Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 12. szám - Pelle János: Próbaidő: elbeszélés
Várjuk a magyar ház- és telektulajdonosok lelkes csatlakozását tömött sorokban a HÁTOE zászlaja alá!” (Ház és telek, A HÁTOE hivatalos lapja 1934. évi 1. szám, január 15.) „Ezer színben pompázik az őszi eredő. A levegőben ökörnyál úszik, aföldet puhán borítja be az avar takarója. A természet, ez a kifogyhatatlan fantáziájú festő keverte ki a zöld és a sárga megannyi árnyalatát, s ecsetjének nyomát viselik a bokrok, a fák. A nap még melegen süt, de az árnyékok hűvösén már érződik az ősz lehellete. Vidám fiúk és lányok kacaja harsogja túl a madarak trilláit: valahol a völgyben hazatérő kirándulók vonulnak. Ha most találkoznának csendőrrel, talán el sem hinné róluk, hogy alig fél órája még illegális szemináriumot hallgattak a nemzetközi politikai helyzetről. A természet szerelmesei között gyakran szövődnek másfajta szerelmek is: a táj szépsége felébreszti bennük a vágyat a legmagasztosabb emberi érzés iránt. E szabály alól nem jelentenek kivételt a mozgalmi túrák résztvevői sem. Ottó és Irén bimbózó vonzalmát is a kirándulások érlelték meg, társaik szemhunyorító cinkosságának jótékony leple alatt. így eshetett meg, hogy egy alkalommal nem siettek a többiek után, hanem hagyták, hadd tartóztassa őket az ősz megejtő varázsa. Sok, nagyon sok volt a mondanivalójuk: türelmetlenül várták már, hogy egyedül maradhassanak, s egy fa tövébe telepedve beszélgessenek egymással. Mindkettőjük szíve hevesen vert a közelgő pillanattól, mégis, mikor az elérkezett, hirtelen elakadt a szavuk. Irén érezte, hogy Ottó szerelmet akar vallani neki. A lelke vágyott a vallomásra, de a férfi közelségétől felizzott a teste is. Az ajkára tette az ujját, s mosolyogva hallgatást parancsolt. Aztán szótlanul, mint a szeretők, akik tudják, hogy első egymásra találásukkal egy életre közös sorsot vállaltak, összeborultak. Két hónap múlva megtartották az esküvőt.” (Csermák Ida: Érlelő évek, Budapest, 1975, 103. old.) „Édesem, megdöbbenve olvasom a leveledben, hogy a félév végeztével három hétre Taskentbe akarsz utazni. Ezt nem teheted velem! Elhiszem, hogy Közép-Ázsia gyönyörű, de most a közös életünkről van szó! Hermina néni állapota rohamosan romlik, félek, nem éli meg a hat hónapot. Akkor pedig jogcím nélküli lakók leszünk, ha ugyan nem rosszhiszeműek, ami egyenlő a kilakoltatással. Életben kell tartani szegényt, ágytálazni, tisztába tenni, pelenkázni, fürdetni, mintha a gyerekünk lenne . . . beleőrülök, ha nem rohansz segíteni olyan hamar, ahogy csak lehet. A keresztanyám és anyám mellettünk áll, de most már minden kézre szükség van, mert a helyzet katasztrofális. Hermina néninek még majd két hónapig ki kell tartania, ezért Gerovittal, C-vitaminnal és banánnal tömöm, miközben folyton kéri az Istent, hogy szólítsa már magához. Hidd el, ehhez még könyörtelenebbnek kell lenni, mint egy gyilkosnak. De profundis clamavi . . . 16
