Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Autio, Eero: A "Felhő-csónak"-ének és a sziklarajzok jávorszarvast és csónakot együttesen megjelenítő ábrázolásai: fordította Kádár György
Néhány héttel később elém került Matti Kuusi prof. Leppávirtában tartott előadásának az anyaga. Mivel ebben a karjalai sziklarajzok értelmezésekor nagyban a Kalevala mitológiájára támaszkodott, úgy gondoltam, hogy ő az, aki meg fog érteni. Jól gondoltam, ösztönzést és hozzáértő útmutatást kaptam tőle. Nagyon sok érdeme van abban is, hogy az OTAVA Kiadó RT. megígérte, hogy megjelenteti munkámat. Kéziratomat le kellett rövidítenem. Az új változat kialakítása közben még jobban elmélyedtem a témában. Amikor szabadságom volt, azt Helsinkiben, az Egyetemi Könyvtárban, ill. kétszer Leningrádban, vagy az íróasztalom mellett töltöttem. Varkaus Városi Könyvtárán keresztül egymás után kaptam a legkülönbözőbb városokból a könyveket, amiért ezúton mondok mindenkinek köszönetét, mert enélkül munkám sem készülhetett volna el. Az ismeretek halmozódásával gyümölcsöző felismerések születtek, melyek közül sok újszerű sziklarajz-értelmezéshez vezetett. Ezek bemutatásakor célom az volt, hogy az értelmezés a lehető legkonkrétabb bizonyítékok alapján alkalmas legyen egy összkép kialakítására. J. A. Szavvatejev régész, akinek Sziklarajzok c. könyve adta az első ösztönzést, levelében is bátorított: a karjalai sziklarajzok bemutatása bizonyosan érdekelni fogja a finn olvasóközösséget. Magam is reménykedtem könyvemmel kapcsolatban, mert közben több önálló kutatásból való újdonságról is számot adhattam, mint amennyire korábban gondolni mertem. Könyvem nem hiánytalan leírás, hanem inkább felfedező út a karjalai sziklarajzokon keresztül a finn törzsek kultúrájába, ami mögött évezredekre nyúló hagyomány és nagy »saját találmányaik« állnak, jól tudjuk, hogy múltunknak csak sajnálatosan kis töredékét van módunkban elemeznünk, megbecsülnünk.” * * * A kalevalai költészet legrégibb rétegéhez sorolt „Felhő-csónak-ének” („Pilvivene”) sorai a szavak révén teremtik meg a képzetet a felső -egek, régiók csónakjáról és ennek férfiúiról, akik a „gonosz szellem” (ezután mindig: „Hiisi”) jávorszarvasát vakarják vagy mossák, majd e munka végeztével az állatot odafuttatják, „Hol a kígyó sörlét kortyolt, A féreg sörcefrét iddogált” vagy: ,,A harasztos domb felé, a nagy hegy felé.” Mivel a jávor és a csónak a sziklarajzokon együttesen is, világosan kivehetően megvan Finnországtól Szibériáig, így megalapozottnak tartom kapcsolatba hozni őket, és így vizsgálni a múlt e két emlékét. A „Felhő-csónak” számos változata közül az itt idézett példánk azt a típust képviseli, amelyben a vízcsepp nem a felhőben van, de ennek aligha lehet jelentősége. Lényeges azonban, hogy a csónak a felső régiókban legyen található, s ugyanakkor költői, mitikus kép is legyen. Az éneket Kákisalmiban jegyezték fel: [„Kaari on kaunis taivahalla, Kaaressa vesipisara, Pisarassa pienilampi, Lammissa vene punainen, Venehessä miestä kolme. Mitä miekkoset tekevát? Hiien hirviä sukivat, Petrán poikia pesevät; Juokse, juokse hiien hirvi; Pure varpa juostuasi, Juo järvi janottuasi]!” (Nyersfordításban): „Szép szivárvány az égen, Szivárványban a vízcsepp, Vízcseppben egy tavacska, Tavacskában csónak piros, A csónakban három férfi. Mit csinálnak a férfiak? A gonosz jávorát csutakolják, Petra fiai mossák: Fuss, fuss gonosz jávora; Futás után hajtást rágjál, Igyál tavat, ha megszomjaztál!” 25