Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Tomka Miklós: Budapesttől Nagyhajtásig: avagy világnézeti helyzetünk madártávlatból - s közelebbről
nyűknek ellenben van egy talán akaratlan eredménye is: új kérdések, új keresés, új tanulmányok indítójává váltak. A folytatás sokféle lehet. Tudományágak szerint is, műfajban is. A szociográfia a legígéretesebbek közé tartozik, bár ugyanakkor a legvédtelenebb. Hiszen a mégoly rokonszenves és kulturált formában fogalmazott megérzést sem szoktuk igazi ténynek, bizonyítéknak elfogadni. A szociográfia kijelentéseit hiszem — ha akarom; ha megbízom szerzőjükben; ha a megállapítások beleillenek gondolkodásomba, egyszóval ha máshonnan kapok valamilyen garanciát. Az alátámasztás kétféle lehet. Kisebb értékű, ha a szociográfia valósághűségét bizonyítja ugyan, de csak egyetlen konkrét esetben, nem általánosíthatóan. Van ellenben „abszolút” garancia is. Ami általános jelenségeket, típusokat, összefüggéseket bizonyít — a konkrét esettel, az életközeli szociográfiával egybehangzóan. Nagyhajtás mozgóképe megragadó, meggyőző szociográfia. De itt is igaz: hiszem, ha akarom. Pontosabban itt is el kell dönteni, igaz-e egyáltalán? S ha igaz, miről szól tulajdonképpen, egyetlen rendkívüli településről vagy a magyar valóság egy fontos típusáról s rajta keresztül egész társadalmunkról, jelenünkről, jövőnkről? Nem jártam Nagyhajtáson. Nem tudom megmondani, hogy a fénykép és az egyedi valóság mennyire egyezik. Legfeljebb egy kísérletet tehetek, más munkák eredményei alapján. Megvizsgálhatom, hogy a kép országosan mennyire jellemző. A kisgyermek szülei, rokonai arcvonásait, mozdulatait őrzi s jeleníti meg újra. Megtaláljuk-e Nagyhajtáson szélesebb társadalmunk jellegzetességeit? A válaszhoz, világnézeti helyzetünk áttekintéséhez, a rendelkezésre álló adatok egységbe rendezéséhez mintegy madártávlatba kell távolodni (amit egyaránt értelmezhetünk az egyedi esettől a statisztikák világába, vagy a szociográfiából a szociológiába való átlépésnek is.) Társadalomkutatásunkban évek óta van néhány visszatérő megállapítás. Politikusok is ismétlik őket, s lassan a közgondolkodásba is beszivárognak. Legtöbbjük gondokat, tennivalókat jelez. „Baj van az értékrenddel.” „Nincsenek igazi közösségek.” „Hiányzik a közvetítés a magánélet és a társadalmi szervezet között.” „Magunknak élünk.” „A közösben fél szívvel, fél erővel dolgozunk.” „Egyre többen nem tudják, miért érdemes élni.” — És így tovább. Persze nem csak magyar gondok ezek. Még kevésbé a szocialista rendszer problémái! (Ha már összehasonlítunk: Nyugat-Európában ugyanez elmondható, csak sokkal általánosabban, csak ott emiatt szinte kilátástalan a helyzet.) De nekünk itt kell megoldásokat, mintákat találni! Itt kell megszüntetni a bajok gyökerét s közzé tenni a javítás módját is. Ebben a munkában pedig mindenki lehet szövetséges, aki segíteni akar. Aki önzetlenül elkötelezi magát. Csak ez a mérvadó: a közösségért való felelősségvállalás. Ennek megléte mindenkit munkatárssá tesz — nemre, fajra, korra, világnézetre való tekintet nélkül. Vagy ahogyan Aczél György fogalmazza: „könnyebb a hivő emberrel a szocializmus közös, humánumot szolgáló feladataira tisztességes evilági szövetséget kötni, mint a semmire nem törekvő közönyössel, a mindenféle erkölcsi értéket tagadóval!” (Országos agitációs, propaganda- és művelődés- politikai tanácskozás 1983.) Ez a szövetség a további gondolkodás egyik alaptétele. A másik: a vallásos emberek nagy száma. A harmadik: a marxizmusnak az a sajátossága, hogy sikeresebb, amikor társadalmi stratégiákat kell kijelölni, mint az egyéni élet formálásában. A vallásos emberek száma? „Az emberek leikébe nem lehet belátni. Azt hiszem azonban, hogy hazánkban nem kevés a hivő ember” — mondta egy évtizede Kádár János. (A szocializmusért — a békéért. Budapest 1978.) Nem tudjuk pontosan megmondani, hány vallásos ember van. Abban sem vagyunk bizonyosak, kit nevezzünk tulajdonképpen vallásos embernek. Néhány támpontunk azonban van. Például, hogy a gyerekek 70—80 százalékát megkeresztelik, a halottak 80—90 százalékát egyházilag temetik. Vagy az, hogy az ország lakosságának 40—54 százaléka magát vallásosnak mondja (az 43
