Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 2. szám - KRÓNIKA - Erdélyi K. Mihály: A szellemi hídépítés jegyében Nicolae Balotă: Scriitori maghiari din România (Romániai magyar írók) című könyvéről

beli hivatkozásai éppenséggel ol/an szerzőt mutatnak, ki az egyes életműveken túl­menően a rájuk vonatkozó szekundér irodalmat sem tartja elhanyagolhatónak. Esszé­kötetének egyik legvonzóbb érdeme, hogy szaktudományos tájékozottságát nem rejti véka alá, de nem is fitogtatja azt; állításait lépten-nyomon lábjegyzetekkel megerősí­teni nem tartja szükségesnek, de nem is távolodik el annyira választott tárgyától, hogy a manapság megszokott „esszéírás” parttalan impresszionizmusába tévedhetne. Nicolae Balotá hatvan esztendő irodalmát tekinti át. Összefüggő irodalomtörténeti, azon belül fejlődéstörténeti képet, önelvű föl yam at rajzot azonban nem ad; igaz, ki­tűzött célja sem ez. „Irógalériát” ígér, s a kötet jó háromnegyed részében valóban írói arcképeket rajzol elénk. Csakhogy sosem szokványos pályaképet, mert nem a külső életrajzi tényezők meghatározta egyéniséget, még kevésbé az egyéniség irodalom­közéleti szerepét tartja elsődlegesen szem előtt, hanem az egyes életpályákat igazoló és minősítő műveket. Hat évtized irodalmi terméséből azt emeli ki és teszi kritikai elemzése tárgyává, mit időálló esztétikai értéknek vél. „Országunk magyar íróinak ebben a galériájában — olvassuk egyik esszéjének indító soraiban — mindenekelőtt és mindenekfölött a mű érdekel bennünket. Az író személyisége, életrajzának részle­tei, a megjelenés feltételei az elemzésnek csupán járulékos elemei, olyan összetevők, amiket nem becsülünk le ... , de mindig az önmagukban vett szövegek értelmezésének rendeljük alá őket” (132. I.). Nos, a kritikusi szemlélet eme sarkalatos tételét érvényesülni látjuk a legtöbb port­ré-esszében. Józan és körültekintő, a befogadás szociológiájával számot vető, túlzásba nem vitt műközpontúság ez. Balotá idejekorán tisztázta, hogy könyvét olyan olvasók forgatják majd, akik a műveket magukat — nyelvtudás, illetve fordítás hiányában — nem, vagy csak hézagosán ismerhetik. Fölöttébb szükségeltetik tehát, hogy a szigorúan vett műelemzés mellett, azzal mintegy párhuzamosan, kellő mértékben tájékoztas­son, ismereteket közöljön, társadalom- és irodalomtörténeti háttérrajzot is adjon, és mindezt, persze, oly módon, hogy a műközpontúság magas mércéje ne szenvedjen csorbát. Nem a kötelezőnek vélt udvariasság mondatja velem, hogy Nicolae Balotá irigylésre méltó könnyedséggel, az európai iskolázottságé tudós előkelőségével egyezteti össze, ötvözi egybe az elébbi szempontokat. Műmegközelítési szempontjai mindenekelőtt kritikai alapvetésűek, mégpedig egy erősen értékirányultságú esztétikai szemlélet keretében azok. Ha a mű nem állja ki a kritikai megméretés próbáját, nem riad vissza az árnyalt, de félreérthetetlenül szóki­mondó megfogalmazásoktól. Igen jellemző, hogy éppen Gaál Gáborról szólván tartja szükségesnek kimondani: „Gaál Gábor esetében (mert valóságos „esettel” állunk szem­közt) a tényállás keresztezi bevált módszerünket” (132.1.). A Korunk néhai szerkesztő­jének alakja köré — vélekedik Balotá — valóságos legenda szövődött, azonban kriti­kusi életműve nem igazolja elvárásainkat, ugyanis: „az írott mű . . . nincs azonos magas­laton a mitizált személyiséggel” (133. I.), kritikái többnyire „irodalmon kívüli célt” szolgáltak (148. I.) és magukon viselik „az aktualitás ujjlenyomatát", harmincas évek­beli „kritikusi szigora” szükséges és indokolt volt ugyan, de nem társult hozzá az „értékfelismerés” mozzanata, mint például Chinezu-nál (149. I.), „szövegeiből nem le­het arra következtetni”, hogy magához közelállónak érezte volna az avantgarde esz­mekörét, az avantgarde jegyében született művek nem jelentettek számára „őszinte esztétikai élvezetet” (151. I.). Ennyiből is kiviláglik, hogy Nicolae Balotá a vérbeli esz­téta-kritikusok fajtájából való. Nem fölösleges hangsúlyozni ezt, lévén szó éppen az erdélyi irodalomról, melynek megítélésében mindmáig kísért egy korántsem esztétikai alapozású értékrend érvényesítése. Balotá biztos érzékkel, értékközpontú irodalom­szemléletének, szövegértelmező módszerének következetes alkalmazásával mind­végig távol tartja magát ettől a felfogástól. Kiváltképpen izgalmasak s egy eljövendő 94

Next

/
Oldalképek
Tartalom