Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Túri Endre festői portréjához
MŰVÉSZET TÚRI ENDRE FESTŐI PORTRÉJÁHOZ Ha Túri Endre portréját kellene megrajzolnom, a kép hátterébe sokféle eszköz kerülhetne: laboratóriumi keverőtégelyek, savas üvegek, szoborformáló-fák, vésők, különlegesen kiképzett kalapácsok és fogók, lemezvágó ollók, kisebb barkácsgépek és különböző festészeti ágak jellemző szerszámai. Vigyáznom kellene, hogy a tárgyak nehogy kiszorítsák a képből a művészt. Ugyanez a veszély fenyegetne, ha emberi környezetével együtt akarnám ábrázolni; hiszen elmaradhatatlan volna mellőle a művészközösség, melynek vezéralakja, s azok a diákok és szellemi munkások, akiket művészetre nevel. Gyári munkások, munkásnők is kívánatosak lennének a kompozícióba, mert nap mint nap közöttük élve alkot s akarva-akaratlan irányítja őket a művek megértésére, miközben maga is emberi kapcsolatokkal gyarapodik. Túri a magyar zománcművészet egyik kiemelkedő úttörője. Munkássága új ékszerzománcok létrehozásától (feltalálásától) a nagyobb méretű körplasztikai művek rekesz- zománcozásáig alig felmérhető skálán mozog. Gyakorlati tapasztalataiból nemzedékek tanulhatnának . . . S beismerve, vagy tagadva — sokan tanulnak is. Túri fenti erényeit és egyéni nagyságát csak a zománcművészettel foglalkozók szű- kebb köre ismeri. Művészek és történészek nagy többségének tájékozatlansága miatt a műfaj iparművészetté, alkalmazott festészetté „degradálódik”; s dacára, hogy csak kiemelkedő grafikai és festészeti eredmények birtokában kezdheti több éves tanulmányát valaki a 8—900 fokos tűzben születő művek megteremtésére, lekicsinyléssel szólnak róla, kimagasló alakjai fölött pedig könnyen —olykor féltékenyen —elsiklanak. Túri Endre portréjának megírásához kecskeméti kiállítása adott legtöbb segítséget. A közel száz mű között — a megnyitó Pap Gábor szerint is — „remekművek sorakoznak”, s oly szerves szellemi kincset tolmácsolnak, ami a népek — súllyal a magyarok — történelmi kultúrájából, művészetéből formálódott. Nemcsak a motívumok külsőségei utalnak erre, de a kompozíciók változtathatatlansága is; a tartalmakban megnyilvánuló mélység és gazdagság. írásom elején Túri manuális eszközeiről tettem említést. Ezek használata a festő szüntelen megújulásához szükséges. Művészünk minőségére vall, hogy — még a variánsokban is — rendre megtalálja belső tartalmainak legkifejezőbb, új technikai formáit, tehát valóban alkot, nem ismétel. Szinte minden műve felfedezés. Festményei láttán döbbenünk rá, hogy mért találta fel Túri a hazai alapanyagokból a Kecskeméti Kádgyárban előállított, a legjobb külföldieknél fényesebben „lazúrozó” ékszerzománc-skála- sorát. Itt értjük meg, hogy festőileg lényeges mondandók csak rangjukhoz illő —addig nem használt ruhában — mutatkozhatnak. Túri Endre a megszállottaknak abból a fajtájából való, amelynek a szakadatlan munka az erőssége. Nincs szüksége látványos pózokra, ön mutogatásra. Pedig mai művészeti kritikánk „történelme” gyakran kerül a művészek önadminisztrációjának bűvkörébe, s a Túri-típusú alkotókról csak kései szánom-bánommal vesz tudomást. .. GOÓR IMRE 88 *
