Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Andrassew Iván - Pál János: Prolilét-ra: részlet
Az egyik nagybátyám hentes volt, levágta. A közvetlen szomszédunkban lakott az első szerelmem, az Alvicz Jutka. Mi nagyon éltünk a disznóöléskor. Rettentően dolgoztunk, segítettünk. A kislány megirigyelt minket, hogy milyen jó lesz most, van kaja bőven. Apám velem küldte a kóstolót a nagybátyámnak, aki a Tripoliszban bujkált. Ott, ahova később nősült. Katona volt. Ávós. Egyszerű parasztgyerek, azt se tudta, mi az ÁVH. Behívták katonának, ávós lett és kész. Kék parolival. Bujkálva jöttek éjszakáról éjszakára egy-egy darabot. Nagyon meghagyták nekem a szüleim, hogy el ne dumáljam senkinek. Hát én tartottam is a számat. Elindultam a kóstolóval. Mentem Tripolisz felé. Van ott egy nagy nyárfasor. Egyszer- csak láttam, hogy jönnek a harckocsik. Újpestről, Angyalföld közepe felé. Rettentően megijedtem. A lánckerék fölött akis platókon kétoldalt ültek az orosz katonák.Tudtam, hogy el kell bújnom, mert megesznek vagy elvisznek Szibériába. Rohantam egy darabig a kosarammal, de nem bírtam sokáig, mert elég gyorsan jöttek. Beálltam egy fa mögé. Csak megmenekülök valahogy! Hátrafelé nézett az az orosz katona és leugrott a harckocsiról. Kegyetlenül megijedtem. Na most megfog engem! Jött felém. Majdnem kopaszra nyírták és istentelenül kerek feje volt meg kalácsképe. Adott két szem almát és elszaladt a harckocsi után.Hát ez volt az én első szibériai utam. Sokáig, ha orosz katonáról volt szó, mindig az a két alma jutott eszembe. És azután, hogy ...dicsőséges...meg minden, szóval én később is hittem, hogy ezek szeretik a gyerekeket. Az Újpalotai út mellett volt a régi újpesti temető. Ma lakótelep van a helyén. Azt elbarikádozták, hogy az oroszok ne tudjanak átmenni Újpestre. A sorompót le, egy csomó vagont összetorlaszoltak az átkelőhelyen. Ivánék viszont át akartak menni. Szétlőtték az egész hóbelevancot. De a vagonok tele voltak áruval. Már lényegében semminek nem volt értéke. Ki volt szóródva rengeteg lábos. Elviszek kettőt, de ötvenet minek vinnék? Voltak ott vadonatúj bödönök is, de nem kellettek senkinek. Akkor már nem volt só vidéken. Öreganyám írt, hogy kellene. Hegyekben állt a szétlőtt vagonok mellett. Az első eső elintézte volna. A faterom megrakott egy hátizsákot és elindult az öreganyámhoz. Szerencséje volt, mert amíg úton volt, két krapek kereste. Később aztán ki is végezték őket. Összeszedték azokat, akikről tudták, hogy kommunisták...rendszerpártiak...vagy nevezzük őket bárminek. Apám is megjárta a hadak útját, mert volt sitten ő is ötvenegyben vagy ötvenkettőben. Lehúzott egy évet...vagy mennyit. Nem tudom pontosan, mert erről nekem soha nem beszélt. És már nem is fog, mert kilenc éve meghalt. Elvitte a sót. Vagy három napig oda volt, a közlekedés miatt. Ez mentette meg az életét. Úgy-ahogy megúszta az egész család épségben. Az ávós nagybácsi se került föl a fára. Akkor láttam először akasztott embert. Igaz, azóta se. Katonaruhában lógott a villanydróton az a férfi. És a feje kék. Hát ötvenhatból ennyi, ami megmaradt. Nézd, én megértem azt, ha egy egyetemista arról beszél, hogy ő nem jó kategóriában van. De öt év múlva ő ebben az országban nagyon jó kategóriában lesz. És nem lesznek olyan gondjai, mint nekem öt, tíz, húsz, ötven év múlva—ha megérem. Nekem ugyanezek maradnak. És azt hiszem, hogy fájni fognak akkor is. Ugyanaz, ami tizenöt évvel ezelőtt... Egy egyetemista ezt legföljebb megérti, de át nem érzi. 28
