Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 3. szám - Aczél György: Az iskolareform - nemzeti ügy
művelődéspolitikust, a kultúra elkötelezettjét, aki a feudális arisztokráciával szemben is következetesen, széles látókörrel, felelősséggel képviselte a nemzeti fejlődés, a demokratikus művelődés ügyét. EÖTVÖS ÖRÖKSÉGE Mi az érvényes Eötvös örökségéből? Először is az oktatás demokratizálásának igénye. Az akkor csak ábrándos célként kitűzött 6 osztályos elemi iskola, hisz ez akkor fontos része volt a demokratikus reformnak. A térképen európai országot így lehetett volna valóban európaivá tenni. A népiskolai nevelés állapotáról szóló eötvösi jelentés szerint a tanköteles gyerekek 52 százaléka nem járt iskolába, tehát iskolázatlanul maradt 1 millió 133 ezer gyerek. De az iskolába járók 34 százaléka is csak télen járt. Folyékonyan írni és olvasni az iskolából kilépőknek csak 16 százaléka tudott. Az egy tanítóra jutó gyerekek száma Magyarországon 135 volt. És sorolhatnám az adatokat, a megrázó beszámolókat, amelyek mindegyike vádirat egy elmaradt, poshadt és tespedő osztály ellen. Az 1868. évi népiskolai törvényt Eötvös jelentése szerint azért sem lehetett végrehajtani, mert a tantermek a tankötelesek legfeljebb 60 százalékát tudták volna befogadni, és állapotuk rosszabb volt, mint az általa szörnyűnek minősített vármegyei börtönöké: „egy óra alatt felemésztett levegőben fél napig kell 150—200 gyereket egy tanítónak tanítani”. És mit ír a jelentés a tanítókról? Például Zemplén megyében 17 olyan tanító van, aki írni-olvasni nem tud; a tanítók legnagyobb része a térképeket, földgömböt maga sem ismeri; a tanítók több helyütt a villámot mint a felhőkből aláhulló kocsonyás anyagot vagy éppen mint követ ismertetik; nagy részüknek semmiféle képzettsége sincsen. A szülők gyakran áprilistól őszig mezei munkára, ebédhordásra fogják be a gyerekeket, és a vagyonosabbjuk nem akar tankönyvekre költeni. Ezeken a közállapotokon akart Eötvös változtatni. Elve volt: „Nevelés nélkül az egyenlőség nem egyéb, mint puszta szó”. És tudta, hogy közműveltség és demokrácia hogyan függnek össze egymással: „Volt idő — írta keserűen —, midőn a polgári társaságnak, úgy látszik, csaknem egy fő feladata volt, fenntartani az osztályok közti különbséget; hogy akkor az állam a népnevelésre nézve nem tett semmit, az igen célszerű volt, mert osztálykülönbségek fenntartásának nagyobb és hatalmasabb eszköze nem lehet, mint azon negatív eszköz, hogy a nép nem neveltetik.” Érdemes odafigyelnünk Eötvös programjának minőségelvűségére is, noha az ő korában elsősorban a mennyiségi fejlesztésre volt igény. Tegyük hozzá: ma is vannak a minőségi követelményeken kívül mennyiségi fejlesztési feladataink a tantermek vonatkozásában és sok egyéb területen. Eötvös idejében az ipari forradalomhoz való felzárkózás volt a tét. Most a tét: felzárkózás a fejlettebb országok műszaki, technológiai, technikai teljesítményéhez, s mindenekelőtt felzárkózás a szocializmus nagy céljaihoz. Ehhez „minőségi” kell, mégpedig a sokféle minőséget tisztelő, a korszerű ismeretekre nyitott, megújulni kész iskola, színvonalas tananyag, képzett és odaadó pedagógus és jó társadalmi közeg. Az utóbbi megteremtésében is bőven vannak feladataink: a tanárság megbecsülésében nálunk sincs meg az egészséges értékrend, sem a fizetés tekintetében — noha itt történtek lépések —, sem a mindennapok ítéletében. Az eötvösi hagyatékból ma is magunkénak kell valljuk a pedagógus, a tanító elsőrendűen fontos szerepét, alkotó munkájának támogatását. Az oktatás feltételeinek hiányosságai mellett nem mehetünk el moralizáló módon, egyedül a pedagógus hivatástudatára apellálva. Eötvös figyelmeztet: „a műveltség fája csak ott nő magasabbra, 6
