Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 7. szám - Kapuściński, Ryszard: Lumumba: regényrészlet: fordította: Szenyán Erzsébet

ragadtatásában Gamal autójának kerekei alá veti magát, magasba emeli Sékou kocsiját, egymást tapossa, hogy megérinthesse Kwame autóját.

Villámgyors karrierek, hatalmas nevek. A felébredt Afrikának nagy nevekre van szüksége. Szimbólumként, kötőanyagként, kárpótlásként. Ennek a kontinensnek a történelme évszázadokon át anonim volt. Háromszáz éven át hurcolták el innen a kereskedők a rabszolgák millióit. Ki tudja akár csak egyetlen áldozat nevét is? Évszázadokig folyt a harc a fehér megszállókkal. Ki tudja akár csak egyetlen harcos nevét is? Milyen nevek emlékeztetnek a fekete nemzedékek szenvedéseire, milyenek a kiirtott törzsek hősiességére? Ázsiának volt egy Kung Fu-ceja és egy Buddhája, Európának egy Shakes- peare-je és egy Napóleonja. Afrika múltjából nem emelkedik ki egyetlen név se, melyet a világ ismerne. Sőt — melyet maga Afrika ismerne.

Most pedig Afrika nagy előretörésének szinte minden éve, mintegy behozni akarva a behozhatatlan késést, új és új neveket ír a történelem lapjaira: 1956 — Gamal Nasszer, 1957 — Kwame Nkrumah, 1958 — Sékou-Touré, 1960 — Patrice Lumumba.

Egyikük sem kapaszkodik erőlködve a hivatali előléptetés ranglétráján, nem gyűjt szavazatokat, nem hajlong pártfogók előtt. A felszabadító harc hullámai emelik őket a magasba, a vihar és ellenállás gyermekei ők, akik nemcsak saját országuk, hanem az egész kontinens vágyaiból és törekvéseiből születtek. így aztán valamilyen módon mindannyian Afrika-szintű vezetőkké válnak. Mindegyikük arra törekszik, hogy az ő fővárosa váljék a Fekete Földrész Mekkájává.

Ezek négyen sosem találkoznak, mert Lumumbának nem marad rá ideje. Ennek az embernek az életrajzában mindenre érvényes ez a meghatározás: nem marad rá ideje. Amikor Kaszavubu vagy Bolikango keserves munkával híveket toboroz, Lumumbát még nem látni, mert vagy túl fiatal, vagy börtönben ül. Amazok egyébként is szűk csoportérdekeket képviselnek, Lumumba viszont egész Kongóban gondolkodik.

Kongó egy óceán. Egy hatalmas, kontrasztokban gazdag freskó. Kis embercsoportok szétszórva a hatalmas dzsungelben és a végtelen szavannán, gyakran mit sem tudva egymás létezéséről. Egy négyzetkilométerre hat lakos. Kongó olyan nagy, mint India. Gandhinak húsz év kellett, hogy bejárja Indiát. Lumumba fél év alatt próbálta meg bejárni Kongót. Ez teljességgel lehetetlen.

Pedig Kongóban, akárcsak Indiában, az egyetlen módszer ez volt: bejárni az országot. Elmenni minden falucskába, betérni minden kisvárosba, és beszélni, beszélni. Az emberek látni akarják a vezérüket, legalább egyszer meg akarják hallgatni. Mert hátha valami gonosz dolognak vagy istentelen ügynek a vezetője? Élőbb látni kell őt, nyilatkozzon csak, aztán majd eldöntjük, hogy ő lesz-e a vezér vagy nem. Más országokban a pártvezéreknek ott a sajtó, a rádió, a film vagy a televízió. Vannak korteseik.

Lumumbának mindebből semmije sem volt. Minden a belgáké volt, kortesek meg egyáltalán nem léteztek. De ha lett is volna, mondjuk, újságja? Hány ember tudta volna elolvasni? Ha rádióállomása lett volna? Hány családban van rádió? Be kellett járnia az országot. Úgy, ahogyan Gandhi tette meg Nkrumah és Castro. Régi felvételeken mindannyiukat egyszerű, paraszti öltözékben láthatjuk. Mahandasz sovány lába kilóg dhotijából, Kwame tarka kentét dob át a vállán. Fidel pedig kopott partizáninget visel.

Lumumba mindig választékosán elegáns. Hófehér ing, keményített gallér, kézelőgomb, divatosan megkötött nyakkendő, drága keretbe foglalt szemüveg. Nincs benne semmi népi. Az evolués stílusa ez, akik európai ízlést követnek. Amikor Nkrumah Európába utazik, tüntetőén afrikai öltözéket visel, amikor Lumumba egy afrikai faluba látogat, tüntetőén európai öltözéket visel. Lehet, hogy talán nem is tüntetőén. De mindenki így értelmezi.

Falura egyébként keveset utazik. Patrice nem volt parasztvezér típus. Sem munkásvezér típus. A város neveltje volt, Afrikában pedig a város nem feltétlenül a proletariá40