Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 11. szám - Kunszabó Ferenc: "Szállásainkon éhínség, fegyver, vakhit és kolera dúlt": részlet egy készülő dokumentum-regényből

ütemben haladok velük, de a járdán: apánk többé nem vett részt a közéletben, hanem nekünk azt mondta, ne figyeljünk rá, álljunk a kibontakozó új mellé — ám én, oly csúfos meghurcolása után, ezt mégis átallottam volna. A vörös zászlós csoport énekel, jelszavakat kiabál ütemesen, köztük azt, hogy „Állj közénk!” S még integetnek is mosolyogva.

Kegyetlen nehéz indulás volt ez. Igazságok és igazságtalanságok, nemes és nemtelen indulatok, okok és oktalanságok, bizalmak és félelmek, hántások és bántódások keresztezték egymást, számunkra, egyszerű emberek számára beláthatatlan és kibogozhatatlan módon, s ezek csúcspontját, robbanásidejét 1956-ban jelölöm meg . .. Minden emlékem, s minden utólagos beszélgetésem, töprengésem arra utal, hogy míg a két háború közén, de különösen a második világháború alatt a bátori nép nagy többsége lényegében világosan látta az adott helyzetet, s legalább ebben, az ítéletalkotásban egységesek voltak, addig a felszabadulás után a vélemények összezavarodtak* sőt, később meg is szűntek. Úgy, ahogy mondom: nem arról van szó, hogy az ötvenes évek elejére rejtegették, magukba zárták, hanem arról, hogy a nagy többség valóban annyira összezavarodott, értelmük-érzelmük annyira összekuszálódott, hogy egyszerűen nem volt véleményük.

Egységes cselekvési, megoldási program már a háború előtt sem volt, most a legelemibb közgondokkal való törődés is kihalt az emberekből — így értjük meg, hogy a maroknyi, mert az ötvenes években is csak pár száz kommunista miként tudott a dolgok élére lendülni Nyírbátorban: nekik volt egységes eszméjük és határozott programjuk, s ezeket nemcsak közzétenni, hanem érvényesíteni is volt módjuk. A nagy határozatlanság közepette egy szilárd, határozott mag: a siker szinte garantált, noha valóságos folyamatokra, eredményekre kell épülnie. S ezek megvoltak, az országos történések révén Nyírbátor számára is adottak voltak. Lássuk:

Apám 1945 előtt teljes jogú volt a képviselőválasztáson, mert megfelelt a cenzusnak: elvégezte a hat elemit, s volt egy állami (FAKSz) kölcsönből épült házunk Nyír- pazonyban. Nem volt viszont szavazati joga a nyírbátori községtanácsi választásokon, mert ingatlanunk nem a város területén volt, s jövedelme nem érte el a szükséges kvótát. Anyám viszont egyáltalán nem választhatott—mert nő volt. Legidősebb bátyám sem választhatott, mert elvégezte ugyan a hat elemit, elmúlt huszonnégy éves, s még családot is alapított, de nem volt ingatlana, s kellő jövedelme. Többi bátyám már csak fiatalkorúsága miatt sem jöhetett számításba. Nos, e nyavalyás megfontolásokat tolták félre az 1945-ben hozott rendelkezések, melyeket majd a választások után összeülő új országgyűlés emelt törvényekké: szüleim s testvéreim teljes jogú választók és választhatók lettek az általános, titkos választójog alapján.

A munkahelyeken a dolgozók által választott üzemi bizottságok alakultak, melyek egyre többször és egyre határozottabban szóltak bele a termelésbe, vezetésbe, s védték a dolgozók érdekeit. De ezzel egyidejűleg alakultak meg a szintén érdekvédő és a dolgok nyilvános megvitatására alkalmat adó szakszervezetek is. S persze, hogy ezek olykor és olyik helyen felszínesek voltak, ráadásul az általánossá és tartóssá lett (Rákosi-időszak) félelem idején a tömegek sem voltak valami cselekvőek bennük — de a lehetőség keretei megteremtődtek.

Már 1946-tól tapasztalhattuk a népegészségügy és a népoktatás kiterjesztésére, általánossá tételére való törekvéseket, az akkori szegényes körülmények között persze, de nem kevés sikerrel. Bátorban is százak és százak tanultak meg írni-olvasni az analfabéta tanfolyamokon.

A munkaidő, ahogyan az újjáépítés eredményei lehetővé tették, fokozatosan csökkent, először az iparban, majd a gazdaság más ágaiban is. Ezzel egyidejűleg minden munkavállaló egyúttal betegbiztosított lett, különböző szociális támogatásokat kap32