Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 5. szám - Bólya Péter: C-dúr, fisz-moll: regényrészlet
megsimogatja, az eb farkcsóválva tűri . . . Anyám keze fel, rózsát tép le a kihajló, piros bokorról, „jaj, de szép!”, mondja ... A kutya körbeforog, boldogan, a rózsa énekel, hisz’ anyám szereti őket ... Én meg: állok, idegenül. Utálom a kutyákat, gyűlölöm a virágokat, nem és nem érdekelnek . . . Anyám sem. Elmúlt a nyár: felnőttem. — Futva indultam a város felé. — Anyám este jött haza; nem szólt hozzám, korán lefeküdt. Lassan — hál’ istennek — elmaradt a „friss-üde” falu (rossz emlékeim lesznek róla: íme, a hely, ahol először megbolondultam . ..) Kétoldalt üzemek és üzemecskék, s a felső emeleten: a „vállalatok”. Zúg az ipar, munka van a műhelycsarnokokban (ott dolgozik a falu fele; a másik: át a régi városon, egy új mezőre). Dohog a gép az udvaron, olajos melós kerüli. Felirat virít a kapu felett s a portáson. Szikra száll, füst gomolyg. Csattan a, kattan a gépipar. Termelés és termelékenység az út két oldalán ... Köztük megyek én, Ágost, a zenész: Erzsitől Elviráig, egyremegy. Rózsa ugat s kutya virágzik mögöttem; nem nézek hátra. Oldalt sem már: idegen a kép. . . . Út: tovább. Emelkednek a házak, már egy- és egyemeletesek. Nem vályog- s vertfal-bóliak; beton, vas, tégla, modern vakolat s festék („bepucolás”, régi habarcs és mészmeszelő, hová tűntél?) Igen, most hagytam el a falut, s már hiányzik. Lelkem ott honos, gyermekéveimet N. faluban töltém, s ha baj van (mert van: „friss-üde”), jön és jelen a nosztalgia, a visszavágy: Faluban élni az életet, és a legvadabb történés, ha a pipából hamu hull. Nem éles az élet. Csak annyi, amennyi. Távol a veszedelmes fejlettség, nincs lift a padlásig, nem kaputt a ló, nincs fogaskerék, csak küllős, fa-. Földszintes a ház, nyugodtan leeshetni a tetőről. (így álmodik a riadt lélek, midőn a városhoz ér: az enyém.) Dús, termő a kert, mindent megád. Van bor a ház alatt. Dohányt is hoz a napszámos (bére: tíz ruppó naponta, este elkölti a veszedelmes városközpontban). Esteledik N. falu felett, hova az Élet elől visszavonultam. Zúg az éji folyó, nekimegy a falnak. A töltésen hazafelé ballag a kóros nosztalgia; vállán háló, fekete szemek. Erdő susog s jár; árteret nyer. Holtág éled; csukakirály jogara villan. (Látom én: pedig [„penig”] a ház tornácán ülök, pipaszó mellett. De tudom, hogy milyen a falu és környéke: a megmentő menedék.) Bolyong a bánatos Gazsi, a falu hetvenkettedik bolondja. Nyit a kocsma, az egyetlen; ősi, őszinte bort mér Jolán bácsi, a gazda. Rex koccan s a golyók; béna a lélek a vadságra: játék van és itóka. Kés lapul, nem csattan. Sör is kell, és van. Nem döndül, ha nyílik, az ajtó. Megérkezem én is: pohár bor kéne, estére. Semmi több; távol a city s a vészes ivás . . . Megálltam. A város zaja állított meg. Busz, villamos, zörgő beszéd, csiling nevetés, hangos átok és suttogó imádság .......Én, Ágost: itt vagyok.” És aztán ... visszamentem D.-Alsóba. De Erzsi már nem volt otthon. Biztos, hogy nem: sokáig kopogtam. A dűlőút mentén — talán most hullott oda az égből? nem vettem észre se ide-, se el-----: kocsma nyílott, mint egy fura virág (büdösen; pálinkaszag torpantott meg). Beléptem. Hajnal van, üres a, lóg a gyomor, álmatag, langyos a vérkeringés .. . Most: jogos a pálinka. (Ideológia! Casus bibendi! Ó, Szent Alcoholus, segíts! Élni nélküled.) A koszos krimóban koszos csaposnő mosta a koszos poharakat. Festett-fekete haj, ugyanolyan szempilla, püffedt orca, rózsaszín, agyonmosott kezek. Fuksz, kilós, a nyakban, a kék köpeny nyílásában. Szeme szürke, szesz nedvezi. Csúf lény a szép nap elején. Mi a fenének jöttem én ide? — Tessék — mondta. 16
