Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 7. szám - Zám Tibor: Szőrös talpú kismacska: regényrészlet
elnök elvtárs akarata”. A főagronómus elvtárs verje ki a fejéből az elnök lejáratásának tervét. Ehelyett azt adagolja be a dolgozóknak, hogy a balkézről hizlalt vagy tartott állatok táp- és takarmányszükségletének egy részét meg kell fizetniük, mert különben a téesz veszteséges lesz, és akkor jövőre senki sem számíthat semmire. Ezt az „egyszerű emberek” beveszik, megeszik, mert régesrég kiszámították, hogy az otthoni tartásnak s hizlalásnak jóval nagyobb lenne az önköltsége, különösen akkor, ha a biztosítási díjat is nekik kellene fizetniük . . . Kérdés, hozzászólás, kiegészítés? Van, fújta ki a füstöt újonnan csavart cigarettájából a főagronómus. Mit szólna az elnök elvtárs, ha Adus és ő nem adnának jussot a részükből? Az elnök elvtárs nem szólna, hanem cselekedne. Még a mai napon elvégeztetné az állatszámlálást, s kötelezné a könyvelést a bújtatott állomány nyilvántartására, s a bújtatásért kiosztatna két súlyos fegyelmit, amit a zárszámadó közgyűlésen is felolvasna, de a főagronómus és a főkönyvelő elvtársak ezt már nem hallanák, mert előzetesben lennének, nemcsak az állatok bújtatása miatt, hanem azért az 1800 katasztrális hold miatt is, amit ugyancsak bújtatnak, amit nyolc aranykoronásról nullásra minősítettek le, papíron a művelés alól kivontak, de saját zsebre évről évre kaszálónak bérbeadnak, miközben a szövetkezetüket a kedvezőtlen adottságúak közé soroltatták és ártámogatásban részesítették... Halmazati büntetésül az elvtársaknak minimum öt-hat évet kellene csücsülniük, de nem kell, mert ő, Botlik reméli, hogy ha most robbanékonyak is munkatársai, az éjszaka folyamán leeresztik a túlnyomást okozó gőzt, előveszik józan eszüket, mert haragjuk nyugtával belátják, hogy az új elnök személyében nagyvonalú vezetőre akadtak, aki nem kér részt sem a kaszáló hasznából, sem másból, amiből részt kérhetne és kaphatna, ha jobban körülnézne. * * * Balog János körzeti megbízott ravasz rendőrnek hitte magát, mert mindig ötletszerűen változtatta a búvóhelyeit a tanyavilág felé sugarasan szétfutó dűlőutakon, így egymás után kapdosta el a Borostyánból hazafelé tartó verebeket. Az irgalmatlanul kiszabott büntetéseknek tulajdonította a szondán fennakadó madarak megritkulását, holott csak a megrögzött alkoholfogyasztók esküdtek össze ellene akként, hogy lepénzelték Kotormánt, a falu kéményseprőjét, egy májbeteg, mindig tökjózan ürgét, aki szenvedélyesen szeretett billiárdozni, de nem tudott, következésképp mindig veszített és állandó pénzzavarban volt. A kéményseprő, amikor csak megkérték rá, nyakába kanyarította a cirmost, motorra ült, felderítette leshelyén a körzeti megbízottat, hogy azután a hazafelé tartó járműves részegek messzire elkerüljék a veszélyzónát. Ezen a délutánon, amikor a téeszben a vezetők közt sorsdöntő dolgok történtek, Balog János a tanácsháza és a Borostyán közötti csalitba rejtőzött. Forgott vele a világ, ezért nem mert motorra ülni, hogy messzebbre menjen. A múlt éjszaka ugyanis szerelmi bánatában eszét vesztette volna, de azután elkezdte nyakalni a kisüstit, így aztán attól vesztette az eszét. Legszívesebben fel sem kél, de akkor a maródiság mellett a kötelességmulasztás terhe is nyomasztotta volna. Az autózúgásra bágyadtan lépett ki a csalitosból, de a főagronómus kocsija láttán nem emelte fel a táblácskáját, hanem petyhüdten továbbot intett, amit a bent ülők köszönésnek gondoltak, mert ugyanolyan petyhüdten intettek vissza . . . Balog Jani maga sem tudta, hányadán áll a mindenható főagronómussal. A Kaczér Pötyivel való viszonyán kezdetben sokat rágódott, hitt is meg nem is a szóbeszédnek, amely a lányt Lakattal kötötte össze, s miután az utóbbi három hétben módszeresen figyelte a kerti ösvényt, rossz lelkiismerettel, mert az ittasan száguldozó gépjárművezetőket kellett 13