Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Temesi Ferenc: Por: regényrészlet
A királyi biztos nevének említésére ükanyámnak hirtelen eszébe jut, hogy nem adott, még az állatoknak enni. Héjjába ojan sietős Teri, én mán csak aszondom, miúta itt van ez a Ráday komiszáros, otthagyhadd mán a főded véginn az ekét, nem kél lába! Ükanyámnak már a nyelvén a válasz, amikor az utca végi asszony, akit még mindig a történet foglalkoztat kimondja az urától hallott, ilyen esetekben használatos szentenciát: Gyerök, hadiszöröncse mög a jó házasság: Isten dóga. dinnye Mézízű augusztus volt, tán már Lőrinc is belepisilt a ~-be, mi meg tankönyveket árusítottunk anyámmal a Dugonics iskolában. (A név ne tévesszen meg senkit: az iskola névadója nem azonos a nándorfehérvári (Belgrád) hőssel, Dugoviccsal, hanem egy porlódi piarista pap volt, aki azzal vált ismeretlenné, hogy megírta az első magyar regényt. Családunkba mégis be tudott férkőzni: édesanyámat, Dugonics hősnőjéhez hasonlóan, Etelkának keresztelték.) Nagyon szerettem tankönyvet árulni. Nemcsak azért, mert boltost lehetett játszani, pénzt elvenni, visszaadni — hanem mert úgy éreztem, tudásosztó is vagyok. Én állítottam össze a tankönyvcsomagokat a megszeppent iskolások számára, s ez egy kicsit olyan színben tüntetett föl, mintha én is a birtokában lennék a könyvekbe foglalt tudásnak. Valójában épphogy csak olvasni tudtam; anyám meg elunhatta fontoskodásomat, mert így szólt hozzám: Andriskám, nagyon szépen dolgoztál. Itt egy forint, vegyél rajta ~-t a piacon. És a kezembe nyomott egy fonott szatyrot. A piactér nem volt messze. Ismertem jól a járást: télen a víztorony dombja volt a fő szánkózó helyünk (-► mosdatás) A piacon majd a dombig fölérő sárga- és görögdinnyehalmok magasodtak. Én a sárgadinnyét szerettem jobban. Hogy fogod elbírni ezt a tíz kilót kisfiú?, kérdezte az árus. Tíz fillér volt kilója a diny- nyének. Én meg ott álltam az illatozó, mennyországi dinnyedomb tövében, sírásra görbült szájjal. disznó 1. ~-tor: A KK—511231-es kémhold teleobjektívje megelégedettséget, sőt bizonyos büszkeséget fényképezhetett volna le András arcán 1971. március 6-án délelőtt pár perccel az Egyetemi Könyvtárból kijövet, ha ez lett volna a dolga. András ugyanis egy Csukonyi még föl nem fedezett és ennekfolytán a „Csukonyi Összes”-ben sem szereplő szössze- netre bukkant, amely a Porlódi Kalendárium 1877-es kiadásában lapult. Nem volt valami hosszú, de szinte egyedülálló volt ebben a tekintetben, hogy már a porlódi népéletet rajzolta: kezdőként Csukonyi szinte kizárólag verseket írt, főként borról, a szerelemről és vidékéről. De nem a 37
