Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - SZEMLE - Bodri Ferenc: A naiv művészet Magyarországon: Bánszky Pál monográfiája és albuma: [könyvismertetés]

János esetére utalnunk. Mégiscsak megnyugtatóbb, ha a mecénás nem névtelen, és szándéka tudományos, akár múzeumi. Hiszen az ily módon láthatóknak — akár az albumban — többen örülünk.

És ismeretes a „nyitott kapuk” története is: 1967 tavaszán már látható volt Székesfehérváron a magyar naiv művészetet reprezentáló tárlat Szabó Júlia rendezésében, akár „a felfedezés második hulláma” elindításaként. 1972 kora nyarán már állt mindennek folytatása a Magyar Nemzeti Galériában, talán az első teljesebb hazai „körül- és visszatekintő”, amelyet már Bánszky Pál és F. Mihály Ida rendezett. Ez lett az alapja előbb a budavári állandó gyűjteménynek, majd 1976 őszétől a kecskeméti múzeumnak — a reprezentáció azóta folyamatos. Az állandó bemutatás mellett láthatunk itt időszakos és személyes kiállításokat, az album irodalomjegyzéke 1983-ig sorolja a tárlatokat.

Mindez alapja lehetett minden bizonnyal a teljesebb és folyamatos érdeklődést szolgáló album kiadásának is.

A „felismert érdeklődés igényét” mi sem bi" zonyíthatja jobban, mint az, hogy a Gondolat Kiadó 1984-es tervében szerepel Oto Bihalji- Merin A naivak festészete című, nemzetközi hírű monográfiájának (legismertebb kiadása: Köln, 1975, Verlag DuMont Schauberg), egyben lexikonénak és zsebkönyvének magyar megjelentetése is — így hirtelen szinte „bőség” kerekedik a témában a nemritkán felemás, bár többnyire „permanens” igények kielégítéseként. A jelzett és a jelenlevő könyv egymás kiegészítéséül ígérkezik. Azóta ez utóbbi könyv is megjelent.

Szívesen folytatnám az adatok és kronológiák felsorolását akár az 1958-as brüsszeli világkiállítás említésével: itt volt az első nagyobb szabású, naiv művészeket bemutató nemzetközi tárlat, a mi Csontvárynk a külföld „hamis tudatába” naivként ekkor kerülhetett. Szívesen tehát, hiszen a Bánszky-könyv mellett gazdag és nemzetközi album- és katalógusgyűjteménnyel rendelkezem, itt sorakoznak a legújabb társaiként. Folytatnám az „adatfelmutatást” pedig jó részben azért, mert ez a szépen és gondosan megtervezett magyar album és monográfia a megőrzés és a kutatás további lépéseihez szükségesnek látszó adattárban és kronológiákban (bizonyára inkább a közérdeklődésre utaló kiadói megfontolásokból) eléggé szűkölködik. A mégiscsak fellelhető adatoknak (pl. az irodalomjegyzékben) pedig a kézirat hosz- szúra nyúlt kiadói és nyomdai „átfutási ideje” aligha kedvezett: egy talán 3—4 év előtti „állapotot” tükröz, főként a nemzetköziekben, az itt található dokumentáció. A „bis dat” öröme ezúttal ,,cito” nélküli.

Az olvasható és forgatható album megjelenése és léte természetesen önmagában is öröm. Hasonlóképpen az az alapvetést meghatározó, monografikus igényű bevezető. Bánszky tényszerű történeti indítása és megállapításai a naiv művészet európai és szellemi felfedezéséről a század elején jelesül helytállók és igazak, így a naiv művészet jellemzőinek és hazai „oknyomozó” (olykor „kritikai”) történetének egybefoglalása és szereplőinek historikus felmutatása is.

A bevezető tanulmány „történeti részében” a székesfehérvári tárlattól számított „újrafelfedezés”, a „második hullám” históriája a szemléletesebb, nyilván az a folyamat, amelyben a szerzőnek személyes része volt. Hasonlóan izgalmas a kísérlet a hazai naivak „szellemrajzára”, a stílusok és formák, a tematika változatainak felmutatására, mindarra tehát, mennyiben „más” és eltérő a magyarok naiv művészete. Az album létében a vant kell tisztelnünk elsődlegesen, a lehet akárha felesleges akadékoskodásnak tűnhet talán. Hiányérzetünk forrása légióként a feltételezett (akárha képzeletbeli) kiadói „hezitáció”, nemcsak a „meg- késettségben”, de akár a kiadás „kétarcúságában” is; az album egy populárisabb és egy szakszerűbb igény között lebeg. Az elsőnek talán sok, de a másodiknak mindenképpen kevés a szűkre mért bevezető és dokumentáció. Mindez aligha a témát mesterfokon ismerő és ihletetten felmutató szerző munkájának értékét kisebbíti, bár olykor el- felhősödik a feltétlen öröm.

így mégiscsak el-eltűnődöm néhány apró és nem kevés furcsa sejtelmet ébresztő tényecske felett. Pl. azon, hogy a Le Monde des Na'ifs 1964-es nagyszerű párizsi kiállításán (Musée National d’Art Moderne) a Kelet-Európából bemutatkozó sok lengyel, csehszlovák, jugoszláv művész mellett miért nem volt egyetlen magyar sem látható. A franciák a maguk „naivjait” módfelett komolyan veszik, köztudott pl. hogy R. H. Wilenski kevésbé Cézanne-tól, inkább Henri Rousseau munkásságától eredezteti a modern francia festészetet. Erről szóló könyve magyarul is olvasható (Corvina Kiadó — 1972). Ugyancsak köztudott, hogy Picasso miként vallott Csont- vá ryról.

így már akár kínosan bosszankodhatunk afelett, hogy Anatole Jakovsky közel hatkilós, 650 lapos és három nyelvű monográfiájában (Peint- res na'ifs — Basel, 1976) Süli András előtt, naivként Csontváry Kotszka Mihály Tivador (sic!), Dallos Marinka, Fejes Imre és Pekary István szerepel csupán magyarként a lexikális részben, amely külön oldalakon 600 művészt sorol fel a nagyvilágból, fényképét és reprodukcióját közli, életrajzát és irodalmát, tárlatjegyzékét, tehát a legteljesebb dokumentációt. Mindemellett egy teljesnek tűnő kelet-európai, közel-keleti, afrikai,dél-amerikai stb.dokumentáció található. Nem csak megkésettek, de tékozlók is vagyunk talán — ebből következőn.

Bihalji-Merin zürichi felsorolásában már nem kevés hazánkfia szerepelt, képe a tárlaton és a katalógusban is láthatón. Pl. Gajdos János és az eszéki Fejes Imre, Győry Elek és az újvidéki Homonnai Pál, Markovits-Horváth Antal szobrász, Mokry-Mészáros Dezső és a kecskeméti Orbán István, Süli András és a Ham81