Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 4. szám - Mátyás Ferenc: Tiszavirág életünk: Sinka Pista: versek
MÁTYÁS FERENC TISZAVIRÁG ÉLETÜNK Kutatom arcod, tékozlás lánya, hová lett róla a báj virága, — az érzelem még csupa erény volt, romantikánkért korunk nem korholt; a fűre dobott piros kalapod eltakarta a bugaci napot, ahogy habzsoltuk a hús gyönyörét, szemünk lehunyva kereste a kéjt, egymásért menekültünk egymásba, az örömért gyilkos támadásra. Hevertünk levetkőzve, meztelen, vérembe itta szépséged szemem, álmunkban csillagok között jártunk, magunk szeretve tündért csináltunk, bolondok, hittük, az élet most szép, s az idő minket sose tapos szét, nem sejtettük, kiszolgáltatottak karóba húzott boldogságunkat. Mesévé szépült az a szerelem, emléke ha van, csak könnyet terem, kifosztva testünk, hajunkra hó száll, ifjúságunk rég halállal kószál. Pogány madonnám, kiskun Erzsébet, miféle tatár-kór öl meg téged, nyomor öröme, lázadó vesztem, hová gurultál, maradék gyöngyszem? Nem játszottad meg sose a ledért, tisztán teremtett nekem Kecskemét, te voltál az a hírős legszebb lány, aki kimondtad, nem kell pap, oltár, mi ítélkezzünk, hogy holtomiglan szól az esküvés, de szívünk nyitva, Kutatom arcod, rámsüt közönye, elfért életem benned öröm-e? — negyvenöt év vad harag, féltékeny ösztönünk az édes enyhülésben, kínok, csalások őrlőmalmában hulltunk romolva egymás karjába, s kibírtuk egymást, gyűlölve, csókban, jóban és rosszban magamban hordtam napasszony arcod, kadarka bőröd, tüzes sugara mind rám verődött, s tarthatjuk magunk elé a tükröt, megunt szerelmünk parazsa üszkös.
