Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - SZEMLE - Botlik József: Végel László: Áttüntetések: [könyvismertetés]

fogalmunkká lett, stratégiai hálóvá, amelyben bizonytalanul mozgok és hol mámorosán, hol kijózanodva kapaszkodók a különböző részletekbe.”

A film története egyszerű, a címe „1941”. Az illetékesek először nem engedik forgatni a fii" met, mondván: nincsen rá pénz, meg különben is kényes téma. Aztán színdarabot akartak belőle, már folytak a próbák, végül nem engedték bemutatni. Az első filmjelenetek: „Újvidék visszatért!”, „Magyar vér — magyarföld!”, „Köszönet Horthy Miklósnak!” — idézik a kort a feliratok a korabeli — a film számára újra felidézett — téren. (12. I.) Aztán visszatelepítik a szerbeket Szerbiába, majd hirtelen váltással már napjainkban, a hatvanas évek végén, s a jelenben vagyunk. A regény cselekményét így lendítik elő az idősíkok, illetve azok váltogatása. A film forgatásába az egyes szerepeket játszó színészek egyéni sorsa vág be, s így jutunk el az 1941-es nemzedéktől az1968-asig. Amikor és amire jellemzőek az alábbiak: „ ,A szomszédok hozták a hírt, otthon meghalt az anyám’, folytatta Anna. ,Nem volt mellette senki, hisz napokig nem mozdultam ki az egyetemről... Megfordult a fejemben, jobb lenne megszökni a temetési menetről. Hisz ott kell lennem, ahol történik valami . . . „Diktáltad a jelszavakat, én egy másik fiúval míniumos festékkel írtam őket afalra... Dühösen léptem ki az egyetem kapuján. A szülők még holtukban is megbosszulják magukat. Lehajtja a fejét. ,Ma már szégyellem magamat’, mondja segélykérőén. De nem vigasztalod. ,S mi történt még ezenkívül!’, faggatod szárazon. .Semmi. A temetésen csak rátok gondoltam. Én még előtte megszerettelek. És így kellett lenni: csak te maradtál meg az egész történetből. Minden eltűnt.’ ” (32—33. I.)

A történelmi film forgatása így merül bele a jelenbe, azokba a „vidám hatvanas évekbe.” Aztán megint „1941”, amikor a „bolsigyanús” zsidó Löwinger sztrájkot akar szervezni, majd a kommunista párttól azt a feladató kapja, hogy társaival szervezze és terjessze a mozgalom folyóiratát, a Hidat. A regényben újszerű megvilágítású képet kapunk az 1940-es évek eleji újvidéki magyar világról, a tétovázó és a világtörténelmet a maga szájíze szerint magyarázó kispolgárról, amely évekig szinte alig érzékeli a háborút a világégés közepén, mert látszólag: béke van. Amikor Újvidéken .. .a katolikus Jótékony Nőegylet szokásos keddi báljai összegubancolódnak a Református Olvasókör táncos teadélutánjaival, a magyar bálok, a gyerekbálok, a Polgári Magyar Olvasókör teadélutánjai felvirágoznak a levegőbe, „a Beltéri Magyar Katolikus Kör ünnepi műsoros estjei belehullanak a harckocsiba, a kofabálba, az álarcosbálba, az ötvenezer tonnás amerikai csatahajókba, London éjszakai bombázásaiba. Mindez csak afféle utólagos komédia, játsszuk a múltat, és nézzük, hogyan rágcsálják a hírek züllött arccal

az emberek'naiv érzelmeit, és a jókedv meg a lövészárok-fantázia hogyan árasztja el a fényes báli termet, játsszuk csak, játsszuk e borzalmas játékot.” (64.1.) S közben a zsidókat munkatáborba viszik.

Végei regényének azonban nem Szőnyi Péter,, sem valamelyik színész a hőse, hanem az IDŐ, mert „halmozódik benned a celluloid-történelem. Erődet felmorzsolja. Feleselsz, nem tudod kivel, nem tudod, miért. Sejted, hogy kifosztod magad, fosztogatnak. Éjszakánként a szövegkönyv fölé hajolsz, ellenőrződ a forgatási tervet, mérlegeled a lehetőségeket. A kamera előtt viszont minden megoldás hamisnak bizonyul. Képtelen vagy hazudni, aprókat csalsz, de az sem számít.” (94. I.) Pedig minden nemzedéknek megvolt és megvan a maga nagy döntése, legyen az 1941, 1968, de lehet 1951 és 1981 is. Végei regényének így válik igazi főhősévé az idő, amely azonban mindenki és mindenekfölött áll. Olyan tanulság ez, amelynek megörökítésére Végeién kívül — mivel ez a prózaíró legnehezebb feladata — még igencsak kevesen vállalkoztak. Témája egy film forgatása, ami viszont kitűnő alkalomnak kínálkozott ehhez. Ez adja a lehetőséget ahhoz is, hogy a regény egyfajta módon szentimentálissá váljék, mélyítve az író ábrázoló képességét. így érthető meg Végei legfontosabb mondata: „A nosztalgia fontosabb a valóságnál.” Az írónak ez az egyik lehetséges végkövetkeztetése, ami azt is mutatja: a tapasztalatok nemcsak egy egész nemzedéket határoznak meg, hanem egyetlen embert is — jelen esetben az írót —, s így azokkal szemben ő sem teljesen szabad. A regény szereplőinek válaszai is ugyan mindig időszerűek, mert az adott helyzethez szólnak, a történelmi körülményekhez al kai mazkodók, de hatásuk mind a mai napig tart, s beszivárog a jövőbe is. „A nosztalgia — írja Végei kötetének utószavában a kritikus Slobodan Snajder—fontosabb a valóságnál, mint az irodalmi, és egyáltalán a műkritika hermeneu- tikus segédeszköze stb. A negatív meghatározókat végtelenségig sorolhatnánk; ebben azonban mások ügyesebbek és felkészültebbek lesznek, mert kevésbé lesznek szentimentálisak. Viszont másfelől és más értelemben: ez az egyetlen igazi politikai tapasztalat, amelyet ez a nemzedék szerezhetett. És ebben az egyedülvalóságban, ebben a meghatározásban, hogy egyedüli, van valami általános, valami olyan, ami lehetővé teszi Végei . . . manierizmusát... a szimmetriákkal való játékokban, az egyes jelenetek szokatlan megvilágításában, és a szerepek, valamint a személyiségek közötti különös feszültségben. A történelem itt mint kollektív fikció merül fel, a visszapillantás meghal önmaga számára, az összehasonlítás már fenyegetés, a metafora halál. A szimmetria tengelye felbomlik, ami hasonlít egymásra, elhomályosodik e hasonlóság előtt, és nyoma vész a képben.” (136—137. I.)

90