Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Andrassew Iván - Pál János: Prolilét-ra: részlet

Nem, az ötvenhatos események sem. Mondom, az iskolát szétlőtték, nem kellett járni. Nem nagyon szerettem ott lenni, mert az első nap megbugáztak mindenemet. Úgyhogy hazamentem a holmim nélkül. Én jóhiszeműen azt hittem, hogy ha én ezt ide leteszem, akkor az holnap itt meg fog várni. Gondoltam én. Hát egy túrót! Eltűnt az egész.

Nagyon keveset kerestek a szüleim akkoriban. Anyám esztergályos volt... illetve akkor még elég sokáig fémcsiszoló. Komoly gondot jelentett az egyszeri vásárlás is. Mindent elvesztettem, újra meg kellett venni.

Amikor lövöldöztek, akkor egy kicsit megszeppentem. Ez is, az is meghalt, meg lelőtték a szomszéd Dodót. Szóval ezek a dolgok megrémítettek. Hogy hová tartoztak, azt nem tudom, meg azt se, hogy ki lőtte le őket. De arra emlékszem: ijesztgettek minket, hogy ne nagyon mászkáljunk el, mert elvisznek az oroszok Szibériába. Akkor én ezt egy az egyben el is hittem.

Minden álmom az volt.. . tudod kétkilós bádogdobozokban volt a boltokban a cukorka. Mindig az volt bennem: ha egyszer nekem egy egész doboz cukrom lenne! Anyám mindig egy forintot adott. Azért öt dekát kaptam. Pont belefért a számba, és én bosszúból mindig megettem az egészet. Egyszerre.

Rabolgatták a közérteket. Rendre föltörték a környéken az összes üzletet. Először a férfiak odaálltak teherautóval. A kampót rá a redőnyre, egyesbe a motort... aztán bementek. Cigarettával, piával meg ami kellett nekik, megbuggyantották a kocsit. Aztán jöhettek az asszonyok arra, ami megmaradt. Ez így ment szabályosan. Elismert formája, szertartásos rendje volt az egésznek. Az asszonyok lisztet, cukrot meg ilyesmiket cipeltek.

Igen, pontosan úgy, mint az oroszlánoknál. Először a hímek, aztán a nőstények. Amikor az asszonyok is fölcuccoltak, akkor jöttünk mi, gyerekek.

És csodák csodája! Bemegyek a raktárba. A fapolcon semmi nem volt már, csak egy bádogdoboz cukorka! Megemelem: tele van! Magam elé tartva vittem, hogy lássa mindenki: nekem, Pál Jánosnak van egy egész doboz cukrom. Nekem már teljesült az életem vágya.

Egy dombon volt a bolt. Újpalotai útnak hívták azt, amelyiken mentem. Azóta ott építkeztek már, lehet, hogy átkeresztelték. Szóval megyek :tra-ra-ra-ra. Jön egy krapek velem szembe. Tra-ra-ra. BUMM! Egy akkora pofont kaptam, hogy azt sem tudtam, mi történt velem. A lényeg az, hogy elvette és elvitte a cukrot.

Belebetegedtem. Sírtam, de anyámnak nem tudtam megmondani, mi bajom van. Mert...megraboltak! Hatévesen! Borzasztó volt. Akkor éreztem először, hogy most kész vagyok, meghalok.

Aztán azért megvigasztalódtam. Akkoriban úgy osztogatták az élelmiszert, hogy beállt egy teherautó és kiöntötték a tartalmát a földre. Például egy teherautónyi almát kiborítottak az utcára. Aki kapja marja. Szedegettük, tömtem a bögyömet vele. Ez nekem nagyon tetszett.

Persze rettentő élményeim is voltak. Volt egy kis piac a Tömöri utcában. Libákat dobáltak ki a ketrecekből. Az emberek szabályosan széttépték őket. Élve. A szerencsétlen gágogott. Megfogta valaki a fejét vagy a szárnyát, a másik a lábát...és tépték. Kegyetlenül. Mindenütt vér meg toll. Az emberek úgy néztek ki, mint a farkasok.

Elrepült egy liba. Fene tudja hogyan, de simán átrepült a tömegen. Mi, kölykök utána eredtünk. De mire leszállt, ott termett három-négy felnőtt és azt is szétcibálták.

Ott, azon a kordételepen lehetett disznót tartani. Nekünk egyetlen egyszer volt... se azelőtt, se azután. A nagymama adott egy malacot, azt nevelgettükföl. Az apám már félt, hogy elviszik. Párttag volt. Hát vágjuk le a disznót!

27