Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - MŰHELY: 100 ÉVE SZÜLETETT FÜLEP LAJOS - Fülep Lajos: A nyugtalanság: A szerző kéziratban maradt hagyatékából közli: Tímár Árpád
újra kezdett, és sohase bizonyos, hogy elért, feladattól meg akarnak szabadítani, rajtunk könnyíteni? nem elég a többi nyugtalanság, még ez is? Miért nyugtalanít, hogy meg akarják szüntetni a nyugtalanságot, olyanfajta „nyugalmat”, bizonyosságot akarnak, amilyen a fizikai-biológiai jelenségeké — és a róluk szóló tudományoké? az anthropom. helyére valami mást? A bizonytalanról való tudás lehet bizonyos, a nyugtalanról való tudás lehet nyugodt — de ha az ember az ember nyugtalanságáról tud, nem erről vagy arról, hanem a végsőről, ha van olyan végső nyugtalanság, ami maga az ember, akkor az emberről való tudás bizonytalanságának, a miatta való nyugtalanságnak a feltétele, hogy ő maga bizonytalan, ő maga nyugtalan; és akkor ez az adekvát, az objektív ismeret, amelyikben a megismerendő, megértendő tárgy, és a megismerő, megértő szubjektum végső fokon maga is bizonytalan, nyugtalan; nyugtalanító maga a tudás, mert a nyugtalan tud a nyugtalanról ; és nyugtalanító a nem-tudás, mert nem tud, de tudnia kellene a nyugtalanról. A nyugtalanság nem an und für sich, nem Tart pour l’art, nem valami „érdekes” paradox szituáció, „modern” komplikáltság stb.; a nyugtalan nyugalmat találhat, de nem a nyugtalanság megszüntetésével, megkerülésével; e/-beszélésével, e/-magyará- zásával (zerreden) — hanem rajta keresztül menve, teljesítéssel — Ebendas — benne aufgeheben a nyugtalanság, ő a mindig jelenlevő negatív tartalma, ami a másik oldalról nézve pozitív, abban is megmutatkozik, hogy mindig jelen van, hogy mindig újra meg kell szerezni, fenn kell tartani, sose végleges, labilis. Nos, nem azért nyugtalanít mindez, mert akármit mondunk, és akármennyire úgy teszünk, hogy nem akarunk tudni róla, tudattalanul és kimondatlanul is érezzük: ez az ember? Csak menekülünk tőle — evasio. A nyugtalanról, nyugtalanítóról és bizonytalanról való nyugodt megnyugtató is, bizonyos tudást se lehet másképp elérni, mint a nyugtalanon, nyugtalanítón és bizonytalanon keresztül, benne aufgehoben. Az objektív: első emelet: a minden jelentős lehetősége; ez azonos a minden-nyugtalanító lehetőségével; a kettő azonos. Védekezés nyugtalanság ellen: Kelet, keleti vallások, Buddha és szobrai; nem lenne a nyugtalanság nélkül; de azért is állt meg ott minden; az ember a saját Grundkatego- rie-ját is megállíthatja. Dante Ulisseje. A nyugtalanság a bázis, amelyre minden épül, az indító, Antrieb — és a mindent átfogó, összefűző, szervező; az első egységesítő sík; ő tudja összefogni az ellentéteseket, a borzalmast, szörnyűt, rútat, undokát stb. a tetszetőssel, kívánatossal stb. — azonosságban a minden-jelentős elsőfokú objektivitásával; a minden-jelentős nem tudna konstituálódni a nyugtalanság nélkül. Az ember mértéke az anthropomorf — de ennek lehet még más mértéke. Az antik nem anti-antropomorf, hanem anti-szubjektív. Az antropomorf nem szükségképp szubjektív, mert az ember is objektív kozmikus méretek hordozója. Szubjektív, ami ettől az objektív antropomorftól látszatként eltér — az, amit Platon elítél Sophistes 235/1 236/A (2 nagy füzet 37) — a látszatok ellen korrigált antropomorf: objektív. Az antropomorf superitása az objektív antropomorffal — az esetleges a törvényszerűvel. Az objektívra való törekvés — nem ellenkezik az antropomorffal — az ember joga nem degradáltatik. Az antik perspektíva tudomány — más princípium, mint a renaissance és a modern — nagyon fejlett. Általában a nagy vizuális érzékenység: entasis, architektúrán ívelés etc. Antropomorf nem azonos szubjektívvel. Sőt, az antropomorf feltétele lehet az objektívnak. Az antik: ember és kozmosz közös mértékében kereste. Ha a kozmosz antropomorf, akkor viszont az ember kozmomorf. 49
