Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Andrassew Iván - Pál János: Prolilét-ra: részlet
gyan kell megcsinálni”, csak forgolódna. Valahonnan odatették, mert jó hapsi meg jó haver meg mit tudom én. Az nem számit, hogy nem ért hozzá. Ő még mindenben melós, de már különbnek tartja magát. Hiszen vitte valamire! Jópofáskodik, köztünk van, de az már nem az igazi. III. Menjünk vissza ötvenhatra? De arról már el is mondtam mindent, ami bennem megmaradt. A következő év nem jelentett számomra különösebbet. Abban a rohadt lakásban laktunk. Vizes és hideg volt. Egész éjjel nem lehetett fűteni, mert azt nem bírtuk volna anyagilag. Hazamentünk, bedurrantottunk, de éjszaka kihűlt. Én is jártam kokszot guberálni a szeméttelepre. Ha összejött egy szeneskannára való, akkor az nagyon jó termésnek számított. Apám esztergályos volt. Eredetileg pincér. Feljött vidékről, még a háború előtt, a Hungária szállodába. Először ilyen fuss ide fuss oda.. .Később átment a Gundelhez pincérinasnak. Föl is szabadult. Behívták katonának. Utaztak két napot egy vonattal. A vagonajtó ki: — Uraim, önök amerikai hadifoglyok! Amikor hazajött, megint a szakmájában helyezkedett el. Azután megkezdődött a leépítés: arccal a nehézipar, meg a vasút meg mit tudom én mi felé ... Hát az öregemnek a nehézipar jutott. Egy gyorstalpaló tanfolyam után esztergályos lett. Ő lett a VASMUNKÁS, a sztahanovista meg amit akarsz. Minden ilyenféle címet begyűjtött. Megvannak otthon anyámnál. Még a pincérfrakkja is. Az ilyesmit nem dobálja el az ember. Már csak anyámnak meg nekem jelent valamit. Az Angyalföldi Vasszerelvény Gyárban esztergált. Párttag volt, aztán párttitkár lett, vagy tíz évre. Nagyon sokat melózott. Igen, anyám is. Ő meg vezetőségi tag. Mert minden pártvezetőségbe kell egy nő is. Magnak. A Vasszerelvényben a fater, a Fémszerelvényben anyám. Ötvenhétnél tartottunk? Nekem nagyon jól telt a gyerekkorom. Én voltam gyerek- Nem idomítottak, nem neveltek hülyére. Ányámék állandóan délelőtt dolgoztak. Én meg délután jártam iskolába. Délelőtt a szó szoros értelmében szabad voltam. A környékünkön állandóan építkeztek. Ötvenhatban készült a Fiastyúk utcai lakótelep. Hagyományos téglából, de modern formában, sátortetővel. Istentelen csúnya lett. De hát akkor ott nagy dolog volt az emeletes ház. A Tripoliszból szépen odamentek az emberek, feltörték az ajtót és beköltöztek. Szabad volt a vásár. Október huszonharmadika előtt nekünk volt valami lakáskiutalásunk. Kirobbant a balhé, sztornó az egész. Nem volt tanács, hatóság, tárgytalan lett a dolog. Anyám gyakorlatias volt, a család érdekeit is nézte, nem csak az elveket: — Költözzünk be mi is! Miért olyan zsenánt nekünk egy szoba-konyha? Nem háromszobás lakásba költözünk! Aztán majd, ha megnyugszik a helyzet, szépen kiutalják nekünk hivatalosan is. De a faterom ... Ő NEM! — De miért? — MERT NEM! Szóval maradtunk abban a sufniban. Megint lerántottunk egy jó kis telet. Ötvenhétben végre költözhettünk. De még csak nem is szoba-konyhába: egy garzont utaltak ki. Egy szoba meg egy előszoba. A konyha meg egy apró, sötét lyuk, ahol azonnal elérni a falat, bármerre nyúl az ember. Egy ablaktalan verem. Bent volt a vécé, de se fürdőszoba, se meleg víz, semmi. Egyetlen dolognak örültünk igazán, a központi 30
