Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 9. szám - SZEMLE - Kovács J. Béla: Pomogáts Béla: A transzilvanizmus: az Erdélyi Helikon ideológiája: [könyvismertetés]

a transzilvanizmus szerepét vette át, hanem annak haladó eszmei örökségét is.

A transzilvanizmus ideológiája leginkább a húszas évek közepén töltötte be a leghaladóbb szerepet: .. valósággal nemzetiségi ideológiát jelentett, amely nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy a romániai magyar tömegek megváltozott történelmi helyzetük és soron levő történelmi feladataik tudatára ébredjenek” — állapítja meg a szerző.

Pomogáts Béla kismonográfiája nemcsak hézagpótló könyv, hanem mind a szakemberek, mind a szélesebb olvasóközönség számára élvezetes, gondolatébresztő olvasmány. Koncepcióteremtő erő, probléma- és gondolatgazdagság jellemzi. Szerzője kiváló felkészültségről, alapos tájékozottságról, nagy elméleti és filológiai igényességről tesz benne tanúságot. A transzilvanizmus ideológiájának eszmetörténeti feltérképezésével jelentős mértékben járult hozzá a két világháború közötti romániai magyar irodalom jobb megismeréséhez. A kismonográfia gazdag jegyzetanyaga a további elmélyedésben segíti az olvasót.

KOVÁCS J. BÉLA

DEGRÉ ALAJOS: VISSZAEMLÉKEZÉSEIM

Degré Alajos nevével az 1892-ben kiadott Aradi vértanúk albumában találkoztam első ízben. Még gyermekkoromban: ezért lehetett az olvasás és az életre keltett kor lélekformáló csodája folytán szinte személyes ismerősöm. Olyan hős, mint azok, akikről a Fátyolos idők című kései gyászbeszédében szólott. De ő szerencséjénél és „alacsony” tiszti rangjánál fogva túlélte Aradot, nem végzett vele a primitív, gátlástalan bosszú. Az emlékkönyvben ő írt Batthyány Lajos utolsó óráiról és Csányi László halált vállaló következetességéről, az agg Perényi Zsigmond- nak, a felsőház elnökének megindító rendíthetet- lenségéről és a mosolyogva bitófa alá lépő ifjú Woroniecki kihívó bátorságáról, Mednyánszky Lászlóról, akit az elsők között végeztetett ki Haynau, és Ruby huszárkapitányról, akinek tévedésből megkegyelmeztek, majd az eredeti, érvényes ítéletnek megfelelően kivégeztek . . .

„Magyarország jogainak és a 48-as törvények elismerésével 17 év után megtörtént a kibékülés, a börtönök fölnyíltak, a száműzöttek megjöttek, de a halottak vissza nem tértek többé ... Özvegyeik, árváik gyászfátyola köztünk leng és mi, azon idők részesei, révedező szemeinkkel oly nehezen tudunk mást is látni ...” — fejezi be — politikai állásfoglalásként is — megemlékezését Degré Alajos.

„Hadsereg nélkül nincs tábornok, apró csavarok nélkül nincs nagyszerű gépezet, lelkesült közvélemény nélkül nem aratnak diadalt a nagy eszmék” — ütközünk bele a memoárba szőtt egyik közismert alapgondolatba. Hasonló kijelentései Degrének a kor irodalmi értékrendjében elfoglalt helyét is meghatározzák. Szerzőnk a forradalom előtti és utáni korszakok írói másodvonalába tartozott. De jó írói másod- és harmadvonal nélkül nincs jó irodalom, s a kiugró tehetségek is talajtalanul mozognak, magabiztosságukat veszítik. így ez a minősítés nem lekicsinylés, hanem méltányolása munkásságának. Más azonban a regény- és színműíró Degré és más a visszaemlékező, még Mikszáth summás ítéletének tudatában is: „Művei nem igen dicsekedhetnek eredetiséggel . . .” Visszaemlékezéseit olvasva is olykor talán az az érzésünk, hogy Jókai színvonalas epi- gonjának írását tartjuk kezünkben. E munkáját azonban saját élete hitelesíti Degrének, aki így Jókai teljesen egyenrangú társaként lépdel előttünk a memoár lapjain. Sőt, több is annál, hiszen nem regényhős. Lefegyverző, ahogy a kor hangulatát megeleveníti, kortársait a közelünkbe emeli. Emellett a Jókaiénál rendíthetetlenebb elvhűsége, politikai jelleme az, amely művének esztétikumába is átszüremkedik — erősítve azt. Életének, tetteinek, magatartásának hitele — művészi hitellé finomodik.

„Én nem írok naplót, sem emlékiratot, legkevésbé pedig történelmet” — szögezi le több ízben is könyvében. A negyvenes évek politikai mozgalmait, társas életét, a szabadságharc hadjáratait megelevenítő szöveg irodalmi szövegként is megállja a helyét, eltérően színműveitől, regényeitől, amelyek — ismét Mikszáthot idézve — „papírból csinált pálmák (...), felületesen azt a benyomást teszik, mint az igaziak, de természetesen nem lehelnek ki oxigént.”

Degrének van miről írnia. Miután elvégezte a jogot, egy ideig a Temes megyei ellenzék kiemelkedő egyénisége, Vukovics Sebő mellett gyakor- nokoskodott. Hivatalos küldöttként ott volt az 1843—44 es pozsonyi országgyűlésen, ahol az ifjúság egyik hangadója lett. Mint tehetséges lite- rátor, tagja a Tízek Társaságának. A szerencsés véletlen folytán idejében, 1848. március 15-én hajnalban érkezik Pestre, így részese és egyik megörökítője is a vértelen forradalmi napnak. Az események győzelmes alakulásával a Közcsendi Bizottmány jegyzője, majd belügyminisztériumi titkár. De szíve, társaival együtt, a harcmezőre húzza. Előbb önkéntesként a szerbek ellen harcol, majd belép a frissen szerveződő 16. huszárezredbe, s végigküzdi a szabadságharcot. A leveretés után egy ideig bújdosik, majd Aradon internálják. Néhány év múlva a fővárosba költözik, s bekapcsolódik az irodalmi életbe. A későbbi évtizedek népszerű szerzője lesz. A kiegyezés után egy ideig mint Vác országgyűlési képviselője, a radikális 48-as eszmék szószólója. A millennium évében halt meg. A műveivel szemben oly szigorú Mikszáth a következő szavakkal méltatta életét: „Szebb életfolyam a Degréénél alig lehet. Ez az ember minden édességből és minden keserűségből kivette részét, ami az akkori életviszo94