Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11. szám - Kunszabó Ferenc: "Szállásainkon éhínség, fegyver, vakhit és kolera dúlt": részlet egy készülő dokumentum-regényből
rán szöktek ki az országból. Addig azonban tettek annyi kárt a születő demokráciának, hogy rossz emléküket érdemes híven megőrizni, tanulság okán. A városba legelébb a rémületből elmenekülök tértek meg, némelyek nem sokkal a felszabadulás után. így például az uradalom egy volt gazdatisztje, kit fiatal felesége vett rá a menekülésre, hogy majd milyen aranyéletük lesz Nyugaton — ám ezt megalapozandó, jó néhány értéket vittek magukkal a gazdaságból... Ez az ember korábban mindig választékosán öltözött, s mereven tartotta magát a kétlovas hintó hátsó, párnázott ülésén. Most szedett-vedett, rongyos gúnyában érkezett, koszosán, s mivel szolgálati lakásában szovjet tiszteket talált, ijedtében hozzánk tért be: azelőtt sohasem tette, szemben Mándi Ivánnal, s feleségével. — De most sem ült le, mert mint mondta, „vendéget” hagyhat nálunk. Anyánk összecsapta a kezét, és nyomban vizet melegített, s míg az úr fürdött, fehérneműeket és ruhadarabokat válogatott számára. És fehér abrosszal terített. Szerényen, sőt, alázatosan eddegélt a valaha nagyhatalmú úr, s közben olyan nyíltsággal beszélte házassága fertelmeit, hogy mi szégyelltük hallgatni. Ő nem átallotta részletezni, hogy mint csalta meg felesége fűvel és fával, s mint vette őt rá a menekülésre, miként ment ő bele, noha sejtette, hogy mindez egy német tiszt miatt történik ... A leutnandot nem találták meg, hanem lelt az asszony más partnereket, ilyet is, olyat is, végül az egyikkel annyira összeszűrte a levet, hogy őt szó szerint úgy verték el a kocsitól — de végeredményben meg is érdemli, mert Isten büntetése ez .. . Szégyennel kevert irtózattal, sőt, undorral hallgattuk az egykedvűen kezdett, de gyűlölettől lassan átizzó mondókát, melyhez még csak hasonlót sem kaptunk soha saját társadalmi körünkből. S nem azért, mert a mi szintünkön csupa szent élt, hanem mert ilyen fertőben valóban egyik szegény sem létezett, s ha mégis igen, ha volt olyan oktalan, hogy nem körültekintően választotta ki feleségét, akkor a szégyent igyekezett magába zárni. Nem őszintétlenség ez, hanem természetes emberi szemérem, s hozzá még az a megfontolás, hogy ha egyszer kikerestem magamnak a bajt, akkor a következményekkel nem terhelem embertársaimat... Hát ez a szerencsétlen terhelte, s akkor nem tudtam megfogalmazni, de ma már tudom, hogy az érzelmekben-szenvedélyekben való vájkálás, a bűnökben való tehetetlen kéjelgés volt az, ami tulajdonképpen visszataszított bennünket. Mindenesetre, ekkor kaptam az első leckét a fölsőbb társadalmi rétegekben előforduló fertelmekből, de nem erre akarok kikanyarodni. Hanem oda, hogy az önként távozottak nagyobb része 1945 tavaszára, nyarára visszatért. Azok, akik hallván a Vörös Hadsereg toleráns magatartásáról, bántódást nem reméltek. — Márciusban, áprilisban érkeztek azok, akik a német megszállás idején, de jelesül az elhurcolás elől menekültek, s velük a volt munkaszolgálatosok, meg azok, akik a lengyelországi megsemmisítő táborokban szabadultak föl. A zöm júniusban és júliusban érkezett Maut- hausenből, Bergen-Belsenből és a többi helyekről ... Zöm? A 2700-ból talán 1000. De a többi sem pusztult el mind. A hazaérkezők akkor még elmondták, hiszen ez csak később, az évtized végén vált tagadandóvá, hogy nagyon sokan indultak Észak-Ameri- kának, sokan pedig a valahai haza, Palesztina felé. Számosán meg Budapesten maradtak le, mondván, nem óhajtanak visszajönni Bátorba, mert utálják... De láthatóan zaklatottak, ellenségesek, de legalábbis mogorvák voltak a hazaérkezettek is, általában. Ez a kiállott szenvedések után nagyon érthető volt, a bátori nép azonban fájlalta, hogy az okkal felgyűlt dühük olykor ellenük fordult oktalanul. Ezerkilencszáznegyvenöt május elseje, első ízben tanítási szünet; nekünk, diákoknak márcsak ezért is rokonszenves. Megyek az ünnepségre, és éppen akkor érek a Kommunista Párt ideiglenes székháza elé, amikor a helyi pártcsoport felvonulásra indul. Talán ha harmincán vannak (az utólagos visszaemlékezők sem mondanak negyvennél többet). Rendőrök állítják le a forgalmat, s ők kísérik végig a menetet. Egy 31
