Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 2. szám - KRÓNIKA - Erdélyi K. Mihály: A szellemi hídépítés jegyében Nicolae Balotă: Scriitori maghiari din România (Romániai magyar írók) című könyvéről
A SZELLEMI HÍDÉPÍTÉS JEGYÉBEN Nicolae Balota: Scriitori maghiari din Románia (Romániai magyar írók) című könyvéről Vannak könyvek, melyekről hírt adni megkésve is érdemes, mi több: kötelesség. Hangsúlyozottan az, ha a figyelmet magára vonó munka nem magyar nyelvű, de rólunk szól, művelődésünk egy szeletét, irodalmunk egyik „sípját” hivatott megismertetni magyarul nem tudó olvasókkal s ráadásul szerzője a maga elé tűzött célt olyan szellemi teljesítménnyel hitelesítette, hogy már csak szakmai nézőpontból is mulasztás volna hallgatni róla. A bukaresti Kriterion Kiadó 1981 végén valóban eseményszámba menő könyvet adott közre: Nicolae Balota Scriitori maghiari din Románia (Romániai magyar írók) című kötetét. A hatodfélszáz oldalas munka, alcíme szerint, esszéket tartalmaz, ám jóval több könyvvé kerekített esszégyűjteménynél, mert noha teljességre nem törekszik, mégis a romániai magyar irodalom egészéről nyújt átfogó célzatú képet. Hasonló jellegű összefoglalás — román nyelven, román szerző tollából — több mint félszáz esztendeje született. Akkor Ion Chinezu, az egykori Riedl-tanítvány, vállalkozott az erdélyi magyar irodalom első évtizedének fölmérésére. 1930-ban megjelent Aspecte din literatura maghiará ardeleaná (Képek az erdélyi magyar irodalomból) című doktori értekezését a korabeli kritika — a magyar és a román nyelvű egyaránt — elismeréssel fogadta. AI. A. Philippide, példának okáért, úgy vélte, hogy „az ókirályságbeli olvasó számára, aki nem tud magyarul, az erdélyi magyar kulturális élet atmoszférájának ... a leírása kétségtelen érdeklődésre tarthat számot”, méltányolta Chinezu kritikai érzékét, „megértést szolgáló finomságát”. Berde Mária „a mű legszembeszö- kőbb” érdemét a „filológiai ügyszeretetben” látta; Kuncz Aladár „a legteljesebb és legmegbízhatóbb kalauznak” nevezte, de további várakozását sem titkolta el: „ . .. remélem, hogy a szerző, minthogy már anyagában annyira benne van, egyszer majd módot talál arra is, hogy irodalmi mozgalmainkról ne csak tartalmi és részben kritikai ismertetést adjon, hanem betekintsen azoknak lényegébe . . .”. Ion Chinezu azonban nem fogott többé hasonlóan nagyszabású irodalomtörténeti munkába; magyar nyelv- és irodalomismeretét műfordítói tevékenységében hasznosította, sok jelentős írónkat szólaltatva meg románul. Ifjúkori műve hosszú évtizedeken keresztül maradt folytatás nélkül. Érthető hát, hogy a nyomdokaiba lépő Nicolae Balota impozáns kötetét nemcsak illendő érdeklődéssel, hanem fokozott figyelemmel lapozzuk föl. Könyvét a szerző három részre tagolta. Első az írók arcképcsarnoka, itt — mintegy négyszázhúsz oldal terjedelemben — negyvenegy portrét olvashatunk; a második, Román—magyar irodalmi és művészeti egybekapcsolódások című fejezet, a kölcsönös közeledés egyengetőit, tizenegy magyar és román „híd-embert” mutat be; végül a Függelék az Erdélyi Helikon, valamint a Korunk szerepét-jelentőségét taglalja, s megkísérel értelmezni olyan fogalmakat, mint a transzilvanizmus, modernség, avant- garde. E vázlatos tartalomjegyzék nyújt némi fogalmat a könyv tárgy- és témaköréről, viszont nem vet fényt arra, mi alighanem legfőbb jellegzetessége: a megközelítés elidegeníthetetlenül egyéni voltára. Az esszék megformálása, hangneme, stílusa mindenütt önálló szellemre vall; maga vág ösvényt tárgyához, s a maga módján fejezi ki gondolatait. Önállósága természetesen nem jelenti azt, hogy mellőzné a filológiát, hogy ne venné tekintetbe az ún. szakirodalmat. Jegyzetanyaga s nem ritkán főszöveg93
