Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 2. szám - LÖNNROT ÉS A KALEVALA - Kaukonen, Väinö: A Kalevala és alapjai: fordította Korompay Bertalan
VÄINÖ KAUKONEN A KALEVALA ÉS ALAPJAI* Van két konkrét, reális kultúrjelenség, amelyet a tudomány számos évtizeden át minden oldalról megvilágítani törekedett. Az egyik a finn irodalom alapvető műve, amelyet a szerzője, Lönnrot Illés, Kalevala névvel nevezett el; ez 1835-ben első kiadásban, 1849-ben pedig teljes és végleges kiadásban jelent meg nyomtatásban. A másik afolyvást élő, voltaképpeni népköltészet; ezt korábban feljegyzések formájában, a közelebbi múltban pedig hangfelvételi eljárással örökítették meg, a népi előadók előadása nyomán. E két kultúrjelenség alkotja ennek az írásnak tárgyi anyagát, kiindulását és célját. A Kalevala végleges és teljes alakjában hosszú ideig tartó alkotó munka eredménye. Gottlund K. A. finn tudós vetette fel 1817-ben azt a merész gondolatot, hogy az elbeszélő népénekekből eposzt vagy drámát lehetne összeállítani. Ez és az a mód, ahogyan az azonos hősökről szóló elbeszélő runókat szöveg szerint egybeilleszteni törekedett, vezette Lönnrot Illést 1833 novemberében arra a merész elhatározásra, hogy olyan egységes költeményt hozzon létre, mely az elbeszélő népénekek valamennyi főszemélyeit és eseményeit egybefoglalja, s amelyet majd bizonyos fokig Homérosz műveihez s a világirodalom más nagy népeposzaihoz lehetne hasonlítani. Az első ilyen énekfüzér a későbbiekhez viszonyítva még szerény terjedelmű volt, csak 5052 verssort ölelt fel, de azért igen jelentős fejlődéstörténeti szempontból. Ezt követte a Kalevala első kiadása 12 078 verssorával és végül a második kiadás 22 795 verssorával. E fő időpontok közben eltelt 14 év alatt nagyot haladt előre a munka. Folyvást ismétlődő gyűjtőútjain Lönnrot megsokszorozta feljegyzései számát, sok fiatal embert rávett arra, hogy nép- költészetet gyűjtsön és a Kalevala részére bocsássa neki rendelkezésére a feljegyzéseket, kiadott népdal-, közmondás-, találóskérdés-gyűjteményeket — és előkészítő vázlatokat írt eposzának új kidolgozása számára. Mikor kiadta a Kalevala második kiadását, több mint 6000 különféle énekfeljegyzése volt együtt, s a verssorok összes anyaga — az előbb kiadott anyag, főleg a Kanteletar figyelembevételével — tízszerese a Kalevala teljes kiadásáénak. Ma már elég pontosan ismerjük ennek az alkotó munkásságnak a történetét; ez alkalommal azonban még csak arról sem lehet szó, hogy fő vonásait érintsem. E kutató munkában számos, már azóta elhunyt finn kutató (Krohn Julius, Krohn Kaarle, Niemi A.R., Anttila Aarne) vett részt és a mű létrejöttének némely mozzanatát érdemes módon magyarázta és világította meg a magyar Korompay Bertalan. A Kalevala szépirodalmi alkotás. Ha ezzel kapcsolatban felmerül a szokásos kérdés: „hol született a Kalevala?” a felelet nem kétséges: Kajaaniban született, az Oulujarvi partján elterülő kis vidéki városban, közel a lappföld „szegényes határai”-hoz. Ott támadt Lönnrot agyában a nagy gondolat, hogy eposzt alkosson, ott írta majdnem összes vázlatait és kéziratait. A teljes kiadásnak csak utolsó énekei kapták végleges alakjukat ott, ahol a mű letisztázása is végbement: Finnország délebbre eső részében, a Vesilah- tihoz tartozó Lauko községben, közel Tamperéhoz, az ismert mai ipari városhoz. A Kalevala keletkezésére, mint Korompay Bertalan tanulmányában nyomatékosan kiemelte, jelentős mértékben hatott Homérosz. A XVIII. század végén felvetett Wolff-féle elmélet szerint feltették, hogy az Iliász és az Odüsszeia Peiszisztratosz ti- rannusz korában keletkezett Athénben és ott a szóbelileg előadott hősdalokból való* Előadás a Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály 1953. IX. 29-én tartott felolvasó ülésén. 14
