Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Andrassew Iván - Pál János: Prolilét-ra: részlet

Miért szégyen ma melósnak lenni? Miért SZÉGYEN? Abból érzem ezt, Iván...ha bárkivel dumálok, előbb-utóbb megkérdezi:

— És teee mivel foglalkozol?

Amikor megmondom neki, ráfagy az arcára a mosoly. Az eddigi kedvessége úgy... alábbhagy.

Nagyon sú'rú'n jönnek hozzánk a vágóvonalra látogatóba. Irtózattal néznek. Nem vagyok mocskos, de úgy állnak ott, mintha a majmot néznék az állatkertben.

— Nézd már: emberi formája van, de mégis milyen más, mint mi!

Hát ez a munkás.

Egyszer gondom volt az elszámolással. Fölmegyek. Húsz meg harminc az nem negyven — ilyen probléma volt. Kérdezem: kihez fordulhatok? „Ehhez és ehhez az ifjú hölgyhöz”. Indulok oda.

— LEGYEN SZIVES ÁLLJON MEG OTT AZON A RONGYON AZ AJTÓ MELLETT!

Mondtam neki, hogy a kiskutyáját állítsa oda. Ne vicceljen! És mi a legjobb: még ők

mentek panaszra az osztályvezető elvtárshoz. Rendben lett a dolog, mert ő meg melós volt azelőtt. Megértette. Nagyon sokat mesélhetnék ilyesmikről, de ezek már lerágott csontok. Az uborkafa is az. Másznak fölfelé. . .

Én nagyon sok kollégával beszélgettem arról, hogy lenéznek minket. A melós ezt természetesnek veszi, mert tudja, az életét itt és így fogja leélni. Ebbe beleszületett, és tisztában van azzal, hogy innen tovább neki. . .nincs. Megpróbál mindenhez jó pofát vágni és a saját körén belül kialakítani baráti kapcsolatokat.

A legrohadtabbak rendszerint azok, akiket közülünk kiemelnek. Megfizetik. Érted? Nekünk tényleg az aprópénz jut. Hozzánk képest fizetik túl őket.

Itt csak a melósókról van szó. Mert egy odahelyezett mérnök az nálunk soha nem rúg labdába. Azt soha be nem fogadja a társulat. De nem is nagyon keresgéli velünk a kapcsolatot. Mert ki aza hülye, aki lefelé barátkozik?Ő nem keresi-—viszont meg pláne nem. Van egy-két ilyen seggnyaló meg hajbókoló, de az nem jellemző.

Tehát azokról van szó, akikkel együtt húztuk az igát és kiemelik . . .

Akármilyen alapon!

Igen, a pénzt is nagyjából ők osztják el. A szenteknek is ugye maguk felé . . .hát még nekik, akik nem is szentek. Hát hogyne vennének el többet?! Amíg KISZ-titkár voltam, többször részt vettem ilyen dolgokon. Döntési jogom nem volt. Tehát olyan . . . hallgatónak szántak. Persze nem vált be. Talán nem olyannak ismersz, aki túlzottan hallgatag. Volt, amikor ők is hallgattak rám. De sokszor sírni tudtam volna. Például egyszer egy kis csoport — tizenöt fős részleg—vezetője ült ott, amikor a pénzt szétdobálták. Megkérdezték tőle:

— Te Géza, mégis, tőletek ki érdemelné meg a Kiváló Dolgozót?

— Hát én!

Mondom, nagyon veszélyesek azok, akiket kiemelgettek. Már lenéz, holott ugyanabban a cipőben jár.

Nem. Nem kerülhetnek vissza. A pályafutásom során még nem volt erre precedens. Olyannal még nem találkoztam, hogy valakit kiemeltek, aztán visszatettek volna. Legyen az akármilyen.

Hogyne, persze. Ez ugyanaz a munkásarisztokrácia, amiről a klasszikusok írnak. Kiemelni a krémet, hülyére fizetni és ők elnyomják majd a többit. Befogják a szájukat. Ez ugyanaz a munkásarisztokrácia.

Az uralmon levőkkel, a meghatározó csoporttal jóban kell lenniük. Legalábbis nem szabad ellenszegülni. Aki nem szegül ellen, annak nyugdíjas helye van, lehet az tökéletes szakmai analfabéta is. Volt több olyan vezetőnk a vágóvonalon, aki azelőtt soha nem dolgozott ott. Ha azt mondanám neki: „te, apa mutasd meg ezt meg ezt. . . ho29