Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 8. szám - Varga Csaba: Ketten - együtt?: dokumentum novella
dában két társammal fogadtam, hogy a cellába akárhogy is, de hozatok be pálinkát. Nem hitték el. Elkezdtem a műsort. Fogtam a hasamat és jajgattam, hogy nagyon görcsölök. Tehettem, mert fekélygyanús voltam. A gyengélkedőre egy őrkatona kísért le, útközben megállítottam, s kértem, engedje meg, hogy telefonáljak egyet. Természetesen beleegyezett. Felhívtam egy másik századnál lévő haveromat, aki bármikor kimehetett a laktanyából, s kértem őt, hogy szerezzen egy üveg pálinkát. Ezt válaszolta: „Öreg, húzzál ki egy félórát az orvosnál, addig odaérek a piával...” így is történt. Mosolyogva vonultam vissza az elképedt haverok közé. A fogdába. A dzsekim alatt ott volt az üveg. (Ha valamit elhatározott, legyőzött minden akadályt? Kitűnő katona lehetne ezekkel a a képességekkel?) Teltek a napok a fogdában, néha egészen elviselhetően. Egyszer kimentünk a műhelybe havat lapátolni. Éppen jött be a kerítésen egy gyerek — demi- zsonnal. Tele volt borral. Mindjárt beszívtunk, jókedv volt, meg minden. Az őrök nem szóltak semmit. Meg igyekeztünk úgy visszamenni a fogdába, hogy ne látszon rajtunk ital. De 31-én már nem bírtuk. Öt óra után rugdostuk a rácsot. Nyugtalanok voltunk. Valami feszített bennünket. Ráadásul a fogdában semmi nincs. Csak beton, meg fa- priccs. Zsugát ugyan tudtunk belopni, de meguntuk azt is. Később kínunkban el-el- bóbiskoltunk. Kértem a fiúkat, hogy aki fent van, az ébresszen fel mindnyájunkat. Éjfél után fel is kászálódtunk s elénekeltük újra a Himnuszt. Ez a nap megviselt idegileg — egyébként kibírtuk az egészet. Aztán január harmadikán kiengedtek minket, a srácok vártak hármunkat negyven liter borral a raktárban. Volt aztán nagy ünneplés, kiszabadulásunk alkalmával. Előtte nem is kajáltunk semmit, frankón bepiáltunk. Éreztem ismét, hogy baj lesz, ezért eltűntem s aludtam, mint akit fejbevágtak. Csak másnap tudtam meg, hogy a többiek tovább ittak — a két havert vissza is vitték a fogdába. Kaptak újabb tíz napot. Engem mindenesetre az a 31.-e megviselt idegileg ... T. Béla: Még nőtlen vagyok ... a nőtlen tisztiszálló ablaka is a laktanyára néz . . . Nagy célokat tűztem ki, de nem tudom elérni őket. Sokan megélnek irtó kevés munkával és szájjártatással. Lehet, nagyképűen hangzik: annyit akarok mutatni, amennyit teszek. S azt sem szeretem nagydobra verni, amit elvégeztem. Ilyen vagyok. (Hogy viselte az egyedüllétet?) Zárkózott ember vagyok, eléggé. Nem nagyon sikerült társasági emberré válni. Talán most kezdek oldódni. Világéletemben keveset szórakoztam. Már az iskolában is így veit: délután sportoltam, este és éjjel pedig tanultam. Ritkán jutottam el diszkóba ... Nem is kedveltem. Nem tudok bármilyen témáról mindig beszélni. Nehezen megy a könnyed csevegés... Azóta állandóan katonák között vagyok, a laktanyán kívül is. Meg állandóan arra koncentrálok, hogy teljesítsem a feladatomat. Teljesen leköt, szinte megbéklyóz ez az állapot. Meg elkerültem a szülővárosból, s ezen a vidéken nincsenek ismerőseim. Ki kellene járogatni a városba társaságot találni. Egyedül, s hova? A piával is úgy vagyok, hogy nem élek-halok érte. Nem tudok inni azért, hogy csak igyák. De a tánchoz viszont inni kellene .. . Másképpen nem nagyon megy. Voltak hölgyismerőseim ... De még nem szerettem úgy senkit, hogy feleségül vegyem. Baráti kapcsolataim sincsenek nagyon. Meg láttam, hogy milyen a többiek családi élete . . . Van úgy, hogy egy évben hat hónapot is távol vannak a megye- székhelytől. S ebben nincs benne az, amit a laktanyában töltenek. (Mi tartja benne a lelket?) Nem tudom, de valami tartja. Bár vannak rossz periódusok. Legerősebb talán: a családi követelmény. Kaptam is ezért eleget a fejemre a haveroktól. De nem tudnék a szüleim szemébe nézni, ha valami nem lenne rendben. Ez az erkölcsi motiváció ... Ugyanakkor belátom: szükség van erre a hadseregre. Az elvekkel — az elvekkel! — maximálisan egyetértek. A gyakorlattal nem mindig, igaz, magam sem tudok maximálisan teljesíteni. Ez hajt: minél többet tenni. Valahogy belül minden akarat eköré csoportosul. Persze én örülnék a legjobban, ha nem lenne szükség hadseregre... Meg 23
