Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Bólya Péter: C-dúr, fisz-moll: regényrészlet
Sándor, elvtársak ... [akkor még nem szaxofonos-zen ész volt, hanem funkcionárius]. Kiröhögték: „Jó maga így is, Pentele Sándor, nekünk. A Sztálin védett név, elvtárs. Szabadság!” — Eddig az anekdota. De a gúnynév [Sztálinváros] megmaradt. így ismerte a falusi báli nép Sándort, az ittas szaxofonost.) — Tessék, ifiúr — szólt a gazda, a Vadkacsa termetes főnöke. — Egy kávét kérek, János bácsi — mondtam, s leültem; még jártamban szólított meg az előzékeny vendéglős, alighogy benyiték. Ismer már; jó, edzett vendég vagyok. És: még van időm. Mindenre. Afenefog futkosni itt fel-alá, minta pókafalon. Mindenki megvár, s ha nem, elémjönnek. — Tessék, a kafé — mondta János. Nyílt, majd becsukódott a Vadkacsa ajtaja, Berkesné állt a kocsma bolthajtási alatt. — Jé — mondta, midőn meglátott. — Jóreggelt — mondtam. — Leül? Arca: öreg, boszorkás. Fején fekete kendő. Leült. — Iszik valamit? — kérdeztem. — Stampedlit — mondta. — Azért jöttem. Nem szoktam, csak most... Fáj a hasam. — Nem kell az indok — szóltam bölcsen. — Ok mindig van. Casus bibendi, ok az ivásra. Szóval? — Stampedli — mondta. — János! — szóltam a söntés iránt. — Igenis! — Kis . .. három cent. . . Szóval stampedli pálinka! — Barack! Az van! — Jó lesz! Jó lesz, Berkes néni, hős anya?! — Igen — suttogta B.-né. — Jó lesz, János! Jó! Nekem is! — Kicsit? — Nagyot! — Felet? — Egészet! — Jézus! — sikkantott B.-né. — János! — Igen? — Kettőt! — Két felet? — Két egészet! Két decit! — Igenis! Töltötte. Hozta. Letette. Stampedli plusz vizespohár, tele büdös barackkal. — Jézus — mondta Berkesné. „Most... megiszom, és meghalok. Sose lássam többé ezt a nyomorult világot. Berkesné söprűre kap, és megviszi a hírt: meghalt, no ugye.” Zutty, eltűnt a két deci a gallérom mögött. —Jézus — mondta Berkesné. — Mintha az uramat látnám ... — Igen? — krákogtam. — Igen? — Szegény, szegény uram. — Ma már látta egyszer, nem?! — Jézus. — Elsírta magát. — Szegény, jó uram. 30
