Forrás, 1984 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 7. szám - Zám Tibor: Szőrös talpú kismacska: regényrészlet

elnök elvtárs akarata”. A főagronómus elvtárs verje ki a fejéből az elnök lejáratásának tervét. Ehelyett azt adagolja be a dolgozóknak, hogy a balkézről hizlalt vagy tartott állatok táp- és takarmányszükségletének egy részét meg kell fizetniük, mert különben a téesz veszteséges lesz, és akkor jövőre senki sem számíthat semmire. Ezt az „egyszerű emberek” beveszik, megeszik, mert régesrég kiszámították, hogy az otthoni tartás­nak s hizlalásnak jóval nagyobb lenne az önköltsége, különösen akkor, ha a biztosítási díjat is nekik kellene fizetniük . . . Kérdés, hozzászólás, kiegészítés? Van, fújta ki a füstöt újonnan csavart cigarettájából a főagronómus. Mit szólna az elnök elvtárs, ha Adus és ő nem adnának jussot a részükből? Az elnök elvtárs nem szólna, hanem cselekedne. Még a mai napon elvégeztetné az állatszámlálást, s kötelezné a könyvelést a bújtatott állomány nyilvántartására, s a bújtatásért kiosztatna két súlyos fegyelmit, amit a zárszámadó közgyűlésen is felolvas­na, de a főagronómus és a főkönyvelő elvtársak ezt már nem hallanák, mert előzetes­ben lennének, nemcsak az állatok bújtatása miatt, hanem azért az 1800 katasztrális hold miatt is, amit ugyancsak bújtatnak, amit nyolc aranykoronásról nullásra minősí­tettek le, papíron a művelés alól kivontak, de saját zsebre évről évre kaszálónak bér­beadnak, miközben a szövetkezetüket a kedvezőtlen adottságúak közé soroltatták és ártámogatásban részesítették... Halmazati büntetésül az elvtársaknak minimum öt-hat évet kellene csücsülniük, de nem kell, mert ő, Botlik reméli, hogy ha most rob­banékonyak is munkatársai, az éjszaka folyamán leeresztik a túlnyomást okozó gőzt, előveszik józan eszüket, mert haragjuk nyugtával belátják, hogy az új elnök személyé­ben nagyvonalú vezetőre akadtak, aki nem kér részt sem a kaszáló hasznából, sem más­ból, amiből részt kérhetne és kaphatna, ha jobban körülnézne. * * * Balog János körzeti megbízott ravasz rendőrnek hitte magát, mert mindig ötletsze­rűen változtatta a búvóhelyeit a tanyavilág felé sugarasan szétfutó dűlőutakon, így egymás után kapdosta el a Borostyánból hazafelé tartó verebeket. Az irgalmatlanul kiszabott büntetéseknek tulajdonította a szondán fennakadó madarak megritkulását, holott csak a megrögzött alkoholfogyasztók esküdtek össze ellene akként, hogy lepén­zelték Kotormánt, a falu kéményseprőjét, egy májbeteg, mindig tökjózan ürgét, aki szenvedélyesen szeretett billiárdozni, de nem tudott, következésképp mindig veszí­tett és állandó pénzzavarban volt. A kéményseprő, amikor csak megkérték rá, nyakába kanyarította a cirmost, motorra ült, felderítette leshelyén a körzeti megbízottat, hogy azután a hazafelé tartó járműves részegek messzire elkerüljék a veszélyzónát. Ezen a délutánon, amikor a téeszben a vezetők közt sorsdöntő dolgok történtek, Balog János a tanácsháza és a Borostyán közötti csalitba rejtőzött. Forgott vele a vi­lág, ezért nem mert motorra ülni, hogy messzebbre menjen. A múlt éjszaka ugyanis szerelmi bánatában eszét vesztette volna, de azután elkezdte nyakalni a kisüstit, így aztán attól vesztette az eszét. Legszívesebben fel sem kél, de akkor a maródiság mellett a kötelességmulasztás terhe is nyomasztotta volna. Az autózúgásra bágyadtan lépett ki a csalitosból, de a főagronómus kocsija láttán nem emelte fel a táblácskáját, hanem petyhüdten továbbot intett, amit a bent ülők köszönésnek gondoltak, mert ugyanolyan petyhüdten intettek vissza . . . Balog Jani maga sem tudta, hányadán áll a mindenható főagronómussal. A Kaczér Pötyivel való viszonyán kezdetben sokat rágódott, hitt is meg nem is a szóbeszédnek, amely a lányt Lakattal kötötte össze, s miután az utóbbi három hétben módszeresen figyelte a kerti ösvényt, rossz lelkiismerettel, mert az ittasan száguldozó gépjárművezetőket kellett 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom