Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 4. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás IV., befejező rész

gudj, hatig kellett maradnom, nem jött a váltóm, pedig azt ígérte, ötkor már bent lesz. Nem, nem haragszom, nem sokat vártam, de ha tudtam volna, hogy biztosan jönni fogsz, akkor még reggelig is ellesekedtem volna az állomás körül. Nem fázol? — kérdezte tőlem. Nem, nem egy szálat se, főleg most már, hogy itt vagy. Eljössz hozzánk? Be akarlak mutatni a szüleimnek. El-el, hogyne, persze. Akkor gyere és szaladjunk, mert két perc múlva indul a busz. Megfogta a kezem, és futottunk. Én szívesen futottam volna ki a világból, át a városon hazáig, végig az utcánkon, és kiabálni hahhhhóóó, látjátok, van, aki fogja a kezem, van, aki . . . és az is lehet, hogy még szeret is. Egymás mellé ültünk. Nem sokat beszéltem, de annál többet gondolkoztam. Marika többször megkérdezte tőlem: mi az, nem örülsz nekem, vagy nincs kedved kijönni hozzánk? Apuka kedves ember, anyuka meg tud róla, hogy írtam neked. Alcsiszigeti végállomáson megállt a busz. Gyere, szaladjunk, legalább nem fázunk, és kacagva-nevetve végigszaladtuk az utat.

Két hónap múlva megesküdtünk. Egy agyon papucsozott kerékpárral jártam át Miklósra, a munkahelyemre. Az acélszürke nagykabátot, amibe esküvőre mentem, sajna nem az enyém volt, hanem az öcsémé, visszaadtam, amit ő se tudott nélkülözni, így a februári zimankóban kiskabátban tekertem le a napi oda-vissza utat. Kék-zöld voltam a fagyoskodástól minden nap. Az egyik vasárnap reggelizés közben anyósom megjegyezte Marikának: mi az, a te uradnak még egy nagykabátja sincs! Csak azza van, amiben idejött, egy öltöny és két ingje? De van, sietett Marika a válasszal, csak akkor hozza el, ha elmentünk innen albérletbe, hiszen alig férünk így is, nem még ha mindent idehozna. Ha van neki, akkor miért nem veszi fel, akkor miért hajdonfővel jár dolgozni húszfokos hidegben? Talán kíméli a holmiját. Jól beválasztottál te, lányom. Úgy látom, humott szemmel mentél férjhez, és azt se tudod, hogy kihez. Milyen család az, aki nem kíváncsi a fia esküvőjére, meg tudták állni, hogy el se jöttek, se az anyja, se az apja. Van a férjednek egyáltalán valakije, tartozik valahova, nem hiszem, lehet még az is, hogy egy gyilkoshoz mentél hozzá, akit mindenki letagad. És még ő meri azt mondani, hogy nagyon jó édesanyja van, és jó szívű. Hát milyen szíve van egy olyan anyának, aki arra se kíváncsi, ki lesz a menye, hova kerül a fia. Biztos úgy voltak vele, hogy hadd menjen, legalább nincs vele baj. Még hogy hét testvére van! Azt elhiszem, de biztos mind a hét a menhelyben él, mert ha nem így lenne, legalább egy is eljött volna a két hónap alatt, hogy mi van a testvérükkel, él-e, hal-e, amióta elkerült közülük. Jobb is lesz, ha minél előbb elmentek innen, legalább nem eszem magam miattad, hogy mi lesz veled. Már attól is félek, hogy egy napon megöl ez az ember, hiszen még a szeméből se jó néz ki. De ha én ezt tudom, dehogy engedem, hogy megesküdjél egy olyan valakivel, akit nem mi, hanem még te se tudod kicsoda, csak jött, és befurakodott a családba. Mondtam én ezt neked, hogy vigyázz, mert messziről jött ember azt mond, amit akar. De elvette a fejed a szerelem. Szerelem? Hülyeség, úgy éreztem ezeket a rám hulló szavakat, mint megannyi korbácsütést, ami ellen nem tudtam védekezni, mert úgy pergett rám, mint a hirtelen jött zárpor. Nem tudtam se tiltakozni, se védekezni a korbácsütések ellen. Úgy éreztem, mint aki a sarokban van kucorodva, és zuhog rá az isten mennyköve. Igazat adtam anyósomnak minden mondatában, de nem tudtam fájdalom nélkül elviselni ezeket a szörnyű igazságokat. Igaza volt, senki se jött el megnézni, hova kerülök, ki az, akit elveszek, és mért veszem el, boldog leszek, nem leszek, senkit sem érdekelt, se most se máskor. Mindennek ellenére én boldog voltam, szerettem azt, akit feleségül vettem még akkor is, ha semmim se volt, hiszen az ember nem úgy boldog, hogy lakkos cipőben jár, hanem úgy, hogy szeret. Tervei vannak, nagyok, kicsik és elérhetetlenek. Sohase érdekelt, mim van és mim nincs, az ember nem úgy egész, hogy felcicomázza magát tetszetős holmikkal, nagykabáttal,télisapkával, össze- kuporgatott garassal, betétkönyvvel és látványossággal. Tiszta volt a lelkem, a megélt