Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Tóth István: A tél, négysorosokban: Kezdetek: Józanul élni...: versek
TÓTH ISTVÁN A TÉL, NÉGYSOROSOKBAN 1. A hegyek szigora Mezítláb érkezett a tél, és nagyon meglepett bennünket. Az arcod még most is fehér; kemény hegyek szigora büntet. 2. Itt rekedt a vad liba Egy itt rekedt vadliba felrepül; megriadt, hogy tóba fagy a lába. Most menekül egy tónyi fagy elől a part nélküli, örök éjszakába. 3. Légy a havon A táj körben fehér. Csak egy fekete légy fekszik hanyatt. Mindenfelől csak hópelyhekhez ér. De fekete marad. 4. Levél Rokkantak társai: szelek kísérnek hullott levelet, míg szárnyával sárba tapos, akár egy légi gyalogos. 5. Idő Megkövesedett fák között szállnak a hangtalan ködök. Nagy, tömjén füstös templomokra rakódik hűlt fohászok korma. 6. Grande Armée Taposták, taposták hátul a havat. A császár tigrisként megrémült szaladt. Mind ordította: „Erőltetett meneti” Visszanézett, s nem látott, csak szelet. 7. Csillagos órán A műhold, ha a föld vonzóköréből kirepül, és a világűrbe ér föl: nem viszi fel, csak végső mozdulását. — Vigyázz, ha a súlytalan óra vár rád. 8. Téli éjszaka A hold udvara elvonul, jégvirágokban nő a mag. A fűzmadár folyóba hull, és vergődik a jég alatt. 9. Újévi jókívánság A vasdarunak kisdarut kívánok, az anyacsavarnak apát! Nyíljanak rendre el a művirágok, s lélegezzenek az alvóbabák. 10. Karácsony után Hittünk a cukros angyalokban, kik éji hópelyhekben jönnek el. Ha majd a nyári nap fellobban, akad-e még egy hópehely? 11. Magyarázat Tudod-e, hogy a hó mért olyan tiszta? — Mert különváltan kíséri a piszka: a sár, mely színben hozzá sosem ér föl. Feketén hallgat a győztes fehérről. 12. A hó hagyatéka A hegytetőn ül, s folydogál a könnye. De csermelyként is éppen olyan néma és fénylő szűzelemként ér a völgybe a kristályos csend: a hó hagyatéka. 20
