Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 9. szám - MŰHELY: 125 ÉVE SZÜLETETT BENEDEK ELEK - Lengyel Dénes: Benedek Elek becsülete
Benedek Elek akkor teszi meg a legnagyobb lépést az általa hirdetett becsületesség hirdetése útján, amikor fő művét, a Magyar mese- és mondavilágot megírja. Ebben másképpen mesél, mint korábbi meséskönyveiben. Azokban a falusi mesemondók példáját követte: a mesét elhelyezte a falu életében, Kisbaconból vagy más faluból vette a szereplőket, és a cselekményt is oda lokalizálta. Ezzel szemben a Magyar mese- és mondavilág meséi, amelyeket részben saját gyűjtéséből, és nagyobb részben az addig megjelent mesegyűjteményekből merített, mind elvontak, helyi jellegüket az író megszűntette. Megfosztotta őket a mitológiai elemek egy részétől is. Ezáltal a meséket bárhol elmondhatóvá és könnyen érthetővé tette. De ami a legfőbb: alkalmat talált rá, hogy erkölcsi tanításait hihetetlenül széles körben népszerűsítse. Akárhol lapozzuk fel a Magyar mese- és mondavilág öt kötetét, mindenütt szemünkbe tűnik a mesemondó erkölcsi mondanivalója. Itt nemcsak az ismétlődő „jótett helyébe jót várj” fordulatra, az állatsegítők jótettel megnyerésére, a jók megjutalma- zására és a rosszak, a szívtelenek megbüntetésére kell gondolni, hanem arra is, hogy a mesebeli óriás, vénasszony szétszaggatná a mesehőst, ha nem előírásos módon köszönne, ezzel szemben Benedek Elek meséjében az „adjon isten jónapot, kedves öregapám, öreganyám” illendőségre nevel. Mint ahogy igazmondásra a Mátyás király juhászáról szóló mese, hűségre az Árgirus, a szülők szeretetére, tiszteletére a mesék egész csoportja. Ha eddigi tevékenységével az erkölcsi tételek megalapozására törekedett, most már növekedő olvasói világnézeti tájékoztatására és a magyar nép szemléletének formálására készül. Olyan néprajzi, történeti munkákat ír, amelyek megismertetik az olvasóval a magyar nép életét. A magyar nép múltja és jelene című kétkötetes műve a bölcsőtől a koporsóig mutatja be ezt az életet, s ezt annyi színnel, melegséggel teszi, hogy a könyv olvasója nemcsak megismeri belőle a magyar népet, hanem meg is szereti. A Hazánk története, a Nagy magyarok élete kötetei világosan mutatják: Benedek Elek a háttérbe szorított, lenézett népet állítja előtérbe, nem a királyi udvar intrikáit, hanem a jobbágy terheit mutatja be olvasójának. Az a székely szólal meg ezekben a könyvekben, akinek ősei évszázadokon át szolgálták mint huszárok a Habsburgokat, és idegen érdekekért sokat szenvedtek. Benedek Elek becsületességének nagy próbája akkor következik be, amikor Erdélyt, s így az író szülőföldjét, kisbaconi birtokát országhatárral választják el az anyaországtól. Ő maga fővárosi író, hatszobás lakásban él, és szerkeszti a Franklin gyermeklapját, a Jó pajtást. Családjának legtöbb tagja Budapesten él, mindenki természetesnek tartaná, ha ő is itt maradna. Aki az anyaországban tartózkodik, nem szívesen gondol arra, hogy „megszállt területre”, a trianoni békekötés után pedig idegen országba utazzék, inkább innen is arra biztatják az ott élő értelmiséget, hogy Magyarországra jöjjön. De az író nem habozik: hazatér Kisbaconba. Ahogy a Testamentumban megírta: megosztja a szegényekkel a nehéz sorsot. Még súlyosabb kérdés: milyen irodalompolitikát folytasson Erdélyben? Hosszú ideig töpreng, Szántás közben című írásában beszéli el gondjait, és azokat a tapasztalatokat, amelyeket szülőfalujában szerez. Ezekhez járulnak a levelek, amelyeket Marcell fiától és baloldali kolozsvári újságíróktól kap. Egyre világosabban látja: ha eddig a múlt tanulságaival, erkölcsi tapasztalatával nevelte olvasóit, most a jelen és a jövő világát új szemlélettel kell számukra megvilágítania. Ez a szemlélet semmiesetre sem lehet valamiféle irredenta, nem lehet az egyházak és az erdélyi Magyar Párt konzervatív politikája. Ezek nem mutatnak járható utat a Romániában élő magyar népnek. Vajon a székely becsület rég bevált tételeit nem lehet-e megújítani? Benedek Elek rájön, hogy azok a tételek, amelyeket egész életében hirdetett, az 39
