Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Tóth István: A tél, négysorosokban: Kezdetek: Józanul élni...: versek

KEZDETEK

A reggel friss vizében megmosdanak a dolgaim.

Az üledékek mélybe szállnak az éj kloáka-torkain.

A tisztult arcú reggel most ismerkedik újra vélem.

És ma is úgy mutatkozik, mint először az életében.

Érintetlen, vadonatúj ing, a bőrömhöz simult világ.

A hónaljszagú éjét érte hallgatom — fekszem mindig át.

Ahol derékig napban állnak a tűhegynyi fejű füvek, éppen most kezdik megtalálni minden élők a helyüket.

A füvek oldalára állni a halott árnyékokkal szemben: ez a reggel legátfogóbb értelme, mely itt foglalja le a helyem.

Hogy a reggel talapzatára épüljön fel békés napom fűnyi magasig — embermagasig, de tágan, mint a fűbirodalom.

így kötök békét önmagommal, a saját tudatomig érve.

Ébred — megrezdül bennünk valami: a közlekedőedények törvénye.

Félve és féltve él az folyton, s odafigyel minden szavára, akiben remegve tudatosul az élet oszthatatlansága.

Somostető, 1981. XI. 11.

3ÓZANUL ÉLNI...

Amit elutasítsz magadban, azzá te sohasem leszel.

Mit rád aggatnak, rongyszavakban, súlytalanul vesz el.

Mosdatlan kéz hiába von rád szurokszínű, lágy réteget, ha ahelyett, hogy elátkoznád: nyelvedre sem veszed.

Kővé tömörült némaságod megtart belőled valamit.

Mihelyt bensődet szóra váltod: magadtól elszakít.

Szó és visszhang úgy szunnyad itt benn, hogy útvesztőkbe is vihet.

Egymás arcába ásít minden, s nem szól mindenkinek.

Csendedhez tompaság ne érjen; azzá leszel, amihez érsz.

Csak arra szólj, ami keményen csendít meg, mint az érc.

A belső hallgatás törvénye szüli meg azt is, aki ért.

Szájai, a csendedhez nem érve, a zagyva hordalék.

A jó harcos bírja harc nélkül, s csak olyan küzdelembe megy, ahol ellenfelének végül ő szab fegyvernemet.

Józanul élni Don Quijotét segíts a szegénynek, Uram, hogy e fény-árnyék itt- és ottlét ne oltsa ki agyam.

Somostető, 1982. II. 1.

21