Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 3. szám - Temesi Ferenc: Por: regényrészlet

is bűnös szándékkal, de csak cimboráit Rózsa Sándor bandájával. Sokkal kevesebbért is megkínozták az embert odabenn a „Ráday-fogadóban”. Hát én má úgy el is ültem a faromat, hogy na! Förgeteg Mátyás megbökte a sötétben a feleségét. Feküggyünk lé, me a cigánygyerökök e’zsákolik az éccakát, oszt kelhetünk fárattan, tette hozzá némi mentegetőzéssel a hangjában. Nyugodalmas jóéccakát kendtöknek, mondta ükapám, csöppet sem marasztalón. Alig tették ki a lábukat Förgetegék, ükapám odamorogta a feleségének a bajsza alatt: Legjobb szomszéd a jó sövény. de ~ igenis, hogy elmegyek! Marietta kisfiúsán durcás arca. Este van, este van, a konyhában pizzaillat. András szinte minden nap Mariettáéknál vacsorázik. Azt szeretném én látni, mondja meggyőződéssel. Gyomornedvei hangosan követe­lik a magukét. Mariettát Banner, egykori gimnáziumi rajztanára befűzte, hogy üljön neki aktmo- de!It. Csak derékig. Hogy az az ősz szatír legeltesse rajtad a szemét, miközben alibiből egy kifeszített nejlonharisnyán babrál! Persze, mert olyan féltékeny, hogy a vécére se enged ki egyedül, ha a Hágiban va­gyunk! Marietta ezt a családnak mondja. Festő ez a Banner egyáltalán?, kérdi Borka néni Marietta édesanyja. Mosolyogva szeleteli a pizzát. Én láttam egy kiállítását a Liliom utcában, mondja Pisti, Marietta féltestvére. Az egyik képre elektródákat meg tranzisztorokat ragasztott, és aláírta, hogy „Űrkorszak”. Azt híreszteli magáról, hogy tassiszta, mondja András. Tudod mit mondana erre az apád? Borka néni feltálalja a pizzát. Talán inkább ,Rasszista”. Göcög, mint a karácsonyfához szólító csengettyűszó. András ezért is van itt esténként: itt mindenről lehet beszélni, és teli szájjal lehet nevetni. Ez hiányzik az otthoni vacsorákból. Ma egy egészen friss hullát boncoltunk, mondja görbe mosollyal Ernő bácsi, Marietta nevelőapja. Kórbonctan professzor és nagyon szereti a pizzát: tudja, hogy Andrásnak az ilyen témák hallatán elmegy az étvágya. Andrásból azonban még mindig féltékenység pöfög. Ha elmész hozzá, én torzót csinálok ebből a Bannerból. déjá vu 1. Francia „a már látott dézsa” 2. Istenem, de éhes vagyok, mondta anyjának kőportól száraz hangon András egy nyári napon, a kőművesmun­kából hazatérve. Kezefejével megtörülte a homlokát. Maga elé meredt. Mintha egy filmvetítés közben megállna, kimerevedne a kép. Éreztem már ezt, és mondtam is ezt valakinek, gondolta. Szinte ugyanígy. De kinek és mikor? Nem töprengett rajta sokat: tompa volt és fáradt. 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom