Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Domokos Péter: A Kalevala és a finn irodalom Magyarországon
egyik legnépszerűbb és legolvasottabb külföldi írónak F. E. Sillanpää számít. Fordításában a nagy író Nobel-díjas könyve néhány év leforgása alatt öt kiadást ér meg. Melegen és szeretettel szól e könyvről és szerzőjéről a huszadik századi magyar irodalom egyik legműveltebb, legigényesebb és legsokoldalúbb alakja, Németh László is25. A harmincas években jelentkezik finn műfordításaival a fiatal Képes Géza, aki vérbeli költőként (s nem utolsósorban filológusként is) a finn nyelv ismeretében, sajnos, azóta is egyetlen s valóban magas színvonalú tolmácsolója a finn költészetnek, a klasszikusnak is és a legmodernebbnek is A tetemes mennyiségű Finnországgal kapcsolatos korabeli megnyilatkozás közül Kodolányi János írásai a legmaradandóbbak, Zempléni Árpád, Kosztolányi Dezső és József Attila után és mellett az ő életművén hagyta a legerőteljesebb nyomot a nyelvrokonság, ill. e nagy „családból” első helyen „a csend országa” és lakói26. 1942-ben ő fordította le elsőként (igen nagy késéssel, de természetesen nem az ő hibájából!) a finn irodalom klasszikus alkotását, a finn nép és sors kulcs regényét, a „Hét testvér”-t. — A könyv újabb fordítása — Rácz István munkájaként — 1955-ben látott napvilágot (majd 1974-ben igen szép kiállításban, magyar képzőművész illusztrációival.) Ugyancsak Rácz István szólaltatta meg magyarul M. Lassila két ifjúsági regényét is, a „Kölcsönkért gyufá”-t 1956-ban, 1957-ben pedig a „Fiúk a tilosban” című kedves kalandsorozatot. Kapcsolataink harmadik korszakának kezdetét — egyebek mellett — azért jelölöm meg az ötvenes évek legvégén, mert 1959-ben jelenik meg a máig sem felülmúlt legjobb és legteljesebb finn lírai antológia (remek kis életrajzi összefoglalásokkal, értékelésekkel, esszékkel valamint fényképekkel), Képes Géza több évtizedes munkájának méltó foglalata „Finn versek és dalok” címen, s 1960-ban rendezik meg az első Nemzetközi Finnugor Kongresszust. Ezen a kongresszuson jut szóhoz először a többi tudománnyal egy sorban a finnugor irodalomtudomány. A hatvanas évek elejétől fokozatosan gyarapodni kezdenek a Magyarországon kiadott finn művek, a klasszikusok mellett egyre több az új név; s formálódni kezd egy fiatalabb fordító, ill. kutató nemzedék. A napilapok és a folyóiratok is egyre szívesebben adnak teret finn tárgyú írásoknak és finn szerzőknek. Ez a folyamat a hetvenes évek fordulóján felgyorsul, s 1985-ig bezárólag már nem múlik el év finn kiadvány nélkül. A prózafordítók élén ebben a periódusban vitathatatlanul Gombár Endre áll nagy elismerést aratott pompás Waltari-átültetésével, ill. kitűnő V. Meri-, D. Katz-, J. Peltonen- és P. Haanpáa-tolmácsolásaival. Figyelmet keltett néhány modern dráma lefordításával is. Érzékletes, természetes hatású és erőteljes nyelvével, pontosságával és hűségével feltétlenül megemlítendő mellette L. Viita és V. Linna műveinek bravúros tolmácsolója, Bereczki Gábor. (A „Moréna” és „Az ismeretlen katona” stílusának nehézségét, megértésének problémáit a finn olvasók maguk is jól ismerik, jól el tudják tehát képzelni, mit jelenthetett akár az egyik, akár a másik mű megszólaltatása magyarul.) A nyomukban járók névsora örvendetesen hosszú, de a nevek puszta felsorolásának nem sok értelme volna. Fordítói „életművük” egyelőre csekély, perspektíváik azonban biztatóbbak, mint valaha. Nem maradhat azonban említetlenül itt sem N. Sebestyén Irén. 1978-ban, halálának évében megjelent Y. Kokko-fordításaS7 költőiségével és hűségével e példa nélkül álló gazdag életpálya betetőzése. A lírában Képes Gézának még mindig nincs méltó örököse (ezt igazolja többek között jubileumi E. Leino-kötete2“ is), s bár sok ismert, neves költőnk vállalkozott időközben finn költők magyarítására (s önmagában véve ez is örvendetes, néhány évtizeddel ezelőtt ugyanis még elképzelhetetlen lett volna!), szinte kivétel nélkül mindegyikük nyersfordítás alapján dolgozott. Ennek az eljárásnak a hátrányait, sőt veszélyeit ezen a helyen nem részletezhetem! Semmiképp sem ártana azonban, ha a finn líra tolmácsolására vállalkozó magyar költők figyelmesen elolvasnák Simoncsics Péternek éppen ezt a kérdést taglaló kitűnő írását2“. A modern finn líra bemutatásában és népszerűsítéséért az utóbbi években egyre többet fáradozik Jávorszky Béla30. Figyelmet és elismerést érdemel Szopori Nagy Lajos önálló kötetében megtestesülő Hellaakoski-válogatása is31. A finn irodalom iránt megnőtt érdeklődés jele a szakfolyóiratokban megszaporodott finn témájú cikkek száma, valamint a finn irodalmi témájú doktori értekezések (Pap Éva: Veijo Meri; Sz. Nagy Lajos: A finn családregény), ill. egy kandidátusi disszertáció (Gombár Endre: A finn proletárirodalom) léte is. Régi hiányt enyhített némiképp Szász Levente 1976-ban megjelent finn irodalomtörténete is (amely egészében a magyarra lefordított finn irodalmon alapul)32, jelentős és örvendetes esemény volt K. Lai- tinen irodalomtörténetének (az eredetihez képest jelentősen kibővített) közreadása is 1981-ben33. Úgy vélem azonban, egyikük sem helyettesíthet egy magyar szerző által, önálló kutatásokon alapuló — a magyar irodalomtudományi gondolkodásnak, olvasói ízlésnek és igényeknek megfelelően megírt — megírandó — finn irodalomtörténetet. Mindazonáltal: hiába áll össze majd egy ideális, teljesnek szánt bibliográfia a finn irodalom magyar- országi fogadtatásáról, s hiába teszünk le az asztalra — akár ma — legalább száz önálló kötetet (az antológiákat is ideértve) a finn szépirodalomból — ezek még érzékelhetőbbé teszik az elmaradásokat és az adósságokat. Az a körülmény sem téveszthető szem elől, hogy a szóba hozott száz kötet nem kis hányada már elavult, ma élvezhetetlen fordításnak számít; továbbá ilyen szerzők is „képviselői” itt a finn irodalomnak, mint: U. Kivistö, A. Nuolivaara, A. Oravala, E. Railo, H. Rauta, U. Seppänen, M. 49
