később érkezne, nem nyer bebocsátást. A piszkos munkát ő, Bocskó Mária majd elvégzi, neked csők a ki magyarázkodás kínjait hagyja. A veszteségedért ő („becs’ szóra ígérem”) busásan kárpótol . .. Most azonban ne tedd ki az útelágazásnál, mert a főútvonalon bizonyára felvenné egy magányos úrvezető, aki gyermekének „láthatási jogát” gyakorolta Debrecenben vagy valamelyik közbülső városban, és éppen most autózik Pestbe. Azt akarja mondani, ne rakd le, mert két élveboncolás után erőtlen a bájcsevelyre, arra pedig, hogy a fuvardíjért odatartsa, végképp alkalmatlan. Ezért aztán, ha a temetés parazitáinak kifizetése után (pap, kántor, sírásók s egyebek) maradt volna annyi pénzed, hogy vonatra ültesd őt a legközelebbi állomáson, ami egyébként is utadba esik, ültesd vonatra, ahol magába süppedhetne, mert most arra vágyik. * * * • Bocskó Mária ezután teljesen rapszodikusan jelentkezett: volt, amikor két-három naponként, máskor két-három hetenként dőlt rá a csengőre; némelykor csak egy kiadós szeretkezéshez kellő órát töltött s rohant, másszor napokig maradt, egyszer egy teljes hetet töltött nálad. Mind érkezéskor, mind távozáskor azzal a csordákét melletti rítussal köszöntött, de míg ott volt, állta a szavát: érkezéstől távozásig uralta a terepet. Egyszer éjfélkor ugrasztott ki és zavart haza a családi tűzhelyhez egy jobb házból való úriasszonyt, a város legjobb hírű nőgyógyászának feleségét, aki teljes három napig kérette magát, míg kegyeskedett rászállani a lépes vesszőre, de sokat himbálózni rajta már nem volt ideje, mert „az a kis senki” rátámaszkodott a csengőre. Ez az úrhölgy, bár azóta évek múltak el, mindmáig égnek tűzi fitos orrocskáját, csinálja a „haragszom rád”-ot, noha ő is, mint a kapuzárás előtti nők jó része, pánikba esett, megbolondult: a félváros fiaival éli a dolce vitát, de téged következetesen a város másik felének fiai közé sorol. Bocskó Mária elképesztően ordináré tudott lenni a testi vigaszért becsöngető nőkkel szemben. A legtöbbüket körülírás nélkül küldte vissza oda, ahonnan jöttek. Ha azt mondta, hogy „menj a fenébe”, „tünés nyanyus”, vagy „dörzsölj ma mással, cicus”, akkor már nagyon finom volt. Egyik kliensedet a sebészetre küldte, mert autóbaleset ért (diagnózis, szobaszám), de azt üzened általa, hogy „feltétlenül látogasd meg, mert hamarabb felépülne, ha elvinnéd hozzá a püspökfalatot”. Máskor: „te nem olvastad az újságban, hogy Jákó meghalt?!... Temetése ma kettőkor, a hármas ravatalozóból, ha 15
