Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Homok és beton: egy magyar város négy évtizede: [Kecskemét]

egy néhány száz holdas középbirtokon kezdődött el, Borbáson, s itt alakult meg 1948 őszén az első termelőszövetkezeti csoport is, Vörös Csillag néven.

Az 50-es évek magyar agrárpolitikája nemcsak az egyéni, de a szövetkezeti gazdálkodásnak sem kedvezett, így Kecskeméten is csak 1960-tól, a szövetkezeti teljes átszervezéstől kezdve számíthatjuk a prosperitás korszakát. Fejlődésnek indultak a majorközpontok, állattenyésztő telepek, s a homokföldek tábláin,ahol rozsból is csak 3—4 mázsa termett holdanként, megjelentek a földegyengető gépek, hogy a sok-sok költséggel, állami segítséggel létesítendő nagyüzemi szőlő- és gyümölcsültetvényekhez előkészítsék a talajt. Az azóta létesült telepítések szőlővesszői, facsemetéi zömmel már 1965-re földbe kerültek. Ezek az ültetvények a homoki szorgalom és a nagyüzemi termesztési kultúra csodái; édeni látványként gyönyörködtetik a szemet. Hasznosságuk, jövedelmezőségük pedig a sokszorosa a szántóföldinek.

Ha a város határáról beszélünk, számításba kell vennünk, hogy 1950-ben a terület- rendezés során kilenc új község szerveződött a tanyavilágban, részben a már korábban meglévő tanyaközpontokra alapozva. Mindez azzal járt együtt, hogy a város határa „összezsugorodott”, mindössze 31 ezer hold tartozott Kecskemét közigazgatási területéhez — egészen a legutóbbi évekig, amikoris az elszakadt falvak közül három visz- szatért a város kebelébe. Ez azonban már újabb fejlemény . . .

Az 1960-as átszervezés után működött a város határában 13 termelőszövetkezet, valamint — lazább társulási formaként — öt szőlő- és gyümölcstermesztő szakszövetkezet. Különböző összeolvadások folytán az előbbiek száma háromra, az utóbbiaké kettőre csökkent. Ám — főleg az előbbiek — igazi nagygazdaságok, nemcsak méretüket, hanem termesztési színvonalukat tekintve is. Szakosított termelés, teljes gépesítés jellemzi működésüket. Közülük a Magyar—Szovjet Barátság Tsz-ét még valami más is... A régi kecskeméti hagyomány nyomába szegődtek akkor, amikor felismerték: a nagyüzemi termelés is akkor jövedelmező igazán, ha az feldolgozással és értékesítéssel párosul. Ez a nagygazdaság már a 60-as években üzleteket nyitott városszerte, kenyérsütödét létesített, majd később pedig megépítette az ország legmodernebb szeszfőzdéjét. Azelőtt zömmel tanyán élő tagjait saját lakótelepére költöztette, olymódon, hogy jelképes összegekért mért telkeket, majd a lakásépítkezést minden lehetséges módon segítette: építőanyaggal, fuvarral, kölcsönnel; a közművek is társadalmi segítséggel kerültek oda.

Több mint egy évtizede, amióta a villanyvezeték a külterületet is behálózza, a tanya sem kényszerlakhely többé, hanem sokak által kedvelt életformára nyújt lehetőséget. A nagyméretű telkek, az állatok számára megépített férőhelyek nem a fogyasztói, hanem a termelői életmódnak nyújtanak keretet. A kisüzemi termesztés is egyre korszerűbb. Természetesen a kecskeméti határ még mindig eléggé tágas ahhoz, hogy egyes részein más-más tendenciák legyenek megfigyelhetők a tanyavilág sorsát illetően. Legszívósabban tartják magukat a város határának délnyugati — Helvécia, Balló- szög, Kadafalva — körzetében. Itt a népsűrűség helyenként a 60-as évek végén elérte a négyzetkilométerenkénti 180 főt. A beépítettség sűrűsége vetekszik a kertségekével.

írtam fentebb, hogy mind a lakótelepek, a telekparcellázások, mind a létesülő üzemi telephelyek a kertségek rovására terjeszkedtek. Csakhogy a kertségek is pusztítha- tatlannak bizonyultak, olyképpen, hogy valamikor a 60-as évek vége felé egyre több ipari munkás, alkalmazott, szellemi dolgozó követelte: teremtsen a városi vezetés alkalmat arra, hogy mintegy kedvtelésből megtermelhessék valahol saját szükségletre a zöldségféléket, a burgonyát, a szőlőt és a gyümölcsöt. Érthető módon leginkább a tömblakásokba költözőkben támadt fel ez az igény. Rövidesen meg is teremtődött az alkalom; a város az egyik termelőszövetkezettől vett át nagyobb területet, hogy kiossza — több kilométeren át a Halasi út mentén — a hobbiföldet igénylők között.

49