Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - MŰHELY - Görömbei András: Nagy Gáspár földi pörei
benne a tantárgyak az emberi élet és környezet meghatározó, minden korban új kérdéseket fölvető létproblémái. A Nyelv-tan iróniából és szomorúságból szőtt költészettanná emelkedik, ítélkező attitűdben. A Hit-tan a „fogságba vetett gondok” ügyében emel szót keserű-rezignált, mégis erkölcsöt sugárzó kérdésével, mert bár a „földi pörök” nagyobb összefüggésekben — ráadásul labilis megítélés esetén — bizonyára nem sokat nyomnak „az égi körök hintáló mérlegein”, az etikus ember számára a cselekvés mégis más mint a kitérés, „az árulás színezüstjeivel” tetézett hallgatás. Finoman ironizál itt Nagy Gáspár a „földi pörök” és „égi körök” szembeállításával is a sűrű szövésű, mindössze ötsoros versben. A Hit-tan az emberi cselekvés hitének, kételyeinek és imperatívuszának a verse. A Föld-tan is elsősorban egy nemzet, egy ország sorsának lelkiismeretébresztő felvillanása, nem pedig a természet titkainak fürkészése, jóllehet egyértelműen hordozza a modern kor megbomlott ember—termeszét viszonyának tragikumát is. Szorosan kapcsolódik ehhez a ciklus kiemelkedő darabja, a Vegy-tan. A természetes különbözés, sajátosság védelme szólal meg ebben a szarkasztikus és szomorú versben: a tanulók alázatosan fogadják el a legnagyobb képtelenséget is a „sűrűszemöldökű tanár úr” pokoli kényszere folytán, de a természet nem tűri az erőszakot, a „képtelen blöfföt". Az erőszak hiába kever egy hatalmas lombikba mindent, a vér vér marad, s ettől a legszorgalmasabb tanulók is retteghetnek. Nagy Gáspár költészete egyre komorabbá válik, a megrendítő élményekkel szemben a tantárgyak ciklus „holtsúlyos játékból” és iróniából, nyelvi leleményből és elszánt etikai tartásból teremtett belső erőt vonultat fel. A korábbi portréversek folytatása most a párhuzamos koporsók ciklus — a tragikus veszteségek kiváltotta siratok sora. József Attila, Bartók, Nagy László, Latinovits Zoltán, Szilágyi Domokos, Dsida Jenő, Jékely Zoltán, Huszárik Zoltán, Pilinszky János és a névtelen ,,utóvéd paraszt” idézése, illetve siratója etikailag, gondolatilag és a közösségi, emberi indulatok tekintetében szorosan illeszkedik a költői világképbe értékmegnevező, leleplező magatartásával. A halálból is erőt merítő, értéktudatosító-kötődő létértelmező versek ezek, az „öreg aligmúlt harmincévesek” számára útkereső, útjelző példák. A személyiség gondolati számvetésének jelölői és érzelmi kötődéseinek természetes vallomásai. Nemzeti közösséghez, kultúrához és jelenkorhoz hűséges, az emberi méltóságot a szinte lehetetlen körülmények között is óvó, korszerű formakultúrájú, modern költészet a Nagy Gáspáré. Eredményei arra köteleznek, hogy fölfigyeljünk ritka teljesítményére és értékeire: a sokféle omlásokkal terhes utolsó évtizedben jelentős költői pálya kibontakozásának lehetünk tanúi. Kifejezőerejének, formakultúrájának nyilvánvaló gazdagodása, gondolati erejének, szellemi komolyságának, etikai igényességének, művészi és emberi kvalitásának tisztasága bennünket nyitottságra kell hogy ösztönözzön: értékeinek befogadására. 56
