Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Kovács István: "Kultúrájában él az ember": beszélgetés Ryszard Kapuścińskival
Megkérdeztem tőle, talált-e olyan dokumentumot, feljegyzést, utalást, amelyik valóban és mindent kizáróan bizonyítaná, hogy Kochanowski élt. Van-e kalendárium'! bejegyzés róla, naplószerű megörökítése annak, hogy valaki látta őt, beszélgetett vele. Nincs. Pedig tudjuk, hogy Kochanowski fontos személyiség volt. Nemcsak költőként, hanem közéleti férfiúként is. Arról van szó, hogy e korában páratlan tehetség létének, tevékenységének tényét társadalmilag nem érzékelték. Tehát társadalmilag nem létezett. Kochanowski költészete fennmaradt; ez azt bizonyítja, hogy élt. De csak ez . . . Ma fordított a helyzet. Egy alkotó azáltal maradhat fenn, amit róla írnak, ahogy emlékeznek rá, amit gondolnak róla, amit arról gondolnak, ahogy ő gondolkodott, viselkedett ... A kultúrateremtőknek ez rendkívül fontos funkciója, s az egész emberi, alkotói értékrendszernek egy új tartománya. Nem véletlen, hogy a kultúra képviselői akkora ingerültséget keltenek, folyvást támadásra ingerelnek maguk ellen ... Nem azzal, amit írnak, hanem azzal, ahogy léteznek, viselkednek. Gyakran magatartásuk veszélyezteti leginkább a rendet, pontosabban; az álságos rendet. Ma az emberekben óriási az igyekezet arra, hogy erkölcsileg elfogadható viselkedési formát találjanak a világban . . . Figyelmük ezért irányul elsősorban a kultúraalkotókra, vagyis arra, ahogyan ők viselkednek. S a független magatartás, a másság, a kényelmes megszokottságnak, kifizetődőnek az elutasítása, az elutasítás puszta ténye is alkotás, amennyiben színvonalas és tartalmas szemléletet tükröz, s kifejez valamit a világról, a világhoz való viszonyunkról. Mert mi az alkotás, ha nem a világhoz való viszonyunk kifejezése, a világról való gondolkodásunk, a világról vallott véleményünk. Ez persze nem azt jelenti, hogy az író ne is írjon. Arra kívántam utalni csupán, hogy kritikus, válságos helyzetben a nem-írás egyenértékű lehet az írással. Idézhetnénk itt akár Ciceró találó mondását is: „Hallgatásukkal kiáltanak”. Ennek a tömör gondolatnak segítségével is meghatározhatjuk esetenként a kultúra helyzetét, a kultúra emberének helyzetét a mai világban. — Reméljük, hogy azért Ön nem fog hallgatni, mert a beszéd többnyire mégis beszédesebb a hallgatásnál. Vagyis a terveiről kérdezném... Ez igaz. A világ oly bonyolult, hogy egyszer ez, másszor az számít. Különféle folyamatokban, helyzetekben más és más a fontos ... Ami jelenlegi munkámat illeti: a diktatúrákról írott trilógiámat fejezem be. Mint említettem írásaimnak önéletrajzi jellegük van. Leírom azokat a helyeket, ahol megfordultam, azokat a helyzeteket, amelyekbe kerültem, félelmeket, amelyeket átéltem, s mindazt, amit láttam. Tehát hármaskönyvemnek most írom az utolsó kötetét. Az első a Magyarországon is kiadott A császár volt, a második az Európa Könyvkiadó gondozásában hamarosan megjelenő Sahin sahja. A harmadik könyvet szeretném nyárig befejezni. „Főhőse” Amin, az ugandai diktátor. A címe talán: A bestia. A lényege természetesen nem Amin leírása lesz, ő nem érdekel különösebben. Én azt szeretném megrajzolni, amit Amin neve jelképez. Nevezetesen azt, hogy a primitív, sötét ember, miként szerzi meg, tartja meg és gyakorolja kíméletlen erőszakkal a hatalmat. És azért, hogy a hatalmat megőrizze, el kell pusztítania a kultúrát... És a primitív, sötét, bárgyú, korlátolt — de más vonatkozásban korlátlan — hatalomnak azért, hogy fönnmaradjon, szükségszerűen el kell pusztítania a kultúrát. Arról írok, hogy korunkban a kultúra és a primitív hatalom kibékíthetetlen jelenségek, tények. A primitív, brutális hatalom eleve kultúraromboló, és a társadalom a brutális, primitív hatalommal csak a kultúra síkján szállhat szembe. A kultúrája által, amelynek szférájában magát megvalósíthatja, kifejezheti, megőrizheti; oltalmazhatja. Ez lesz a könyvem tartalmi lényege. A világ sorát nem az fogja eldönteni, hogy lesz-e vaj a kenyerünkre — ez is fontos —, de hogy létezni fogunk-e, az a kultúra létén és nem-létén múlik majd. 50
