Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás III. rész
meg a többiek. A kapitányságot, el voltunk szánva, nem egykönnyen adjuk át. Lőjünk, ne lőjünk, ez volt a nagy kérdés. A bejárat be lett zárva, kívülről kiabáltak befele, hogy ha harc nélkül átadjuk a kapitányságot, nem esik bántódásunk. Megbeszéltük, mitévők legyünk. Lesz, ami lesz, kinyitottuk a kapitányság kapuját. Az emberek egyből a fogdákba rohantak, kiszabadították a bent lévő foglyokat, a fegyvereinket elszedték, de érdekes módon meghagyták az önvédelmi fegyvert. Na aztán a rengeteg rendőrségi iratokat és a titkos dossziékat kihordták a kapitányság elé, és egy szálig elégették. Nálunk egyetlen politikai fogoly nem volt, csak közbűnözők, lopás, betörés, orgazdaság, üzérkedés. Igaz, ezekből negyvenen is lehettek. Velünk nem is nagyon törődtek, inkább őket ünnepelte a tömeg, bár tudom, ha mindenkiről elmondtuk volna, kicsodák, és miért vannak letartóztatva, egyrészt nem hitték volna el, másrészt ha ott lett volna az az apa vagy azok az apák, akiknek a tizenkét-tizenhárom éves lányait megerőszakolták, biztos bosszút álltakvolnaa lányukért. Egyikőnknekse esett bontódása, hazaküldtek mindenkit. A nénéd amikor meglátott, úgy a nyakamba ugrott örömében, hogy alig bírtam talpon maradni. Megfogadta, soha többé nem enged vissza a rendőrségre szolgálni. Az egyik nap jöttek értem, hogy azonnal menjek be a kapitányságra. Nénéd nem akart engedni, de mindegy volt, bementem, és kisült, hogy megválasztottak a forradalmi bizottság tagjának. Azt a feladatot kaptam, hogy az üzletek nyitvatartását szervezzem meg, és a halottak elhantolását. Megkaptam a névsort, az üzletvezetők névsorát, mindegyiket fel kellett keresnem, és megbeszélni, mettől-meddig köteles nyitva tartani. Rengeteg üzletet feltörtek, főleg az italboltokat, de ezekre nem is vonatkozott a nyitás, csak az élelmiszerekre és a zöldkereskedelemre. Hát ezt csináltam mindaddig, amíg a zűr volt. Amikor stabilizálódott a helyzet, és megalakult Szolnokon a Kádárkormány, és az egyik hajnalon átvették a hatalmat a szovjetek segítségével; Nagy Imrét letartóztatták, Mindszenty átmenekült az amerikai követségre, amikor leszűrődött a helyzet, visszajöttek a parancsnokok is, megfogalmazták, mi lesz a feladatunk, hogy ezt meg azt kell csinálni, utasítottak minket. Egy kicsit bosszantott, hogy amikor kritikus helyzetben elmaradtak ezek az utasítások, pontosan azok miatt, hogy leléptek a vezető tisztjeink, most amikor már nem kell vállalni semmi kockázatot, pofáznak nekünk ugyanazok, akik szarban hagytak minket, amikor legjobban kellett volna az okos hang, hogy mitévők legyünk. Felháborodtam, hogy most az alezredes elvtársnak miért van ilyen nagy pofája, amikor senki nem tudott semmit, hogy mitévő legyen, akkor féltve a bőrüket, elmenekültek, itthagyták az egész legénységet a szarban. Eddig hol afenében voltak, mert mi önökben bíztunk, mint a süllyedő hajónak a kapitányában, aki kiadja az utolsó parancsot: menekülni vagy halni. Maga ne szóljon semmit, mondták nekem, maga trücsök. Most vagyok már trücsök, mondtam. Most is, meg máskor is, mondta a régi főnököm. Ki menekült el? — kérdeztem. Maguk csak közkatonák, mondta az alezredes, és a közkatonákból van elég, de a tábornok kevés. Én nem azt akartam, hogy mi veszítsünk, hanem hogy győzzünk, de maguk semmit se akartak, csak a bőrüket menteni. Hazazavartak, az lett a vége, nem is mehettem vagy két hétig be a kapitányságra. Egyszer kijött értem két régi kollega, és bevezényeltek. De akkor már tudtam, kifelé áll a szekerem rúdja az erzsébeti kapitányságról. írásban közölték velem, hogy a rendőrség szolgálatában nem vagyok megbízható. A feleségem örült a legjobban ennek a határozatnak. Engem bosszantott, nem a nem maradásom miatt, hanem egyéb miatt, mert semmi olyat nem tettem, ami a további szolgálatom megtorpedózta volna részemről. Nevettem, amikor meghagyták a rendőrségi ruhám mindegyikét, nekem adták, legyen az enyém, de viszont huszonnégy órán belül el kellett hagyni Budapestet. Százharminc halott elhantolása miatt, hetvenkilenc üzlet kinyittatása miatt, gyávaság miatt. Én gyáva, gondoltam magamban, hiszen nekem a mellembe fúródhatott volna az első ellenforradalmi golyó, mert senki nem merte kinyitni a kapitányság ajtaját kívülem, 19
